Musorujsag
Élő Eredmények

Brundle: Alonso a csatározásokkal rontotta saját esélyeit

Brundle: Alonso a csatározásokkal rontotta saját esélyeit

GMM
A már kommentátorként ténykedő, korábbi F1-es versenyző, Martin Brundle úgy érzi, az idén visszatérő Fernando Alonsónak kettőnél több világbajnoki címet kellett volna nyernie, a csapaton belüli csatározásokkal azonban rontotta saját esélyeit.

A spanyol klasszis kétéves távollét után tér vissza a mezőnybe a csapattal, amivel 2005-ben és 2006-ban is fölért a csúcsra (az istálló akkor a Renault nevét viselte, most Alpine-ként fut). Bajnoki címet meglehetősen fiatalon szerezte, és akkor szinte mindenki biztosra vette, nem áll meg kettőnél, a harmadik trófeát azonban még nem sikerült megszereznie.

Pedig a McLarennél (első nekifutásra, 2007-ben) és a Ferrarinál is közel került hozzá. Bár a pályán szinte folyamatosan kihozta a maximumot lehetőségeiből, többen úgy érzik, a harmadik siker elmaradásához az is hozzájárult, hogy mindkét csapatnál „belső harcokba” bonyolódott.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Így érzi ezt a Sky szakkommentátora, Martin Brundle is, aki „televíziós szemmel” örül a spanyol visszatérésének, noha úgy érzi, jelenlétével egy fiatal tehetség „elől veszi el a helyet”. „Ha tévés fejjel gondolkodom, akkor izgatott vagyok a visszatérése miatt” – nyilatkozta a Motorsport Magazine-nak. „Mégis van egy olyan érzésem, hogy neki már megvoltak a lehetőségei, és egy olyan helyet foglal, amit egy fiatal tehetségnek kellene foglalnia.”

„Olyan ember ő, aki bizonyos értelemben elpazarolta a tehetségét. Persze ez erős kifejezés, és nem is szívesen olvasnám a szalagcímekben, mert szerintem sokkal jobb, mint egy kétszeres bajnok, de úgy érzem, túl sok csatározása volt a csapatain belül, és ez bizonyos mértékben rontotta az esélyeit. Szóval, ha tanult ebből, és most a Renault ad neki egy bajnokesélyes autót… ki tudja?” – folytatta.

„Ezért szeretjük az élő sporteseményeket. Figyelnünk kell, hogy választ kaphassunk ezekre a kérdésekre. Összességében, a sport szempontjából szerintem jó, hogy visszatér. Engem is lenyűgöz, szóval örülök, hogy újra a mezőnyben láthatom. Micsoda tehetség! Látni fogjuk, mennyire gyors és elkötelezett maradt. De nem hiszem, hogy Fernando esetében ebben valaha is kételkedtünk volna” – zárta gondolatát a korábbi F1-es versenyző.

Martin Brundle (Fotó: XPB)
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak