Musorujsag
Élő Eredmények

Ingyen fejlesztési lehetőségről mond le a Red Bull testvércsapata

Ingyen fejlesztési lehetőségről mond le a Red Bull testvércsapata

The Race
Nem lép a Mercedes és a Racing Point útjára a Red Bull két csapata. Az Alpha Tauri „Ingyen” fejlesztési lehetőségről mond le a 2021-es autójával – furcsamód a nagyobb előrelépés reményében.

A világjárvány miatti anyagi nehézségek következtében nem teszi lehetővé az FIA, hogy 2021-re a csapatok teljesen új autókat tervezzenek. A különböző alkatrészek és elemek homologizálásával az idei versenygépeket a 2020-as elődeik alapjára kell építeni. Szabad mozgásterük csak az aerodinamika szintjén van a csapatoknak, ezen túlmenően csupán két fejlesztési zseton felhasználásával végezhető el korlátozott számú és mértékű változtatás az előző konstrukciókon.

Vannak viszont a mezőnyben olyan csapatok, amelyek 2020-ban egy évvel korábbi egységeket használtak, amik még nem estek a homologizálás alá. Az Alpha Tauri a Red Bulltól, a Racing Point a Mercedestől vásárolta készen az autójának hátsó részét, a felfüggesztéssel együtt. Az ő helyzetük vita tárgyát is képezte. Több csapatnak (pl. a Ferrarinak) nem tetszett, hogy az FIA fejlesztési zsetonok felhasználása nélkül engedélyezte az érintetteknek, hogy 2021-ben a 2020-as verziójú hátsó felfüggesztésre váltsanak, miközben két zsetonjukat más területek módosítására fordíthatják. Más gárdáknak ugyanezen átalakításra fel kell használni a zsetonokat, mivel a már véglegesített 2020-as verziót cserélnék le.

 

Cikkajánló: A 2021-es F1-es idény szabályváltozásai

A Racing Point már tavaly év közben végrehajtott olyan módosításokat az autója hátulján és oldalán, amik a Mercedes előzőtől teljesen eltérő, bekötési pontjai miatt innovatívnak számító hátsó felfüggesztésének 2021-es használatát készítette elő. Az Alpha Tauri ezzel szemben jelezte, hiába kapta meg az „ingyenes” fejlesztési lehetőséget e téren, nem fog élni vele.

Erről Jody Egginton beszélt a Race című lapnak. „Mi ezzel a hátsó résszel fogjuk folytatni. Sokáig és sokat gondolkodtunk ezen. Mindig jó, amikor besétálhatsz az édességboltba, és leveheted a polcról, amit csak akarsz, de mi az autó másik végét szeretnénk fejleszteni. A forrásainkat és a pénzünket pedig okosan kell használnunk, mivel nagy energiákat kell fektetnünk a 2022-es autóba is. Nem voltunk elégedetlenek az előző csomagunkkal, ezért most inkább azokra a területekre összpontosítunk, amiken javítanunk kell” – indokolta a technikai igazgató az elsőre talán furcsának tűnő döntésüket.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)

Miközben a Racing Point (idén már Aston Martin) úgy érzi, hogy a Mercedes 2020-as hátsó felfüggesztése nagy előrelépés a 2019-eshez képest, s ezért megéri az „ingyenes” átvétele, az Alpha Taurinál sosem okozott problémát az autó hátulja az előző szezonban. Döntésüket arra alapozták, hogy ha a már jól ismert, problémamentes hátsó résszel folytatják, kevesebb az esélye, hogy összezavarják önmagukat az egy időben meglépett túl sok változtatással. „Egyes elemeket fejlesztési zsetonok nélkül is módosíthatsz, másokra zsetonokat kell használnod. Mi alaposan kielemeztük a helyzetet, és így döntöttük el, hogy mire fordítjuk a forrásainkat. Sok mindent lehet csinálni az új hátsó rész csomagolása terén, de fordíthatod a forrásokat az autó elejére is.”

„Egy átfogó újítási csomag nem mindig a helyes választás. Bemehetsz az édességboltba válogatni, de mindezt bele is kell tudnod pakolni a táskádba. Emiatt van, amire azt mondod, fölösleges megzavarnod vele magad, úgysem hoz semmi hasznot. És követhetünk el hibákat is, vagy előfordulhat, hogy nem fordítunk kellő figyelmet az autó más részeire. A vezető tervezőink és mérnökeink leültek, megbeszélték, mely területeken kívánunk támadni, melyeken várható a legnagyobb nyereség, és mire akarjuk fordítani a pénzünket. Egészen jól sikerült a döntéshozás” – vélekedett Egginton.

Noha az Alpha Tauri 2020-ban egy lépéssel talán lemaradt a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért küzdő McLaren, Racing Point, Renault triótól, összességében így is erős szezont zárt, a csomagja nem volt rossz. Autójukkal ráadásul annak ellenére igyekeztek saját utat járni aerodinamikai szempontból, hogy a szoros együttműködésük miatt sok terület kialakítását a Red Bull határozza meg. Technikai igazgatójuk azt reméli, hogy a múlt évi hibákból sikerül tanulnia a „fiatal csapatuknak”, és összességében tovább csiszolhatják a konstrukciójukat. „Nincsenek kirívó gyengeségeink, csak minden területen emelnünk kell a szinten. Csapatként fejlődtünk, most meg kell tennünk a következő lépést, és ki kell iktatnunk azokat a versenyeket, amelyeken alulteljesítettünk” – mondta a 2021-es feladatokról.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak