Musorujsag
Élő Eredmények

Stroll jól tudja, több volt 2020-ban

Stroll jól tudja, több volt 2020-ban

Motorsport
Nyert egy időmérőt és kétszer is dobogóra állhatott, de több jó lehetőséget is elszalasztott 2020-ban Lance Stroll, aki tisztában van azzal, többet is kihozhatott volna az előző szezonból, akárcsak csapata, a harmadik helyről lecsúszó Racing Point.

Stroll jól kezdte a 2020-as évet: folyamatosan ott volt a pontszerzők között, többször a rutinosabb csapattárs, Sergio Pérez előtt végzett, és a tabellán is volt, hogy a negyedik helyet foglalta el Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen mögött. Félévnél viszont mintha megtört volna valami: mugellói balesete után önbizalma is megtört, majd koronavírus-fertőzés miatt futamkihagyása is volt.

Volt, hogy a második félévben balszerencse, de volt olyan is, hogy saját hibája miatt veszített pontokat, amivel ő maga is tisztában van, szezonja elemzésekor ugyanis megjegyezte, bár voltak jó eredményei, nem tud teljesen elégedetten visszatekinteni 2020-ra.

Racing Point (Fotó: XPB)

„Az autónk minden bizonnyal nagyon erős volt” – kezdte a kanadai. „A csapat télen elképesztő munkát végzett a fejlesztésekkel. Ami engem illeti, úgy hiszem, nem ez volt az eddigi legtökéletesebb évem. Persze volt néhány kiemelkedő pontja. A rajtelsőség nagyszerű volt, és a két dobogó is (Monza és a második bahreini futam), de ha visszatekintünk az egész szezonra, akkor úgy hiszem, sokkal több pontot is szerezhettünk volna” – tette hozzá.

Elszalasztott lehetőségnek érzi a magyar, a mugellói és főként a törökországi futamot, ahol sokáig vezette a mezőnyt, az első szárny sérülése miatt azonban kerékcseréjét követően tempót veszített, és csak a kilencedik helyen zárt. „Ez volt a legkomolyabb elszalasztott lehetőség. Harminc körön át ott voltunk az élmezőnyben, de csak kilencedikek lettünk egy sérüléssel” – mondta.

Ahogyan Stroll, úgy csapata, az idén már Aston Martinként versenyző Racing Point is sok lehetőséget elszalasztott, ezzel pedig elbukta a McLarennel, a tabella harmadik helyéért vívott küzdelmet. Ezzel kapcsolatban a pilóta kijelentette, 2020 minden szempontból az elszalasztott lehetőségek szezonja volt számukra. „Frusztráló volt, de ez is a sport része. A csúcsokról és a mélypontokról szól. Ki kell élvezni a csúcsokat, és el kell fogadni, hogy néha vannak rosszabb pillanatok is” – fogalmazott.

Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak