Musorujsag
Élő Eredmények

Új főnökét nem aggasztja Vettel ferraris mélyrepülése

Új főnökét nem aggasztja Vettel ferraris mélyrepülése

BBC
Nem aggasztja Sebastian Vettel múlt évi gyengélkedése a németet szerződtető Aston Martin tulajdonoság. Lawrence Stroll szerint nincs meglepő abban, hogy szenvedett a Ferrarinál.

Nemcsak a nevet és arculatot váltó új csapata, Sebastian Vettel számára is az újrakezdésről szól a 2021-es év. A négyszeres világbajnok hat év után intett búcsút a Ferrarinak, és az Aston Martinnál az új projekt mellett önmagát is újra fölépítené.

Eléggé régen láttuk már utoljára a tartósan csúcsformában lévő Vettelt. A 2020-as szezonja az eddigi legrosszabb volt az F1-es pályafutása során, de 2019-ben is hullámzó volt a teljesítménye, és a 2018-as évének második fele is a sok hibáról szólt. Mindez némiképp bizonytalanná teszi, mit várhatunk tőle az Aston Martinnál. Vannak, akik szerint a 33 éves német már egyszerűen túljutott a zeniten. Martin Brundle tévés szakkommentátor nemrég megállapította: egy versenyző hanyatlása sok hibával kezdődik, és egy számára észrevétlen folyamatként indul, amit éppen emiatt nem tud megállítani. Szerinte Vettel most itt tart éppen.

Új csapatának tulajdonosa, Lawrence Stroll ennek ellenére nem tart attól, hogy csak egy nagy névre fizettek be, és nem azt kapják, amit e név és eredménysor ígér. A múlt évi ferraris mélyrepülését az Aston Martin főnöke nem tartja meglepőnek. „Sebastiannak nagyon nehéz éve volt tavaly. Mindannyian nehéznek találnánk, ha már a szezon kezdete előtt elveszítenénk a munkánkat. Ez mentális szempontból bonyolult helyzet, és tudható, hogy az F1-ben a versenyzőknél mennyire számít a mentális oldal” – mentegette versenyzőjét.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Strollnak meggyőződése, a régi Vettel még visszahozható, a megfelelő feltételek megteremtésével, amire az Aston Martint képesnek tartja. „Olyan autót kellett vezetnie, amivel nehezen boldogult, mert nem passzolt a vezetési stílusához. Már korábban is láthattunk ilyet nála, a Red Bull-os utolsó évében. De ő egy négyszeres világbajnok. Nem hinném, hogy elfelejtett volna vezetni egy év alatt. Olyan a munkamorálja, amilyet senkinél sem látni a paddockban, ennyire keményen dolgozik.”

„Csak egy módon lehetünk világbajnokok: ha elérjük, hogy a nálunk dolgozók úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, mint a világbajnokok. És ez úgy érhető el, hogy szerződtetsz a csapathoz egy négyszeres világbajnokot. Egy olyan irányba fogja terelni a csapatunkat, amerre tartani szeretnénk. Szóval nem aggódom. Jól ismerem Sebastiant, és száz százalékig hiszek és bízok benne, hogy fantasztikus munkát fog végezni nálunk. És motiváltabb, mint valaha” – állt ki az utóbbi években sokat kritizált bajnok mellett.

Lawrence Stroll (Fotó: XPB)

Az Aston Martin az új főtámogatójának csütörtöki bemutatásával egy időben jelezte, új festését és autóját márciusban fogja bemutatni az Aston Martin angliai bázisán. Tekintve, hogy a téli teszt eredetileg március 2-án rajtolt volna (Barcelonában) a dátumból feltételezhető, hogy a téli gyakorlást a szezonnyitóval együtt későbbre halasztják, és ezért csúszott át a prezentáció februárból márciusba.

Hogy Vettel mikor kezdi meg a munkát új csapata gyárában, az egyelőre kérdéses. A Nagy-Britanniában érvénybe lépett beutazással kapcsolatos szigorítások némiképp a gyárlátogatást és a szimulátoros munkát is megnehezítik ezen a télen.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak