Musorujsag
Élő Eredmények

Button elárulta: majdnem szerződtette őt a Ferrari

Button elárulta: majdnem szerződtette őt a Ferrari

Motorsport News, The Race
Szívesen versenyzett volna a Ferrarinál F1-es pályafutása során Jenson Button, és elárulta, nyolc évvel ezelőtt közel is került ahhoz, hogy Fernando Alonso csapattársa legyen ott.

A 2010-es évek első felében állandóak voltak a találgatások a Ferrari második ülésének sorsáról. Fernando Alonso kiváló teljesítményt nyújtott az elsőben, Felipe Massa sorsa körül viszont folyamatos volt a bizonytalanság, és több versenyzőt is hírbe hoztak a csapattal a brazil potenciális utódjaként.

2013-ban köztük volt Jenson Button is, aki most egy interjúban elárulta, olyannyira közel került a Ferrari üléséhez, hogy még egy szerződés is készen várta. „Minden versenyző szeretne egyszer a Ferrarinál versenyezni. Van valami abban a csapatban. Most nehéz évük volt, és nehéz volt a szurkolóknak is látni, hol vannak, de talán szükségük volt erre ahhoz, hogy erősebben térjenek vissza. Én mindenesetre szerettem volna a Ferrarinál versenyezni, és nyolc évvel ezelőtt volt is erre egy jó lehetőségem, de nem valósult meg végül” – mesélte a Motorsport Newsnak.

Hozzátette: „A szerződés már készen állt, és majdnem meg is történt, de bizonyos okok miatt mégsem írtam alá. És hogy őszinte legyek, talán jobban is jöttem ki, hogy maradtam ott, ahol voltam, a McLarennél.”

Fernando Alonso és Jenson Button végül csak 2015-ben lettek csapattársak, de a McLarennél (Fotó: XPB)

Button 2010-től volt a McLaren versenyzője, a 2012-es szezon pedig az az év volt, amelyben nemcsak ő, akkori csapattársa, Lewis Hamilton is erősen gondolkodott a váltáson, és végül alá is írt a Mercedeshez. Ha Button is átszerződik, a Ferrarinál Fernando Alonso csapattársa lett volna – két évvel hamarabb, mint hogy kollégák lettek a McLarennél. A 2009-es bajnoknak a kilépésre a lehetőséget az biztosította volna, hogy eredetileg 2+1 évre írt alá, vagyis a harmadik szezonjánál eldönthette, hosszabbít-e vagy kilép.

A Ferrarihoz ezekben az időkben egyébként több versenyző is igen közel került. Robert Kubica elárulta, amennyiben nem szenved súlyos ralibalesetet 2011 telén, 2012-től a Ferrari versenyzője lett volna, mivel már előre megállapodtak Maranellóval. Button után egy évvel, 2013-ban eközben Nico Hülkenberg is kapott egy aláírásra kész szerződést a Scuderiától, ám annak véglegesítésére az utolsó pillanatban a csapat mondott nemet, miután Stefano Domenicali csapatfőnök Kimi Räikkönennel kezdett tárgyalni, akivel meg is állapodott. Az említett versenyzőkön kívül hírbe hozták még a vörösökkel Sergio Pérezt, de Nico Rosberg és Mark Webber is elismerte, hogy egyeztetett Maranellóval.

Borítókép: Fernando Alonso, Jenson Button és Felipe Massa 2012-ben (Fotó: XPB)

További tartalmak