Musorujsag
Élő Eredmények
×

Két Ausztrál Nagydíj négy hónapon belül?

Két Ausztrál Nagydíj négy hónapon belül?

Racefans
Elkerülhetetlennek vélték az Ausztrál Nagydíj szervezői az idei halasztást, ám 2022-ben annak ellenére ők nyitnák a szezont, hogy futamuk nagyon közel lenne a mostanihoz.

Sorozatban második évben kénytelen lemondani Melbourne arról, hogy ő nyissa az F1-es világbajnokságot. Ahogy tavaly, úgy idén is a koronavírus a kiváltó ok: ezúttal a helyi járványügyi intézkedések kényszerítették arra az Ausztrál Nagydíj szervezőit és a sorozat vezetőit, hogy novemberre ütemezzék át a versenyt. A helyi vezetők az erről szóló keddi bejelentés után igyekeztek a jó oldalát kihangsúlyozni ennek, és megjegyezték, mivel utánuk már csak két nagydíj lesz hátra a szezonból, akár még bajnoki döntővé is válhat a versenyük.

Andrew Westacott, a promótercég, az Australian Grand Prix Corporation ügyvezető igazgatója, valamint Martin Pakula, Victoria állam idegenforgalomért felelős minisztere, ugyanakkor máris jelezte, hosszabb távon Ausztrália ragaszkodni fog ahhoz, hogy náluk rajtoljon az F1-es év. „Ez nem örökre szól. Mindenképpen szeretnénk visszakapni a hagyományos szezonnyitó státuszunkat 2022-re” – tette egyértelművé Pakula.

Mindez ugyanakkor sajátos helyzetet fog teremteni: Melbourne-nek négy hónapon belül kell majd két nagydíjat rendeznie – ennyi idő fog eltelni az idei versenyük és a 2022-es évnyitó között. Mivel utcai pályáról van szó, az előkészületek és az utómunkálatok a megszokottnál tovább tartanak, a pálya szétszerelése és visszaadása a forgalomnak nagyjából egy hónapot vesz igénybe, és a verseny előtti átalakításoknak is hasonló az átfutási ideje.

Fotó: XPB

Pakula arról is beszélt, hogy márciusi versenyüket az lehetetlenítette el, hogy az F1 az Australian Open nyílt teniszbajnokság mezőnyével ellentétben nem tudta és nem akarta vállalni a 14 napos karantént a nagydíjhétvége előtt. Ez a magyarázat arra, hogy el kellett halasztani az F1-es versenyt egy olyan városban, amely egy hónappal az F1 tervezett fogadása előtt úgy tart tenisztornát, hogy korlátozott számban még nézők is felülhetnek a lelátókra. „Elfogadom, hogy az F1-ben mások a körülmények. Ők nem tudták azt megtenni, amit a teniszezők” – mondta Pakula.

Az ausztrálok most abban bíznak, hogy az oltás megjelenésével és terjesztésével novemberig normalizálódik annyira a koronavírus-helyzet, hogy már zavartalanul, szinte a megszokott módon bonyolítsák le az eseményüket. Arról egyelőre azonban még nem született döntés, hogy az F1-nek az új időpontban is lesznek-e betétversenyeit, és ha igen, milyenek. A Supercars jó eséllyel nem adja föl a márciusi dátumát, és Melbourne helyett a közeli Sandown Parkban fog versenyezni. A novemberi visszatérésük az F1-hez még kérdéses.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak