Musorujsag
Élő Eredmények

Russell nem gondol a Mercedesre

Russell nem gondol a Mercedesre

Autosport
A harmadik Forma–1-es szezonjára készülő George Russell kijelentette, 2021-ben igyekszik teljesen kizárni a gondolatai közül a 2022-es mercedeses lehetőséget, mert tudja, helyzete nagyon gyorsan változhat.

A fiatal brit a Mercedes első számú jelöltje lehet arra az esetre, ha 2022-ben új versenyző után kell néznie. De akkor is ő lehet a favorit, ha a csapat dönt úgy, váltani akar. Ezt a vezetőség is többször jelezte már, tavalyi bahreini beugrása után pedig az is egyértelművé vált, Russell készen áll a csapatváltás jelentette szintlépésre is.

A kulcs 2021-ben az lesz számára, hogy fönntartsa eddigi lendületét és további jó eredményekkel bizonyítsa, a Mercedes jó döntést hozna szerződtetésével. Leszögezte, a cél ez lesz számára a szezonban, a Mercedesnél kínálkozó lehetőségre viszont nem gondol majd.

A tavalyi év ugyanis bizonyította, bármikor változhat a helyzete, ennek ismeretében pedig nem lenne értelme annak, ha túl sokat agyalna a lehetőségen. „Mindent bele fogok adni a Williamsért, és a legnagyobb tisztelettel gondolok a csapattagokra, ahogyan tettem azt az előző két évben is. Nem szeretek a jövőn agyalni. Ez a sport hihetetlenül gyorsan változik, akárcsak az emberek véleménye a versenyzőkről. És mint láttuk, a külső tényezők is szóba jöhetnek” – nyilatkozta az Autosportnak.

George Russell (Fotó: XPB)

Kiemelte, korábban még az egyszeri mercedeses beugrás is elképzelhetetlennek tűnt, hiszen a Williams vezetése ellenezte azt. „Senki sem tudta megjósolni, mi történik majd. Nem hittem volna annak, aki azt mondja a szezon közepén, hogy vezetni fogok egy futamot, és hogy lesz egy futam, amit meg kellett volna nyernem. Nem is gondoltam arra, hogy ilyen lehetőségem lesz. Beszéltünk erről régebben, de nem engedélyezték. Az új tulajdonosok viszont szerencsére nagyon nyitottak voltak, és megadták nekem ezt a lehetőséget. A lehetőséget, hogy én is lássam, hogyan teljesítek.”

„Szóval nem gondoltam, hogy ez megtörténhet, még akkor sem, ha Lewisnak (Hamilton), vagy Valtterinek (Bottas) ki kell hagynia egy futamot. De egyébként sem gondoltam erre” – folytatta a brit, aki bár önhibáján kívül bukta győzelmi esélyét, tudja, teljesítménye pozitív visszhangot keltett, és jól is fogadták azt.

„Nem emésztem magam az elbukott győzelem miatt, mert látom, hogy az a futam már önmagában egy győzelem volt, még azzal együtt is, hogy minden kisiklott. Egyébként is folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy túl kell lépni azon a csalódáson. A boxutcai baki majdnem megadta a lehetőséget, hogy megmutassam, mire vagyok képes, amikor nagy a nyomás. Kontroll alatt tartottuk a futamot, aztán hirtelen visszaestem az ötödik helyre. De aztán a csapattársam is megelőztem, aki ugyanolyan autóval ment, mint én, és akiről tudtam, hogy trükkös lesz megelőzni” – zárta gondolatát.

George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak