2022-re szánt fejlesztést is bevet idei motorján a Ferrari

A jövő évre szánt megoldást is bevet az idei motorján a Ferrari, hogy visszanyerje a tavaly elvesztett teljesítményét. Drasztikus módosításokba viszont nem ment bele a maranellói gyártó.

XPB_1062877_HiRes Charles Leclerc (Fotó: XPB)
A bajnoki második helyről a hatodikra zuhant vissza 2019-ről 2020-ra a Ferrari. A négy évtizedes mélypontot jelentő hanyatlásnak több összetevője volt, ám a legnagyobb és legfeltűnőbb visszalépést a motorjuk hozta. Miközben a riválisok továbbfejlődtek, az ő tavalyi erőforrásuk teljesítményben az egy évvel korábbi szintjét sem érte el, köszönhetően az FIA szigorításainak, melyek ellehetetlenítették a korábbi üzemanyagátfolyás-mérős trükkjük alkalmazását.

A Ferrari helyzetét a koronavírus-járvány miatti megszorítások és szabályváltozások is súlyosbították: a motorfejlesztést a teljes 2020-as szezonra befagyasztották, még mielőtt bármilyen változtatást végre tudtak volna hajtani a motorjukon. Ennek következtében három csapatuk (Ferrari, Alfa Romeo és Haas) komoly teljesítményhátrányban versenyezte végig az előző idényt.

A maranellóiak így is egész évben dolgoztak a 2021-es új motorjukon, melyről Mattia Binotto csapatfőnök a szezon végén azt nyilatkozta, biztató eredményeket produkál a tesztpadon, és hozzásegíti őket, hogy az új idényben már ne ők legyenek a sereghajtók a motorok terén.

Az olasz Motorsport most részleteket is megtudott arról, hogyan kívánják ledolgozni a hátrányukat. Információik szerint a vörösök eleinte fontolgatták, hogy drasztikusan belenyúlnak a koncepciójukba, és átváltanak a Mercedes által 2014 óta követett irányra, vagyis kettéválasztják és a belső égésű motor két oldalára helyezik a turbinát és a kompresszort. Miközben a Wolff Zimmermann vezette csoportjuk az osztrák AVL-lel együttműködve tovább vizsgálja a lehetőségét a hosszabb távú átállásnak, a 2021-es erőforrásuk elrendezésénél még az eddig megszokott utat járták.

Felgyorsították ugyanakkor egy másik fejlesztésüket: eredetileg 2022-re szánták, de már a 2021-es motornál használni fogják az úgynevezett szupergyors hengerfejeket, amik az eddiginél nagyobb nyomással és hatékonyabban fognak működni, és nagyobb teljesítményugrást eredményeznek. Hozzájuk újratervezett dugattyúház és vezérműtengely társul, a megbízhatóságot növelő új ötvözetekkel. A gyártó emellett módosított a 2020-ban túlmelegedése miatt problémás szűk kipufogóján is.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)



Az idei autónak a hűtőrendszerét is újragondolták, hogy javítsák az SF1000-es másik gyenge pontját, a nagy légellenállást. Ez az új váltóval együtt a kocsitest kialakítására is hatással lesz.

Az erőforrás ERS-részét sem hagyták érintetlenül. Hogy hatékonyabbá tegyék az energia-visszanyerésüket, állítólag csökkentették a turbinájuk méretét. Ettől azt várják, hogy az MGU-K a kör nagyobb részén biztosítja a maximálisan engedélyezett 160 lóerős teljesítményt.

A felsorolt változtatásoktól a Ferrari jelentős teljesítményjavulást remél. Hogy ez mire lesz elég a hozzájuk hasonlóan szintén gőzerővel fejlesztő riválisokhoz képest, az csak a pályán fog kiderülni. Partnereik mindenesetre óvatosan mertek csak nyilatkozni az új motorról. Az Alfa Romeo és a Haas is reméli, hogy erősebb erőforrást kapnak a Ferraritól, ám arra nem számítanak, hogy hirtelen minden problémájuk megoldódik ettől.