Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas 6. lett a havas lappföldi ralin

Bottas 6. lett a havas lappföldi ralin

Valtteri Bottas, Pirelli
Egy hatodik hellyel indította az évét Valtteri Bottas, aki sorozatban harmadszor állt rajthoz a havas Arctic Lapföld-ralin.

A 2019-es évben ismerhettük meg Valtteri Bottas 2.0-t. A nevet a sajtó aggatta rá a szakállat növesztő, az addigi jófiú szerepéből kitörni próbáló finnre. Megújulásának része volt az is, hogy a Mercedes F1-es csapatának esetleges aggályaira fittyet hányva ralizni kezdett. A téli holt idényben így vált Bottas a lappföldi Arctic-rali állandó résztvevőjévé.

A havas megméretésen idén is elindult – sorozatban harmadik évében. Ismét a tapasztalt Timo Rautiainen volt a navigátora, ezúttal egy Citroen DS3-ban, és az összetett hatodik helyét szerezték meg a hétvégén. Ezzel három pozíciót javítottak a múlt évi helyezésükhöz képest. Pénteken nehézkesen indult a versenyük, ám a folytatásban sikerült előrébb verekedniük magukat, és a versenyző összességében elégedett az eredményükkel.

Valtteri Bottas (Fotó: Hannu Rainamo/Twitter)

„A hatodik helyen zártunk az összetettben Timóval. Ez sorozatban a harmadik versenyünk volt az Arctic-ralin. Nagyon élveztem, és nagy kihívást jelentett. Köszönet Timo Rautianennek, a PH Sportnak, a Nollának, a Pirellinek és mindenkinek, aki részt vett ezen az elképesztő hétvégén” – írta közösségi oldalán a finn.

Bottas az F1 és a havas ralizás közötti különbségekről is beszélt, és kiemelte, számára hasznos az idegen terepen való mozgás, mivel formában tartja őt, másfajta képességeket csiszolhat vele, mint a formaautóban. „Amikor ralizni megyek, mindig úgy érzem, javítja a vezetési képességeimet. Fontos, hogy élesen tartsd az autó irányításánál használt képességeidet a téli szünetben, szóval ez mindenképpen hasznos számomra. Talán azért is vonz annyira, mert annyira más, egy másfajta kihívást jelent. Egy F1-es versenyző számára a ralizás mindig kicsit nyugodtabb. Kevesebb ember vesz körül, és inkább szórakoztató, mintsem túl komoly. Sok F1-es versenyzőt ismerek, akik szeretnének ralizni, de nem engedik nekik” – magyarázta.

Valtteri Bottas (Fotó: Hannu Rainamo/Twitter)

„Itt valaki másra kell hallgatnod vezetés közben, és F1-es versenyzőként talán precízebben vezet az ember, mivel minden egyes kanyart ismerünk, minden kerékvetőt, minden buckát. Szóval ez nagyon aprólékos. A rali inkább szól az improvizációról” – tette hozzá a két kategória közötti különbségek kapcsán.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Valtteri Bottas (Fotó: Hannu Rainamo/Twitter)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/01/Er3p0arXcAYtZDc-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: Hannu Rainamo/Twitter)

További tartalmak