Musorujsag
Élő Eredmények

Bejelentette autóbemutatója időpontját az Alfa Romeo

Bejelentette autóbemutatója időpontját az Alfa Romeo

Alfa Romeo
Az F1 csapatai közül elsőként az Alfa Romeo jelölt ki pontos dátumot az új autója bemutatójára. Bő egy hónap múlva Lengyelországban rántják le a leplet a C41-ről.

Minden téren változatlan felállásban vág neki az Alfa Romeo a 2021-es szezonnak. Ez nemcsak annyit jelent, hogy megtartották Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit, hanem azt is, hogy a teszt- és tartalékversenyzőjük, Robert Kubica is az istálló tagja marad. A lengyellel együtt pedig személyes szponzora, a csapat nevébe 2020-ban bekerülő Orlen olajipari vállalat is kitart a hinwiliek mellett.

Mindezek fényében nem meglepetés, hogy az Alfa Romeo szerdán közölte, Lengyelországban, Varsóban fogja bemutatni az idei bajnokságban indított új autóját. A C41-es kódjelű masináról az Orlen szervezésében február 22-én, hétfőn hull majd le a lepel a vállalat központjában.

Az autó elnevezése némi magyarázatra szorul. A csapat a múlt szezont a C39-es masinával teljesítette, így a logika alapján a mostani gépet C40-nek kéne nevezniük. Csakhogy ezt a nevet annak a teljesen új autónak szánták, amit eredetileg a 2021-re tervezett szabályváltoztatásokra készítettek elő. A munkát a világjárvány miatt aztán le kellett állítaniuk, a nagy megújulást az F1 pedig 2022-re halasztotta. A C40-es így furcsamódon a C41-es utáni autó lehet. Hasonló kavarodást egyébként a Ferrarinál is okozott a szabályok későbbi bevezetése. Az olaszok jellemzően kódnevekkel illetik a projektjeiket, és az új masináét a korábbi kezdése miatt 672-esnek, a 2021-es autóét 673-asnak nevezték el.

Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo) Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)

Az Alfa Romeo az elmúlt években lemondott a hagyományos bemutatókról, rendszerint egy filmes nappal indította az előszezont, és csak a téli teszt helyszínén ejtette meg a hivatalos leleplezést. Tekintve, hogy a mostani teszthetet március közepén (12-14.) Bahreinben rendezik, meglepő lenne, ha a C41-es már február 22-én teljes és végleges verziójában mutatkozna be a nagyközönségnek. A csapatoknak március elejéig van idejük készülni, akkor kell majd útnak indítaniuk a felszerelésüket és a két autójukat a március 28-ai idénynyitó helyszínéül is szolgáló sivatagi pályára.

Más csapatok egyelőre nem tűztek ki konkrét időpontot a bemutatójukra. Az Aston Martin márciusra, az Alpine februárra ígért bemutatót, de pontos dátum nélkül, míg a Ferrari azt közölte a múlt év végén, hogy bár rendeznek egy évnyitó eseményt, de az új versenygépüket csak közvetlenül a teszt előtt fogják prezentálni.

Az F1 téli menetrendje:

február 22. – az Alfa Romeo bemutatója (Varsó, Lengyelország)

március 12-14. – téli teszthét (Szahír, Bahrein)

 

Borítókép: Fotó: Alfa Romeo

További tartalmak