Giovinazzi tudja, Räikkönen mellett többet fejlődhet

Az Alfa Romeo versenyzője, Antonio Giovinazzi úgy érzi, a csapattársnak, Kimi Räikkönennek idén is kulcsszerepe lesz abban, hogy folytatni tudja fejlődését, hiszen továbbra is a finnt tartja a mezőny egyik legjobbjának, akitől nagyon sokat tanulhat.

Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo) Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen (Fotó: Alfa Romeo)
Első szezonjához képest 2020-ban jelentős előrelépést tett az Alfa olasz versenyzője, főnöke viszont nemrég elhintette, idén hasonló fejlődést várnak tőle: kiemelte, elsősorban a futamokon kell magasabb szintre lépnie azzal, hogy javítja versenytempóját és stabilabban szállítja majd a jobb eredményeket.

Ehhez pont „kapóra jön” a fiatal pilóta csapattársa, Kimi Räikkönen, aki a jelenlegi mezőny legrutinosabb tagja – de az F1 történelmében sem találunk versenyzőt, aki nála több nagydíjon vett részt –, és vasárnaponként még mindig erősen teljesít.

Az olasz tehát örül, hogy ismét Räikkönen lesz a márkatársa, hiszen sok fogást leshet el tőle, és az sem mellékes, hogy érzése szerint továbbra is a finn az egyik legjobb a mezőnyben. „Kimi lesz mellettem az új szezonban is, mellette pedig azt hiszem, megtehetem a következő lépést” – nyilatkozta az olasz a Motorsportnak.

Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)



„Fontos lesz, hogy figyeljek rá, mert ahogyan azt már többször elmondtam, szerintem továbbra is ő az egyik legjobb a mezőnyben. Különös tekintettel a versenytempóra és arra, hogyan irányítja a futamait. Örülök, hogy mellette folytathatom” – magyarázta.

Elmondta, újoncévében egyértelműen Räikkönen volt számára a mérce és az iránymutató is, tavaly viszont már jobban támaszkodhatott saját tapasztalataira is, miközben teljesítmény tekintetében egyébként közelebb került a finnhez. „Amikor megérkeztem a csapathoz, igyekeztem inkább csak Kimire támaszkodni. Néztem, mit csinál, és mit miért csinál, és végül mindig követtem őt” – fogalmazott a 27 éves versenyző.

„Tavaly már több tapasztalatom volt, jobban tudtam, mit szeretnék az autótól. A tapasztalat minden kategóriában sokat jelent, de az F1-ben talán még többet, mint máshol. Az új szezonban még inkább készen fogok állni, hiszen két év és egyre több futam lesz mögöttem. Csak kényelmesebben akarom érezni magam az autóban, a csapatban. Ebben is fejlődtem, de még jobb lehetek” – emelte ki.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)