Régebben történt, mint amennyi idős akkor volt. 2000-ben egy szemtelenül fiatal, mindössze 20 esztendős brit mutatkozott be a Williams csapatánál a Forma–1-ben – mégpedig igen meggyőzően. Noha első idénye után – szerződéses bonyodalmak miatt – egyből távoznia is kellett az akkor még élcsapatnak számító grove-iaktól, Jenson Button így is megragadt az elitkategóriában, s később le is tette a névjegyét, többszörös futamgyőztesként, 2009 világbajnokaként.
Button most, 21 évvel később visszatért a Williams-istállóhoz. A múlt nyáron tulajdonost váltó gárda pénteken bejelentette, az F1-ből 2016-ban visszavonult versenyzőt tanácsadóként fogja alkalmazni! Több évre szóló megállapodást kötöttek, ami azt jelenti, hogy nem csupán átmeneti segítőként számít rá az istálló új vezetősége.

„Jenson a Williamsnél betöltött új szerepkörében hagyatkozhat a motorsportban szerzett harmincéves tapasztalatára, és tanácsokkal segítheti a grove-i csapatot, miközben segíteni fogja a versenyzőink és az akadémiánk tagjainak fejlődését is. A 2021-es szezon során több nagydíjon is fel fog tűnni a Williamsnél, emellett több csapatrendezvényen is az Egyesült Királyságban. Jenson szerepet vállal a Williams média- és marketingtevékenységében is a szezon során” – közölte a Williams, kiemelve, hogy emiatt nem kell majd föladnia tévés szakértői szerepkörét, vagyis továbbra is a brit Sky Sports egyik elemzője lehet.
„Boldog vagyok, hogy újra kimondhatom: aláírtam a Williamshez” – nyilatkozta 21 évvel az F1-es bemutatkozása után Button. „Akkoriban még csak tizenkilenc voltam, és az egész életemet megváltoztató pillanat volt. Még ha már több mint húsz éve is történt, már most olyan érzés, mintha sosem távoztam volna. Sir Frank Williams bizalmat fektetett belém, amiért nagyon hálás vagyok, és hihetetlenül izgalmasnak találom, hogy most lehetőséget kaptam a visszatérésre, és újra hozzásegíthetem a csapatot a sikerekhez. Sok kemény munka vár ránk, de kétségem sincs afelől, hogy hihetetlenül ragyogó jövő áll ez előtt a fantasztikus csapat előtt. Alig várom, hogy kezdjünk!”

Jost Capito, a Williams frissen kinevezett ügyvezető igazgatója szerint Button újbóli alkalmazása újabb lépés előre a csapat számára. „Jenson mindig is a csapatunk barátja volt, ezért jó érzés újra a Williamsnél köszönteni” – mondta a német. „2000-ben Sir Frank meglátta benne az izgalmas tehetséget. Jensonnak versenyzőként ő adta meg az első lehetőséget az F1-ben, és nagyon is beteljesítette az akkori ígéretet a csodás pályafutásával és a bajnoki sikerével. Mostanság az üzleti életben és a televíziózásban is bizonyított, és nagy elismerésnek örvend a paddockban. A sok tapasztalatával segítheti az átalakulásunkat, mind technikai, mind üzleti szempontból. Tudom, hogy Grove-ban mindenki nagyon tiszteli őt, és örülök, hogy vele dolgozhatunk.”
Button az elmúlt években a televíziózás mellett aktívan versenyzett is, többek között GT-bajnokságokban és hosszútávú sportautó-versenyeken szerepelt, miközben már saját csapata is van, amely a német DTM-sorozatban is szerepelni fog.
A Williamstől nem újdonság, hogy exversenyzőt alkalmaz tanácsadóként. A közelmúltban éveken keresztül korábbi versenyzőjük, Alexander Wurz segítette a munkájukat. Az osztrák ma már nem áll a csapat alkalmazásában.