Musorujsag
Élő Eredmények

Horner: Russell beárazta Hamiltont – Verstappen mögé

Horner: Russell beárazta Hamiltont – Verstappen mögé

Racing News 365
A Red Bull főnöke nem hiszi, hogy Max Verstappen helyetteseként bárki olyan kiugróan tudott volna teljesíteni, mint George Russell Lewis Hamilton helyén. Szerinte ez bizonyítja, hogy a címvédő sikereiben milyen nagy szerepe van az autójának.

Lewis Hamiltont és Max Verstappent is az F1-es mezőny legjobbjaiként, különleges képességű versenyzőként tartják számon, ám évek óta eldöntetlen kérdés, mit tudnának egymás ellen. Noha a pályán már nem egyszer összecsaptak, bajnoki riválisok az autóik közötti különbségek miatt még sosem voltak.

A Red Bull vezetői gyakran hangoztatják, a puszta képességeit és szerzett tapasztalatait nézve Verstappen már megérett a bajnoki címre, és csupán az ehhez szükséges technikai háttér hiányzik neki. Hamilton kapcsán eközben gyakran föltett kérdés, hogy sportági rekordokat hozó sikereiben mekkora szerepe lehet a Mercedes 2014 óta tartó dominanciájának.

Christian Horner szerint a két versenyző összevetéséhez a múlt év utolsó előtti versenyhétvégéje remek támponttal szolgált. Akkor – a szintén a legnagyobb tehetségek közé sorolt – George Russell ült be a koronavírusos hétszeres világbajnok autójába, és a második helyről rajtolva csak balszerencséje miatt nem nyerte meg a versenyt. A brit szakember a Racing News 365 című holland oldalnak nyilatkozva kijelentette, ezek alapján ő Verstappent tartja a mostani mezőny legjobbjának. „Igen, szerintem ő a legjobb, és számomra George Russell mercedeses teljesítménye megerősítette mindezt” – fogalmazott.

Horner rámutatott, hasonlóan sikeres beugrásra egy Red Bull-lal aligha lett volna mód. „Max és Lewis kiemelkedő volt szerintem, és miközben nem szabad figyelmen kívül hagyni mit ért el Hamilton, tény, hogy jó volt a csomagja is. Maxnak eközben többet kellett kihoznia az ő autójából.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

„A Mercedesben egy Williams-versenyző is képes egyből az első sorba kvalifikálni magát, és Russell a futamot is majdnem megnyerte. Ha viszont valaki Verstappen helyét vette volna át a Red Bullnál, mert mondjuk Max koronavírusos, senki sem érte volna el az ő szintjét” – hangzott Horner eszmefuttatása.

Bár az alapdilemmát (ti. egy első helyre hivatott autóval extrát nyújtva és csak jól teljesítve is az első hely a maximum) mindez nem oldja meg, Horner szavaiból kivehető, Verstappen szerinte a bajnoki eredményeitől függetlenül áll olyan szinten, mint a címeket halmozó Hamilton. „Az időmérői kivételesek, és a versenyeken is kiemelkedő, ahogy a gumikezelésben is. Max jobban olvassa már a versenyeket, jó visszajelzéseket ad a csapatnak, és például a csalódásokat is jobban kezeli már. Minden téren érettebbé vált.”

Ennek ellenére a holland szerinte még nem érte el a plafont. „Nem, nem hinném. A többiekre nehéz idők várnak Max teljesítménye alapján. Ha megnézzük az abu-dzabi produkcióját, a pole-ja fenomenális volt, és a versenyt is nagyon éretten irányította a rajttól a célig.”

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak