Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz videóval hangol az első bevetésre, már ma csapatával volt

Sainz videóval hangol az első bevetésre, már ma csapatával volt

Ferrari
Carlos Sainz egy rövid, a gyárlátogatásról és az üléspróbáról készült videóval hangolja szurkolóit első ferrari bevetésére. Erre még várnia kell ugyan, de új csapatát már ma figyelhette munka közben, hiszen ő is ott volt Olaszországban a juniorok mai tesztjén.

Hétfőn kezdetét vette a Ferrari ötnapos privát tesztje Fioranóban, melyen nem kevesebb, mint hét versenyző vesz részt! Az első nap a junioroké volt, először Giuliano Alesi gurult pályára, majd Marcus Armstrong és Robert Shwartzman jött. Közülük ketten (Alesi és Armstrong) most először vezethettek F1-es Ferrarit – mégpedig a 2018-as szezonban használt SF71H-t.

Holnap a korábban ismertetett program szerint Charles Leclerc ülhet autóba, aki minden jel szerint elhagyhatta a házi karantént és a koronavírusból is felgyógyult már (január 14-én jelentette be, legutóbbi tesztje pozitív lett).

 

Szerdán jön Carlos Sainz, a vörösök új versenyzője, aki már most hangolja szurkolóit az első bevetésre: hétfőn kora este egy rövid videót tett közzé legutóbbi gyárlátogatásáról és üléspróbájáról, amit aztán a Forma–1 hivatalos oldala is megosztott. Üzenetében jelezte, már megkezdte a visszaszámlálást, és föltette a kérdést, ki izgatott már a szerdai bevetés miatt.

Sainz egyébként már ma figyelhette új csapatát munka közben, hiszen ő is ott volt Fioranóban, ahol a már említett három fiatal rótta a köröket. Erről a vörösök adtak tájékoztatást közösségi oldalukon, amikor megosztottak egy képet a csapathoz „beugró” spanyol versenyzőről.

Természetesen ő és Leclerc is a 2018-as autóval köröz majd, Saiznak pedig a teljes szerdai nap mellett a csütörtöki teszt délelőtti szakasza is rendelkezésre áll majd az ismerkedéshez, miután átadja az autót az idén a Haasnál debütáló Mick Schumachernek. Ő aztán pénteken is autóba ülhet, majd az ötnapos maratoni tesztet a Ferrari idei tesztpilótája, Callum Ilott zárja.

Kép: Ferrari/Twitter
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

További tartalmak