Musorujsag
Élő Eredmények

Magnussennek volt F1-es ajánlata 2021-re

Magnussennek volt F1-es ajánlata 2021-re

F1i, Dossier
A Haastól 2020 végén távozni kényszerülő Kevin Magnussen elárulta, az idei szezont is a királykategóriában tölthette volna, hiszen kapott ajánlatot egy másik csapattól. Az alakulatot nem nevezte meg, annyit viszont elárult az gyengébb az amerikai istállónál.

Az még jóval a 2020-as szezon vége előtt biztossá vált, hogy a Haas teljesen új pilótapárossal vág neki a 2021-es idénynek, idővel pedig az is egyértelművé lett, hogy Kevin Magnussen és a csapattárs, Romain Grosjean sem marad a királykategória mezőnyben. Pályafutásuk F1-es szakaszával kapcsolatban mindketten úgy nyilatkoztak, ez a szakasz feltehetően lezárult az életükben.

A dán nemrég elárulta, adott esetben folytathatta volna ezt a kalandot, hiszen kapott ajánlatot 2021-re, melynek elfogadásával a királykategóriában maradhatott volna, ez az ajánlat viszont nem volt túlságosan vonzó számára.

Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

„Nem mondhatom el, ki volt az, mert szerintem azzal feldühítenék valamit” – nyilatkozta a dán a Dossier magazinnak. „Egy olyan csapat volt, ami gyengébb a Haasnál, szóval azért annyira nem nehéz elképzelni” – tette hozzá a versenyző, kinek csapata csak a Williamst előzte meg a pontversenyben (ők viszont kommunikációjuk alapján ragaszkodtak George Russell és Nicholas Latifi kettőséhez).

„Noha volt lehetőségem a Forma–1-ben maradni, motivációm nem volt a folytatáshoz. Akkor nagyon szívesen folytattam volna, ha valamelyik nagycsapattal lehetőségem nyílik arra, hogy győzelmeket szerezhessek” – tette hozzá.

Magnussen végül a megbízhatósági versenyek világa felé vette az irányt: amerikai sportautó-bajnokságba, az IMSA-szériába szerződött, ahol a Chip Ganassi-csapat tagja lett. Első éles bevetése a jövő hét végén lesz esedékes a daytonai 24 óráson, ahol Renger van der Zande-val osztozik majd az 1-es rajtszámú Cadillac CGR-en.

Kevin Magnussen (Fotó: Haas/LAT Photo)
Borítókép: Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

További tartalmak