Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrarival együttműködve tér vissza a DTM-be a Red Bull

A Ferrarival együttműködve tér vissza a DTM-be a Red Bull

Red Bull
Az F1-ben elveszítette a Red Bull-ülését, így Alexander Albon 2021-ben egy Alpha Tauri- Ferrarival fog versenyezni – hála csapata új DTM-projektjének.

Sergio Pérezzel szemben ugyan elveszítette a helyét Alexander Albon a Red Bull F1-es csapatánál, a márka így sem engedte el végleg a thaiföldi kezét. Idén a hivatalos teszt- és tartalékversenyzőjükként alkalmazzák, ám hogy ne maradjon versenyzés nélkül, az átalakuló DTM-ben is helyet biztosítottak számára.

A Red Bull két év kihagyás után tér vissza a DTM-be, amely már csak a nevében az, aminek ismerjük. A német túraautós sorozatot a tönk szélére sodorta, hogy a német gyártói sorra jelentették be a kivonulásukat. Gerhard Berger elnök most azzal próbálja életben tartani a szériát, hogy átállnak a nemzetközi GT3-as formulára, és tulajdonképpen GT-autókkal folytatják.

Fotó: Red Bull

A Red Bull ebbe szállt be saját néven, saját versenyzőkkel, mégpedig a Ferrarival összefogva. A GT-versenyzésben sikeres AF Corse-csapat biztosít számukra két Ferrari 488 GT3 Evo autót. Mint azt kedden prezentálták, az egyik gépük a Red Bull, a másik az Alpha Tauri színeiben fog versenyezni. Előbbivel az F2-ben is induló Liam Lawson teljes szezont fog futni, utóbbival Alexander Albon a tapasztalt GT-versenyzővel, Nick Cassidyvel fog osztozni a 12 állomásból álló szezon során. Hogy pontosan hány futamon indul a thai, azt egyelőre nem tudni.

„A DTM nagyszerű sorozat, nagyon tehetséges versenyzők alkotják a mezőnyét, és izgalmas versenyeket produkál” – nyilatkozta Albon. „Csak egyszer vezettem ilyen autót, még 2015-ben, amikor az Autosport BRDC Fiatal Versenyző-díjjal jutalmaztak, és teljesen más volt, mint a formaautók. Kevesebb a leszorítóerő, a gumik is teljesen mások, szóval másfajta vezetési stílust igényel. Eltart majd egy darabig, mire megszokom, de már várom az új kihívást, amikor nem lesznek F1-es kötelezettségeim.”

Fotó: Red Bull

Gerhard Berger, a DTM elnöke örül, hogy egyszerre tudta megnyerni a Red Bullt és a Ferrarit a sorozatnak. „A Red Bull és a Ferrari is meghatározó játékosok globális szinten, és a motorsportban és azon túl is a sikert jelképezik. Boldogok vagyunk, hogy ez a két csúcsmárka most összefogva egy különleges DTM-projektet indít, és együtt nívós bajnokságot próbálnak nyerni.”

Az AF Corse vezetője, Amato Ferrari köszönetet mondott Bergernek azért, amit az új projekt létrejöttéért tett, és jelezte: „Egyetlen célunk van, a győzelem! Elnézve, milyen márkák vesznek részt ebben, minden feltétel adott a sikerhez.”

A DTM új szezonja Monzában rajtol, június 18-a és 20-a között, összesen 8 németországi és 4 európai helyszín van a programjában. Hétvégeként két 55 perces versenyt fognak tartani, és futamaikat repülőrajttal indítják.

Képgaléria a Red Bull-festésű DTM-es Ferrarikról:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Fotó: Red Bull
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/02/SI202102020009_news-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Fotó: Red Bull

További tartalmak