Musorujsag
Élő Eredmények

Több ezer szurkolóval terveznek a Spanyol Nagydíj szervezői

Több ezer szurkolóval terveznek a Spanyol Nagydíj szervezői

GPFans
A Spanyol Nagydíj szervezői kijelentették, szektoronként – a megfelelő egészségügyi előírások betartásával – több ezer szurkolót fogadnának a május második hétvégéjén esedékes F1-es hétvégéjükön.

A világjárvány miatt 2020-ban a futamok nagyját zárt kapuk mögött rendezték, de azokon a helyszíneken is csak limitált mennyiségben lehettek jelen szurkolók, ahol a szervezők végül megkapták az engedélyt a közönség fogadására. Mivel a helyzet nagyon lassan javul, várhatóan 2021-ben is hasonlóra kell számítanunk – legalábbis az év első felében.

A futamukat tavaly zárt kapuk mögött tartó spanyol szervezők 2021-ben már szeretnék megnyitni a lelátókat bizonyos számú szurkoló előtt, mind a május második hétvégéjén esedékes F1-es, mind az egy hónappal későbbi MotoGP versenyen.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„A biztonság érdekében terveztünk egy olyan vásárlási rendszert, melyben a program automatikusan blokkolja azokat a helyeket, melyek a felhasználó, vagy felhasználói csoport által vásárolt lelátóra szóló jegyek mellett, alatt vagy felett találhatók” – írták a szervezők közleményükben, utalva arra, hogy a tribünökön csak limitált mennyiségű nézőt kívánnak elhelyezni, őket is biztos távolságban.

„Egy másik biztonsági intézkedés értelmében a nézőknek meg kell adniuk a nevüket, a beléptetéskor pedig fel kell mutatniuk a személyi igazolványukat, vagy útlevelüket. A létesítményeket öt zónára osztjuk, hogy optimalizáljuk a mozgásteret a nézők számára. Ezzel buborékokat hozhatunk létre, az egyes szektorokban pedig legfeljebb 3000 ember tartózkodhat” – magyarázták.

„A szurkolók a helyükhöz legközelebb eső kapun mehetnek be, és a legközelebbi parkolóban parkolhatnak, hogy elkerüljék a buborékok közötti keveredést” – folytatták, majd végül hozzátették, ha végül le kellene mondaniuk a versenyt, vagy az zártkapus lenne, visszafizetik a jegyárakat.

Borítókép: 2020 Spanyol Nagydíj rajt - Charniaux / XPB Images

További tartalmak