Musorujsag
Élő Eredmények

Nem szerepel az F1 az Audi tervei között

Nem szerepel az F1 az Audi tervei között

RTL
Reagált az Audi az esetleges F1-es programjáról szóló találgatásokra, miközben a Red Bull egyértelművé tette, 2025-től szeretne új partnerrel erősíteni.

Hétfőn hivatalossá vált, hogy a Red Bull a Hondától örökölt erőforrásokkal fog versenyezni a következő három szezonban. E lépést létfontosságúnak érezték a hosszabb távú versenyképességük és függetlenségük megőrzése szempontjából, és hogy mennyire komolyan gondolták, azt jelzi, hogy külön céget alapítottak, motorrészlegüket pedig saját bázisukon rendezték be.

Helmut Marko tanácsadó korábban úgy fogalmazott, ez az új projekt kicsit „őrültség” a részükről, de hangsúlyozta, nagyon körültekintőek próbáltak lenni, és hosszabb távban gondolkodtak. Például számoltak azzal is, hogy a motorrészlegüknek és a következő években nyert tapasztalatuknak az F1 új motorérájában is hasznát fogják venni – akár új partnerükkel együtt.

A Red Bullnak nem titkolt célja, hogy 2025-től ismét gyári támogatást szerezzen, és az elmúlt hetekben ismét hírbe hozták velük a Volkswagen-csoportba tartozó két márkát, az Audit és a Porschét. Előbbi gyártó az Auto Motor und Sport cikke nyomán került képbe. A német szaklap nemrég arról számolt be, hogy nem ment zökkenőmentesen a Red Bull és a Honda egyezkedése, mivel a japán motorgyártó megszimatolta, hogy partnerük puhatolózott az Audinál egy távolabbi együttműködés lehetőségéről. A Hondát nem tette boldoggá a gondolat, hogy később egy rivális gyár nyer betekintést az általuk fejlesztett technológiába.

Az Audit már évek, sőt évtizedek óta rendszeresen hírbe hozzák az F1-gyel és a Red Bull-lal is. Ám mint az általában lenni szokott, most is érkezett egy cáfolat a karikásoktól. A német RTL a gyártó egyik emberét idézi, aki azt mondta, „már tíz éve a fiókjában hever” az F1-es programjuk cáfolata. „Jelenleg nem foglalkozunk a Forma–1-gyel” – tette hozzá, majd megjegyezte, próbálják összeállítani a következő tíz év motorsportos programját, melyben azonban a Forma–1 nem szerepel.

Fotó: XPB

Mindez elég egyértelmű válasz a pletykákra. Ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy a Red Bull 2025-től egy F1-hez újonnan csatlakozó gyártó partnere legyen. A Racefans a múlt héten azt írta, értesülése szerint a királykategória jövőbeni motorjáról folyó tárgyalásoknak nem az Audi az egyik külsős résztvevője, hanem a szintén a Volkswagenhez tartozó Porsche, amelynek képviselői már több egyeztetésen is aktívan részt vettek.

Hogy az ő – szintén visszatérő pletykák témájául szolgáló – F1-es projektjükből valaha is lesz-e bármi, az aligha fog mostanában kiderülni. Marko mindazonáltal tisztázta, ők örülnének, ha hosszabb távon valaki a Honda helyébe lépne, és kizárólagos partnerük lenne. „Nyitottak vagyunk egy új partner irányába” – jelentette ki.

Borítókép: Fotó: Honda

További tartalmak