Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg az F1 közelében maradna, majd visszatérne

Hülkenberg az F1 közelében maradna, majd visszatérne

GMM
Nico Hülkenberg továbbra sem tett le arról, hogy egy nap teljes állású versenyzőként tér majd vissza a királykategóriába. Ennek érdekében idén mindenképp az F1 közelében maradna, hogy le tudjon csapni a 2022-es lehetőségekre.

A rutinos német 2019 végén veszítette el állását a Renault-nál, ahol inkább Esteban Ocon szerződtetése mellett döntöttek. Noha tavaly egyik istállóval sem állt szerződésben, a Racing Point pilótájaként végül részt vehetett három hétvégén, miután a rózsaszínek őt hívták be koronavírusos versenyzőik helyettesítésére.

Mivel meggyőzően teljesített beugróként, a Red Bull is fölfigyelt rá, és sokáig ő is esélyes volt arra, hogy 2021-ben Max Verstappen csapattársa legyen, végül azonban „alulmaradt” Sergio Pérezzel szemben, így az idei évadra sincs szerződése.

Legalábbis egyelőre, az Aston Martin ugyanis már jelezte, tartalékosként szívesen alkalmaznák őt. Ez a szerep valószínűleg 2021-re megfelel a németnek, aki mindenképp az F1 közelben akar maradni, hogy jövőre teljes állású versenyzőként térhessen vissza. „A tűz közelében akarok maradni, és próbálok egy állandó ülést szerezni 2022-re” – nyilatkozta a GQ-nak.

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

„Ki tudja, mi történik majd még ebben az évben” – folytatta. „Voltak tárgyalások 2021-es ülésről, de nem jött össze. Volt tíz jó évem az F1-ben, és nem vagyok olyan, aki foggal-körömmel ragaszkodik valamihez. Csak azért nem akarok ott lenni, hogy az F1-ben legyek, főleg nem a mezőny végén.”

Kiemelte, a középmezőnyben nehezebb ülést találni, hiszen a tehetség mellett az is sokat számít, ki mögött hány támogató áll, és ezek a támogatók mennyi pénzt hoznak a csapatokhoz. „Különbséget kell tenni az élmezőny és a többiek között. A középmezőnyben más tényezők, például a politika és a pénzügyi szempontok is szerepet játszanak a döntésekben” – magyarázta.

„Ezt én magam is megtapasztaltam. A Williams az első évem, 2010 után kitett, mert anyagi nehézségei támadtak, Pastor Maldonado pedig tisztességes szponzori pénzekkel érkezett. Természetesen keserű volt, és elkeserítő, de ezek olyan tényezők, melyek felett nekem nincs hatalmam. A lehető legjobban kell vezetnem, de itt van ez a politika. Ezt el kell fogadni, és én el is fogadtam. Gyorsan előre tekintettem, a jövőbe néztem, és arra figyeltem, amit én irányíthatok. Minden más időpazarlás lenne” – zárta gondolatát.

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

További tartalmak