×

Pérez megtette első köreit egy Red Bull-lal

A Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályán Sergio Pérez teljesítette első köreit egy Forma–1-es Red Bull-lal. A mexikói a bikások 2019-es autóját vezethette az ismerkedésről szóló gyakorlás alkalmával.

Eu7eFYjXAAMO3FO Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)
A teszt a Red Bull 2021-es autójának leleplezésével (igaz, ez online zajlott képes és videós anyagok bemutatásával) párhuzamosan zajlott, a célja pedig a mexikói csapatba való integrálásának folytatása volt. És egyben kezdete a versenyző és a csapat pályán történő összehangolódásának.

Pérez a bikások 2019-es autóját, az RB15-öst vitte pályára Silverstone-ban, ahol akárcsak a McLaren bejáratásának alkalmával, ezúttal is nedves pálya fogadta a gyakorolni vágyó alakulatot, igaz később azért javult a helyzet. Mivel egy korábbi autóval tesztelt, nem volt limitálva, mennyi időt tölthet a pályán, ahogyan azt sem szabták meg, hogy csak bemutatós abroncsokat használhat.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)



Máshogy lesz ez holnap, amikor a Red Bull pályára viszi a 2021-es versenygépet egy forgatási nap keretén belül, amikor mindössze 100 kilométert teljesíthet majd a csapat (ennek Pérez valószínűleg a felét kapja majd meg) bemutatós abroncsokon.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)



A ma használt RB15-ös egyébként szerdán is pályára gurul, a bejáratáson ugyanis ott lesz a tartalékversenyző, Alexander Albon is, aki ezt a gépet hajtja majd, és az új géppel kapcsolatos mérnöki eligazításokon is részt vesz.

A mexikói a mai napon (feltehetően a gyakorlás szünetében) mutatta be első Red Bull-os sisakját is, melyen újra a jól megszokott sárga szín dominál, és hangsúlyos a mexikói lobogó is. Ezt a sisakfestést egyébként Pérez a bemutató alkalmával az eddigi kedvencének nevezte azok közül, melyeket a Forma–1-ben használt.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)