Musorujsag
Élő Eredmények

Túlzott önbizalma volt a Red Bull csapdája – megtanulták a leckét?

Túlzott önbizalma volt a Red Bull csapdája – megtanulták a leckét?

Auto Motor und Sport
Kényszerhelyzete és túlzott magabiztossága okozta a Red Bull vesztét a 2020-as szezonban – Christian Horner csapatfőnök vázolta, hogyan jutottak tévútra, és miért hiszik, hogy 2021-ben minden másképp lehet.

Évek óta fogadkozik a Red Bull, hogy a következő idényben átlépi saját árnyékát, és többé nem ragad be a szezon kezdetén, ám hiába a megsürgetett Adrian Newey, a megszokottnál hetekkel korábban elkészített autók és az előrébb hozott bejáratások, e célt sehogy sem sikerült elérniük eddig. Pedig a rendhagyó 2020-as idény elméletben még a kezükre is játszott, hiszen március helyett csak júniusban rajtolt a bajnokság, és még a kötelező gyárleállásokkal együtt is volt némi extra idejük az előkészületekre. Az RB16-os a hazai pályán rendezett két első versenyhétvégén így is jókora hátrányból indított a Mercedesszel szemben, és korán világossá vált a csapat számára, hogy ez a szezon sem fog bajnoki sikerrel zárulni.

Miért higgyünk ezek után a Red Bullnak, hogy 2021-ben minden másképp lesz?

A választ a várakozásaival ezúttal visszafogottabb csapat a múlt évi kisiklásuk magyarázatával, valamint az abból levont tanulságokkal adja meg.

 

Túl nagy fába vágták a fejszéjüket

A Red Bull versenygépe a múlt szezon kezdetén kiszámíthatatlan volt, pár olyan aerodinamikai zavarral, amit szélcsatornás korrelációs problémák okoztak. Nem ez volt az első eset a 2017-ben bevezetett szélesebb autókkal, hogy a csapatot félrevezették a saját gyári eszközei, ám tavaly a problémáikat éppen a rendkívüli körülmények tették súlyosabbá: egyszerűen túl sokáig fejlesztettek vakon, és mire elérkeztek az első versenyek, már túl messzire merészkedtek a tévúton.

„Az első érzékelhető lépéseket Silverstone-ban tettük meg a hibák orvoslásával. Problémáink voltak az aerodinamikával. Amit a szélcsatornában láttunk, az nem felelt meg a valóságnak. Előbb föl kellett ismernünk, hogy hol tévedtünk el. Ehhez pedig jött még, hogy a Mercedes az autójával és a motorjával is nagy előrelépés tett, és ezt már a téli barcelonai teszten is láttuk” – magyarázta Christian Horner csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Red Bull többszörösen csapdába esett. Miután látták, hogy ellenfelük az előszezoni teszteken messzebb van, mint remélték, a világjárvány miatti kényszerszünetben a gázba tapostak a fejlesztés terén. Helmut Marko az újrakezdés előtti hetekben nagyon magabiztosan beszélt a Red Bull fejlesztési képességeiről, és úgy vélte, azzal, hogy több lépcsőfokot át fognak ugrani a szezonnyitóig, csökkenthetik a barcelonai hátrányukat Spielbergig.

Ám mint kiderült, e magabiztosságuknak nem volt alapja: a szélcsatornájuk egyszerűen félrevezette őket, és egy nem létező erősségükre építették föl a stratégiájukat.

E hibába részben a Mercedes hajszolta bele őket. Tudták, hogy miután a szezon közben nem lesz módjuk motorfejlesztéseket bevetni, a Honda váratlanul nagy, két tizedmásodperces körönkénti lemaradását az autójukkal kell ledolgozniuk, és túlvállalták magukat. Összevontak több, külön-külön bevetni tervezett fejlesztési csomagot, és több lépést kihagyva álltak elő az Osztrák Nagydíjon bevetett újításokkal, amiket egy hibásan dolgozó szélcsatorna adatai alapján alkottak meg.

„Az, hogy négy hónapig egy helyben álltak az autók, nem segített nekünk. Túl becsvágyóak és túl agresszívek voltunk a szimulációs eszközeinkkel, és alábecsültük annak fontosságát, hogy még semmit sem próbáltunk ki a versenypályán. Végül rájöttünk, aerodinamikailag és mechanikailag is javulnunk kell, a valódi formánkat pedig csak a második félévben mutattuk meg” – magyarázta Horner.

 

Ellentétes úton a 2021-es felkészüléssel

A Red Bull ugyan az év második felében is egyértelműen elmaradt a Mercedestől, azért a megnyert Abu-dzabi Nagydíjon kívül is voltak hétvégék, amelyeken esélyük nyílhatott volna a legyőzésükre. Ez kapaszkodót jelentett az osztrákok számára. Ugyanakkor a képet némiképp torzította, hogy a két csapat teljesen más módját választotta a 2021-es felkészülésnek. Miközben a bajnokcsapat már Spával leállította a 2020-as autójának fejlesztését, a Red Bull az utolsó versenyekig fejlesztette az övét, mondván, a jövő évi masina úgyis erre fog épülni, a tanulságokat pedig hasznosítani tudják az RB16B-nél is.

A riválisok az év utolsó hétvégéin is ellentétes utat jártak. A Mercedes minden csapatnál nagyobb hangsúlyt fektetett az új Pirelli-gumik megértésére, valamint már az új erőforrásukhoz is teszteltek elemeket. Ezek mind szerepet játszottak abban, hogy Abu-Dzabiban gyengébbek voltak, mint általában. A Red Bull eközben az évzáró versenyhétvégén és az azt követő teszten is inkább az új, kisebb leszorítóerőt eredményező padlólemezre fókuszált a gumik helyett.

Ezen eltérések hátterében Horner szerint a helyzetük különbözősége állt. „Nekünk más a filozófiánk. Mi azért fejlesztettük olyan sokáig az autónkat, mert a 2020-as elemek nagy részét áthozzuk erre az idényre, és szerettünk volna tanulni 2021-re” – magyarázta.

Fotó: MTI/EPA/Kenan Asyali /Pool

E tanulásban a szélcsatorna működése is benne volt. „Úgy véltük, hogy a vágott padlólemezről pontosabb képet kaphatunk, ha ki is próbáljuk. Szerettük volna kizárni, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ismét korrelációs gondokkal menjünk neki az évnek.”

És éppen ez jelenti a választ a kérdésre, miért hiszi a Red Bull, hogy 2021 végre más lehet, és végre valóban csúcsformában lehetnek már a rajtjánál.

A tavalyi túlzott becsvágy, rizikókészség és magabiztosság jó lecke volt számukra az idei évhez, amit ennek eredményeként kevesebb fogadkozással várnak. „Az abu-dzabi győzelmünk jót tett nekünk, ugyanakkor attól tartok, hogy ettől a Mercedes is csak motiváltabbá vált. Még mindig ők a favoritok, hihetetlen autójuk volt tavaly, és ennek az alapjával kezdik meg az idei évet is” – figyelmeztetett Horner.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak