Hamilton és az Aston Martin? – „Csábító lenne ajánlatot tenni neki”

Az Aston Martint irányító Lawrence Stroll nem tagadja, nem mondana nemet Lewis Hamiltonra, ha a brit elérhetővé válna.

Motor Racing - Formula One World Championship - Turkish Grand Prix - Race Day - Istanbul, Turkey Lewis Hamilton és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Komoly célokat tűzött ki maga elé a Forma–1-ben Lawrence Stroll idén Aston Martinná alakult csapata. Hosszabb távon nyerő gárdává nőnék ki magukat, és a sikeres kanadai milliárdos mindent el is követ annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeket ennek megvalósításához.

Szándékai komolyságát jelzi, hogy 2021-re megszerezte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, akivel több évre szerződtek. A Press Association fölvetette neki, a következő lépésként 2021 végén akár Lewis Hamiltonra is lecsaphatna, mivel a brit egyelőre csupán erre a szezonra hosszabbított a Mercedesszel. Stroll nem tagadta, vonzó felállás lenne ez. „Nyilvánvalóan csábító lenne ülést kínálni Hamiltonnak. Lewis minden csapat számára komoly érték lenne. De jelenleg mi a 2021-es szezonra összpontosítunk” – jelentette ki.

Hamilton átszerződése jelen pillanatban nemcsak az Aston Martin, bármely másik csapat esetében észszerűtlennek és irreálisnak tűnik, hiszen semmi oka nincs otthagyni az őt mindenben kiszolgáló Mercedest, amely 2014 óta legyőzhetetlen. Hosszabb távon az Aston Martin viszont olyan csapat lenne, amely akár címvédő bajnokok számára is reális opciót jelenthet. 2022-ben jönnek a nagy szabályváltozások, az erőviszonyok átrendeződhetnek, a silverstone-iak pedig kihasználnák az újrakezdést, és tennének egy nagy lépést a mezőny eleje felé.

Lawrence Stroll (Fotó: XPB)



„Évek óta korlátozott eszközökkel küzdöttünk olyan csapatok ellen, akiknek sokkal komolyabb forrásaik vannak. Most egy teljesen új gyárat építünk, és jön a költségplafon is, ami javít az esélyegyenlőségen. Emiatt nagyon optimistán látom a jövőt” – mondta Stroll.

„A Forma–1 az Aston Martin marketingstratégiájának részét képezi, az ottani szereplés hatása pedig túlmutat a versenyközösségen. Szeretnénk, ha az Aston Martin népszerűbbé válna az emberek körében, és a versenyzés tökéletes kirakat ehhez. De az F1-re technológiai beszállítóként is tekintünk, és meg fogjuk mutatni, hogy miről is szól ez. Nyitottak leszünk, az Aston Martinnak frissnek és modernnek kell mutatkoznia, és a közösségi oldalakon is jelen leszünk, mindent meg akarunk mutatni. Egy olyan csapattá akarunk válni, amely mindenkié.”