Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez már érti, miért nehezítették meg elődei életét a Red Bull autói

Pérez már érti, miért nehezítették meg elődei életét a Red Bull autói

Motorsport
Mivel már neki is vannak tapasztalatai a bikások versenygépeiről, Sergio Pérez érti, miért nehezítette meg elődinek dolgát a Red Bull autóihoz való alkalmazkodás. Ami őt illeti, új munkaeszközét az eddig megszokottól teljesen eltérőnek tartja.

A mexikói ezen a héten vezethetett először Forma–1-es Red Bullt: kedden a csapat 2019-es autójával ismerkedett, szerdán pedig egy rövid bejáratás keretén belül kipróbálhatta a 2021-es masinát is (azt követően, hogy a csapat hivatalosan is bemutatta azt). A tapasztalt versenyző tehát a szimulátorozás után élesben is megtapasztalhatta, milyen érzés a bikások gépeit kormányozni.

A gyakorlás után többször elmondta, a gép teljesen eltért volt az általa eddig megszokottól (noha a csapat neve változott, Pérez hét évig ugyanannál az alakulatnál dolgozott, tehát volt ideje hozzácsiszolódni a Force India/Racing Point gépeihez).

Sőt, azt is elhintette, már érti miért okozott nehézséget elődeinek, Alexander Albonnak és Pierre Gaslynak a Red Bull F1-es autóinak megértése, az ahhoz való alkalmazkodás. „Ez az autó egészen más, a különbségek észrevehetőek” – nyilatkozta a Motorsportnak. „ Érezhető, mennyire erős például az első rész. Ezek olyan dolgok, amiket az ember gyorsan kiszúr az autóban, a szimulátorban.”

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull) Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

„Látom, miért nem tud mindenki alkalmazkodni ezekhez az autókhoz. Már megtapasztalhattam. Ami az időzítést illeti, tudom, hogyan állítsuk be az autót, tudom, mire van szükségem ahhoz, hogy kinyerjük belőle az utolsó tizedeket” – folytatta.

„Ehhez persze az is kell, hogy egyre több és több rutinom legyen az autóban. Megtanulom, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet. Ez csak akkor valósul majd meg, amikor teljesen megértem az autót. Remélhetőleg ez minél hamarabb megtörténik majd” – magyarázta Pérez, aki korábban elmondta, érzése szerint öt hétvégére szüksége lesz a tanuláshoz, a hangolódáshoz.

A bejáratási nap kapcsán kijelentette, bár érzi a potenciált az autóban, a korlátok miatt egyelőre nem akar komolyabb kijelentéseket tenni. „Csak egy forgatási nap volt, ami arról szólt, hogy kényelmessé tegyük az autót. Látom, hogy van benne potenciál, érzem a különbségeket. De tesztabroncsaink voltak, és így tovább, szóval nem szeretnék még következtetéseket levonni. De azt látom, hogy jó lehetőségek vannak ebben az autóban” – mondta.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

További tartalmak