Ezért marad el idén a Mercedes teszt előtti bejáratása

Idén elmarad a Mercedes szokásos filmes bejáratása. Főnökük elmagyarázta, miért, és megerősítette, a bahreini teszten fogjuk először a teljes valójában látni az F1 W12-t.

A Mercedes F1 W12-es (Fotó: Mercedes) A Mercedes F1 W12-es (Fotó: Mercedes)
A korábbi években megszokhattuk a Mercedestől, hogy egy silverstone-i filmes nappal köti egybe a bemutatóját. Új autójukat általában úgy szokták megmutatni, hogy aztán egyből a pályára is viszik azt, és erről is friss felvételeket tesznek közzé. Idén másképp tervezték. Bemutatójukra a brackley-i központjukban került sor, és megerősítették, az F1 W12 első próbáját csak a március 12-i első bahreini tesztnapon ejtik meg.

Toto Wolff a bemutatót követő sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy idei első filmes napjukat a bahreini teszt utánra tartogatják, vagyis március 16-án kedden Szahírban teljesítik az extra 100 kilométert. Az osztrák az angliai időjárással indokolta döntésüket. „Mivel Silverstone-ban mindig esik, mi a bahreini tesztet követő kedden ejtjük meg a filmes napunkat. Ez reprezentatívabb és jobb képeket is eredményez” – fogalmazott.

Tekintve, hogy e filmes napoknak csak hivatalosan a filmezés a legfőbb célja, és azokat nagyon is az autó rendszereinek, esetleges újításainak feltérképezésére használják, fölmerül a kérdés, valóban ez lenne-e a korai bejáratás elmaradásának oka.

A Mercedes F1 W12-es (Fotó: Mercedes)

A Mercedes F1 W12-es (Fotó: Mercedes)



Egy másik ok lehetne, hogy a csapat kissé megcsúszott a programjával, és egyszerűen még nem áll minden készen az éles bevetésre. Hywell Thomas, a Mercedes motorrészlegének vezetője pár hete arról beszélt, hogy a tél folyamán adódtak bizonyos nehézségeik a motorjukkal. Wolff most cáfolta, hogy lennének gondjaik. „Nem voltak különösebb problémák az erőforrással. Mindent kézben tartunk” – erősítette meg.

Egy másik lehetséges okként fölmerülhet, hogy a Mercedes egyszerűen igyekszik minél később kiteríteni a lapjait (bár mint a Red Bull vagy a Williams példája mutatja, egy filmezés még nem jelenti azt, hogy meg is kell mutatniuk az autójukat). James Allison technikai igazgató a bemutatón elismerte, tudatosan takargatják még az új padlólemezük részleteit, mivel nem szeretnék, hogy az ellenfeleik már két héttel a pályára gördülés előtt lássák, ők milyen megoldással reagáltak a lemez leszorítóerő-vesztést eredményező idei kötelező levágására.

Toto Wolff (Fotó: Mercedes)

Toto Wolff (Fotó: Mercedes)



Wolffot megkérdezték, van-e olyan trükkjük, amit ennyire titkolniuk kell. „Természetesen van egy szuper trükkünk, máskülönben megmutattuk volna” – viccelődött. „Komolyra fordítva: egyszerűen tíz nap van hátra az első tesztig, ami azt jelenti, hogy riválisoknak lett volna lehetőségük megfigyelni és kiszámolni a dolgokat, és a második-harmadik versenyre már elő is állhattak volna egy újítással. Tíz nap túl sok lenne ahhoz, hogy magamutogató módon ezt megengedhessük magunknak.”

Az osztrák a padlólemezre vonatkozó új előírás kapcsán egyébként megjegyezte, érzésük szerint e változtatás a koncepciójuk miatt őket érintette a legérzékenyebben. „A mi kevéssé előredöntött autónk esetében a padlólemez levágásának nagyobb a hatása az autóra, mint a meredeken előredöntöttekre” – vélekedett.