Musorujsag
Élő Eredmények

Megérkezett a Mercedes, ami nyolcszoros bajnokká teheti Hamiltont

Megérkezett a Mercedes, ami nyolcszoros bajnokká teheti Hamiltont

Mercedes
A Mercedes bemutatta a versenygépet, amivel harcba indul sorozatban nyolcadik dupla bajnoki címéért.

Nem az ellenfelek, hanem maga a Mercedes emeli évről évre magasabbra az átugrandó lécet maga előtt. 2020-szal igencsak magasra tették. Az előző szezonjuk a hét éve tartó uralkodásuk egyik legdominánsabb teljesítményét hozta. Túl azon, hogy ehhez a botló ellenfelek is hozzájárultak (a Red Bull évét korrelációs gondok vitték félre, a Ferrariét pedig a motortrükkjének elvesztése), maga a Mercedes is sokat tett az újabb sima címvédésért. A W11-es modelljük a múlt télen jelentőset erősödő motorral együtt az eddigi talán legkiforrottabb és legütőképesebb csomagjuk volt. 2021-ben ezt kéne valahogy túlszárnyalniuk.

A most bemutatott új autójuknak a nevén és a külsején is módosítottak. A gépet F1 W12-esnek (teljes nevén Mercedes-AMG F1 W12 E Performance) nevezték el, a tavaly használt fekete festését pedig többek között az első és hátsó szárnynál (zöld féklapok, piros belső oldalú véglapok), a versenyző feje fölötti légbeömlőnél (piros minta), és a motorborításnál (AMG-logók) is megváltoztatták, cápauszonyán visszatért a márka hagyományos színére utaló ezüst motívum.

A most közzétett fotókat 12 órától a csapat hivatalos bemutatója fogja követni, melynek közvetítése itt érhető el.

Fotó: Mercedes

A Mercedes tavaly többek között a DAS-szal és az innovatív hátsó felfüggesztésével bizonyította, a sikeresség ellenére sem fogy ki az ötletekből és a kreativitásból. Erre idén is nagy szüksége lesz, hiszen 2021-gyel több olyan szabály is életbe lépett, ami nehezítheti a dolgát. A költségvetési plafon az év közepére létszámcsökkentést követel meg a csapattól, emellett címvédőként nekik jut a legkevesebb szélcsatorna- és CFD-idő a fejlesztésben, miközben egyelőre kérdéses, az FIA új padlólemez-szabályai milyen hatással lesznek a hagyományosan kevéssé előredöntött autó koncepciójára.

Fotó: Mercedes

Az istálló 2021-nek az előző négy évben megszokott felállással vág neki, két autóját Lewis Hamilton és Valtteri Bottas vezeti majd. A versenyzők egyformán egyetlen évre szóló szerződést kaptak, Hamilton hosszabbítását egészen februárig húzták, a távolabbi jövőjének bizonytalansága várhatóan jó ideig beszédtémát fog szolgáltatni a szezonban.

Hamilton a kilencedik évének vág neki a Mercedes versenyzőjeként, elsöprő tavalyi fölénye után a 8. bajnoki cím kapujába került, mellyel Michael Schumachert lehagyva egyedüli rekorderré válhat 2021-ben.

Az ötödik mercedeses bajnokságát váró Bottas eközben azon lesz, hogy végre megnehezítse kollégája dolgát, és lerázza magáról a „második számú” imázst, amit az előző éve csak erősíteni látszott.

Képgaléria:

 

 

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Mercedes F1 W12 (Fotó: Mercedes)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/03/Evdztj2XUAMjUHt-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A Mercedes F1 W12 (Fotó: Mercedes)

További tartalmak