Musorujsag
Élő Eredmények

A múlttal megbékélt, Vettel sokat vár önmagától 2021-ben

A múlttal megbékélt, Vettel sokat vár önmagától 2021-ben

Aston Martin, Motorsport-Total
A múltjával megbékélt, az új kihívást lelkesen és újult erővel várja, 2021-ben pedig nagyon sokat vár és követel önmagától az Aston Martinnál új fejezetet nyitó Sebastian Vettel.

Nehéz szezon van Sebastian Vettel mögött, maga sem tagadja, mennyire, ám a megújuló Aston Martin új projektje lehetőséget biztosít számára is a megújulásra és a kritikusokra való rácáfolásra. A német versenyző csapata szerdai angliai bemutatóján izgatottan beszélt a rájuk váró első szezonról.

„Nagyon izgatott vagyok. Az autó igazán klasszul néz ki. Ez egy teljesen új gép a számomra, más filozófia mentén alkották meg. Sok időt töltöttem a mérnökökkel, hogy minden különbséget föltárjunk, és nemcsak technikai szempontból, hanem a folyamatok terén is. Remélem, hogy nem tart majd sok ideig, mire belelendülök. Nagyon-nagyon izgatott az egész csapatunk, nagyszerű a hangulat, és én magam is nagyon jó hangulatban vagyok” – adott helyzetjelentést a Ferraritól hat év után búcsúzó versenyző.

Vettel elsőként próbálhatja ki az új AMR21-et, amit csütörtökön Silverstone-ban egy filmes napon járatnak be. Sok újdonság vár rá, hiszen nemcsak az autó, annak motorja is új számára: még sosem vezetett Mercedes-erőforrással a pályafutása során.

Előzetesen igyekezett a gyárban készülni a tesztre, ám mint mondta, a szimulátor is új volt számára a Ferrarié után. „Nagyon nehéz a szimulátorban az összevetés, mivel mindegyik szimulátor más, eltérő a hardver, és az autó viselkedését is másnak, máshogy érzed. Én voltam olyan szerencsés, hogy mehettem egy keveset, csak hogy belelendüljek és adhassak pár visszajelzést. A szimulátor fejlesztése egy soha véget nem érő történet, és még sok mindent tehetünk. Sok munka vár ránk csapatként” – mondta a gyári felkészülése kapcsán.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Ami a ferraris fejezetet illeti, Vettel már lezárta magában a bajnoki 13. helyet hozó 2020-as szezon csalódását, és előre tekint. „Nyilván nem voltam elégedett a múlt évem alakulásával, a teljesítménnyel, részben a saját teljesítményemmel sem. Elfogadtam, hogy ezen keresztül kellett mennem, és nem bánok semmit. Bizonyos dolgok nem alakultak jól, és volt, amit jobban is csinálhattam volna, másképpen. De végső soron már nagyon várom ezt az évet, megbékéltem a múlt szezonnal. Tudom, hogy nem feleltem meg a saját szintemnek, annak, amire tartom magam. Az sosem igazán érdekelt, mit gondolnak, mondanak vagy írnak rólam mások. Ezért is fontos számomra, hogy békében vagyok önmagammal, és mint mondtam, előre tekintek, a mostani évre, és nagyon-nagyon sokat várok magamtól.”

A csapattal szembeni elvárásai eközben visszafogottabbak. Győzelmeket csak szerencsével tart elképzelhetőnek, arra készül, hogy az Aston Martin a középmezőnyben fog küzdeni, és reméli, hogy megszerzi a tavaly elszalasztott konstruktőri harmadik helyet. „A favoritszerepet már kiosztották. Az első számú a Mercedes, az első számú kihívó pedig a Red Bull. És mögöttük  nagyon-nagyon szoros lesz a verseny” – jósolta. „Mindig nagyon nehéz jósolni a szezonra, de most főleg, hiszen nem is ismerem az autót. Az biztos, hogy ez a kocsi más lesz, mint az, amit korábban vezettem. A harmadik hely lehet a cél. A nagyobb célt viszont az jelenti, hogy beilleszkedjek, és a csapattal megtaláljuk a közös utunkat, valamint élvezzük, és a legtöbbet hozzuk ki belőle. Csak miután a pályára hajtottunk, fog kiderülni, hogy mit tud az autónk.”

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Az Aston Martin F1-es visszatérését a sportág és a csapatuk szempontjából is nagy lépésnek tartja, és nem titkolja, boldog, hogy már az első lépéseknél jelen lehet. „Most egy új kihívásba kezdünk együtt. Nagyon tehetséges és lelkes emberek alkotják a csapatot, akik nagyon szeretnének maradandót alkotni. Ez az egész csapat számára egy lehetőség arra, hogy megmutassák, mire képesek valójában. Nagyon izgalmas az Aston Martin visszatérése az ő autójukban ülve, de szerintem az egész sportág számára is, hiszen egy új márka lép most újra az F1-be. Az emberek izgatottak, várták az autónk bemutatóját, és várják a versenyeinket is.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak