Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon teljesen új sisakfestéssel vág neki a szezonnak

Ocon teljesen új sisakfestéssel vág neki a szezonnak

Esteban Ocon
Teljesen új sisakfestéssel vág neki a 2021-es szezonnak az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon. A fiatal pilóta új dizájnját Franciaország nemzeti lobogójának, valamint csapatának színei inspirálták.

Ocon már az Alpine bemutatóján jelezte, büszke arra, hogy francia versenyzőként a Renault legendás sportmárkájának csapatát képviselheti a Forma–1-ben. A versenygép kék, fehér, piros (a francia trikolort idéző) fényezése kapcsán pedig kijelentette, egy ilyen autó láttán még büszkébb lesz francia származására.

Esteban Ocon sisakfestése (Kép: Esteban Ocon/Twitter)

A fiatal pilóta láthatóan igen lelkes az Alpine F1-es bemutatkozása, és a márka képviselete miatt, az idei szezonra ugyanis eddig használt sisakfestését is lecserélte (eddigi pályafutása során többnyire a fekete-piros színkombinációt részesítette előnyben).

Régi dizájnjától eddig csak a Force India pilótájaként vált meg, amikor a főszponzor nyomására a rózsaszín vált hangsúlyossá sisakfestésén. Ezúttal viszont nem egy cég színeit, hanem csapata és hazája színeit viseli majd fejvédőjén, aminek tehát a kék, a fehér és a piros lesz a három alapszíne.

Esteban Ocon sisakfestése (Kép: Esteban Ocon/Twitter)

Új sisakfestését szerdán mutatta be, vagyis egy nappal az Alpine 2021-es autójának leleplezését követően. A képeket közösségi oldalára töltötte fel, ahol köszönetet mondott a sisak gyártójának, kiemelte, hogy teljesen új dizájnnal vág neki az új szezonnak, és kikérte követői véleményét is a bemutatott fejvédőről.

Esteban Ocon sisakfestése (Kép: Esteban Ocon/Twitter)
Borítókép: Esteban Ocon sisakfestése (Kép: Esteban Ocon/Twitter)

További tartalmak