Musorujsag
Élő Eredmények

Megújult külsővel mutatkozott be a Williams 2021-es autója!

Megújult külsővel mutatkozott be a Williams 2021-es autója!

Williams
Nyolcadik F1-es csapatként a Williams is bemutatta 2021-es új autóját. Az FW43B nevében ugyan csak egy módosított verzió, küllemében teljesen megújult.

Kissé félresikerült a nagy F1-es bemutatóhét utolsó eseménye. A Williams azt tervezte, hogy a kiterjesztett valóság technológiájának segítségével egyből a szurkolók otthonába viszi el új autóját, ám a rendhagyó módon tervezett bemutatójuk végül rossz véget ért. Mobilalkalmazásukat meghekkelték, így pár órával a debütálás előtt le kellett fújniuk az egész akciót, miközben ráadásként még ki is szivárogtak az első grafikák a modelljükről…

Kezdésnek nem szerencsés, ám még mindig jobb efféle baklövéssel nekimenni egy bajnokságnak, mint olyannal, amit 2019-ben láttunk tőlük. Az új autójuk ezúttal időben elkészült, mi több, azt már a múlt héten be is járatták Silverstone-ban.

Mint a neve is mutatja, az FW43B a tavalyi modell továbbfejlesztett változata, ám a festése már nemigen emlékeztet a 2020-asra. A merészebb dizájnt a kék szín dominálja, mely többféle árnyalatban lelhető föl az autón.

A Williams FW43B (Fotó: Williams) A Williams FW43B (Fotó: Williams)

Hogy a külső tervezői kreatívabbak voltak, mint az előző években, az egyértelmű. Hogy a technikusok is jobban dolgoztak-e, az viszont csak a pályán derül ki. Az előző három szezont a konstruktőri bajnokság utolsó helyén záró, 2020-ban szégyenszemre még pontot sem szerző istálló legfőbb célja 2021-ben a mezőnybe való visszatérés, a fölzárkózás.

George Russell-lel és Nicholas Latifivel a versenyzőpárosuk nem változott, a csapaton belül viszont annál több változás történt. Az alapító Williams család múlt évi búcsújával és az amerikai új tulajdonos, a Dorilton Capital érkezésével új időszámítás vette kezdetét Grove-ban.

Csapatfőnökük Simon Roberts lett, év elején tanácsadóként alkalmazták Jenson Buttont, az istálló ügyvezető igazgatóként pedig az autóversenyzés és az autóipar univerzális kalandorát, a magát igazi régi vágású versenybolondnak tartó Jost Capitót tették meg.

A Williams FW43B (Fotó: Williams) A Williams FW43B (Fotó: Williams)

A német versenyzőként két és négy kerekén is aktív volt, különböző szerepkörökben a hegyi versenyektől a Dakar-ralik világán át szinte minden kategóriában megfordult már, beleértve a Forma–1-et is, ahol az 1990-es években többek között a Sauber Petronasszal közös – végül meg nem valósuló – saját motorprogramján dolgozott, később a Fordon keresztül Jordan-csapatnál is érdekelt volt. A Volkswagen ralis bajnoki címeiben is kulcsszerepet vállaló Capito feladata, hogy a következő években ráncba szedje a Williamst is, visszavezesse oda, ahová patinás múltja alapján való.

„A Williams Racing egy sportikon, és egy olyan csapat, amely az elhivatottságával, az innovációval, a szenvedéllyel, a felkészültségével, a versenyszellemével és a győzelem iránti abszolút vággyal tett szert sikeres hírnevére. Egy régóta működő sportmárka esetében a mélységek és magasságok természetesek az út során. A múlt sikerei remek motivációt jelenthetnek, de pusztán ezekre nem hagyatkozhatunk  a jövőbeni sikerek megteremtésénél a modern kori Forma–1-ben” – nyilatkozta Capito.

Ami az autó külsejének megújulását illeti, a váltással üzenni akarnak. „Egy teljesen új festést alkottunk meg 2021-re, amely egyfelől utal a hihetetlen múltunkra, és megőrzi a szellemiségünket, a hajtóerőnket, a szemléletmódunkat, amik meghatározzák a Williams DNS-ét, de közben a jövőbe is mutat, jelezve a hosszú távú ambíciónkat, hogy vissza akarunk térni a rajtrács elejébe. Miközben ez csak az út kezdete, és még nagyon sok munka vár ránk, örömmel látjuk, hogy adott a lendület, az irány helyes, és reméljük, hogy idén a pályán is folytatjuk a fejlődést.”

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Williams FW43B (Fotó: Williams)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/03/DECAL_01-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A Williams FW43B (Fotó: Williams)

További tartalmak