Musorujsag
Élő Eredmények

Zártkapus lesz az Azeri Nagydíj

Zártkapus lesz az Azeri Nagydíj

BCC
Az Azeri Nagydíj szervezői pénteken bejelentették, a világjárvány okozta egészségügyi és biztonsági aggályok miatt zárt kapus hétvégét rendeznek, versenyükre tehát 2021-ben szurkolók jelenléte nélkül kerül sor.

Miután 2020-ban törölték a versenyt, a bakui szervezők idén örömmel megnyitották volna a lelátókat a szurkolók előtt, részben kárpótlásként, részben pedig a kieső bevételek pótlása végett. Sokáig reménykedtek is abban, hogy erre lehetőségük lesz, a mai napon azonban bejelentették, futamukat zárt kapuk mögött rendezik.

Ezzel ők lettek az első, akik bejelentették, hogy nézők nélküli versenyt tartanak 2021-ben. Ami a többi helyszínt illeti, az F1 vezetői – és a szervezők – továbbra is bíznak abban, hogy a versenyek nagyján, ha nem is százezres létszámban, de lehetnek rajongók.

Carlos Sainz és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„A döntést a koronavírus világjárvány okozta folyamatos egészségügyi és biztonsági aggályok miatt hoztuk meg” – írták közleményükben. „Hosszasan tárgyaltunk az azeri kormánnyal, a Forma–1-gyel és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel is, mielőtt elhatároztuk magunkat” – tették hozzá.

Miközben a globális helyzet és a járványra való reagálás folyamatosan javul, nyilvánvalóvá vált, hogy a 2021-es Azeri Nagydíj versenyhétvégéje túlságosan korán kerül megrendezésre ahhoz, hogy a pálya biztonságosan adhasson otthont az eseménynek a szurkolók jelenlétében” – folytatták, majd megjegyezték, akik váltottak jegyet a 2021-es futamra, átvihetik azt 2022-re.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak