Musorujsag
Élő Eredmények
 

Visszaadja Vettelnek az Aston Martin, amit a Ferrari elvett tőle?

Visszaadja Vettelnek az Aston Martin, amit a Ferrari elvett tőle?

Boxutca
A depressziós ábrázat után széles mosoly és csillogó szem – míg a Ferrari meggyötörte, az Aston Martin az otthona lehet Sebastian Vettelnek. Körbejártuk, mi siklott félre nála Maranellóban, és mi hozhatja vissza a valódi énjét új csapatánál.

Sebastian Vettel, Forma–1-es versenyző, szerelő, stratéga, szemétszedő, pályamunkás, teljesítménymérnök. Az elmúlt években számos szerepkörben láttuk ténykedni a négyszeres világbajnokot. Az interneten mémek egész sora is fellelhető azon jelenetekről, melyeknél hol az éppen lerobbanó Ferrariját próbálja javítgatni, hol a boxfalnak diktálja, mi legyen a következő lépés, hol a törmelékeket takarítja a pályabírók társaságában az éppen aktuális balesete után.

Ő már csak ilyen: minden érdekli, szeret besegíteni, és jobban érzi magát, ha beszéd helyett tevékenykedhet.

Fotó: Formula1/Twitter

Hogy milyen személyiség, arról a közelmúltban új csapata, az Aston Martin is meggyőződhetett. Otmar Szafnauer csapatfőnök elmesélte, hogy a mérnökök már szinte kollégájuknak érezték Vettelt, annyira szakmai kérdésekkel bombázta őket, de meglepetésként hozott saját készítésű cipóról is sztorizott. (Jut eszünkbe, a pék kimaradt a fenti felsorolásból.)

Máris látszik, hogy az érdeklődése és alapossága, Vettel „mindenes” személyisége mennyire imponál új munkaadójának.

 

A Ferrarinál is így indult – vagy mégsem?

Amikor Vettel 2015 telén megérkezett a Ferrarihoz, a felsorolt jellemvonásai miatt még úgy tűnt, pontosan ő lehet az, akire a Fernando Alonsóval töltött zűrös évek után a csapatnak szüksége van. Lendülete akkor ugyanúgy magával ragadta Maranellót, mint most Silverstone-t. A vereségek és az azokat rendszeresen a nyilvánosság előtt orruk alá dörgölő versenyzőjüktől kapott kritikák után a Ferrari újra lelkessé, motiválttá és bátorrá vált. Ez persze nem csak Vettel érdeme volt, hiszen közben a vezetőség is cserélődött. Maurizio Arrivabene kezdetben a közvetlen, baráti hangulat megtestesítője volt csapatfőnökként, James Allison technikai igazgató rendet tartott, építkezett és kreativitásra bátorított, Sergio Marchionne elnök pedig azt sugallta, hogy hisz a Scuderia embereinek, képességeiben, köztük Vettelében is.

Úgy tűnt, minden összetevő adott a sikerhez, és jöttek is a nagy pillanatok. Az emlékezetes váratlan első győzelem Malajziában, aztán a mezőny leginnovatívabb autója 2017-ben. Vettelt Schumacherrel állították párhuzamba, és azt mondták, elődjéhez hasonló szemléletmóddal, munkamódszerrel talán ő is révbe kormányozhatja a Ferrari hajóját.

Hogy hol siklott félre a dolog, arról hosszasan lehetne értekezni, felidézve a meghatározó pillanatokat, az útkereszteződéseket, amelyeknél a rossz irányt választották. Alapvetően viszont kijelenthető: a hiba ott csúszott a gépezetbe, hogy Vettel fent vázolt személyisége nem tudott igazán érvényesülni és kibontakozni a Ferrari közegében, a Schumachernél meglévő szövetség a kulcsemberek között sosem volt meg, és a két oldal igénye és kínálata valahogy sosem került igazán összhangba.

Malajzia, 2015 (Fotó: XPB)

Ez a diszharmónia már a legelején kódolva volt a kapcsolatukba. Az első hiba Vettel megérkezése előtt csúszott a gépezetbe: őt az a Luca di Montezemolo csábította a csapathoz, akinek éppen a megállapodás nyélbe ütése előtt kellett csomagolnia, így Vettel a szerződését már Sergio Marchionnéval írta alá.

Montezemolót már 2008-ban érdekelte Vettel. Még Michael Schumacher ajánlotta őt a figyelmébe, és csak azért nem tett felé egy lépést már akkor, mert még túl fiatalnak és éretlennek érezte. Amikor aztán Fernando Alonso 2012 végén nyíltan a Ferrari nyakába varrta az újabb bajnoki vereségét, majd a következő években egyre merészebben kritizálta előrébb jutni képtelen csapatát, Montezemolónál betelt a pohár. A nyilvánosság előtt rendre utasította a spanyolt, közben pedig úgy érezte, a Ferrarinak egy konstruktívabb vezérre lenne szüksége. Így került nála képbe Vettel. Vezetői képességei mellett a minden iránt érdeklődő, mindenbe belefolyni próbáló, részletekre figyelő személyisége miatt.

Akkor még úgy tűnt, a Ferrarinak valóban ez kell, és ez a látszat még az első közös szezonokban, már Marchionne vezetése alatt is tartotta magát. A vakolat viszont – előbb észrevétlenül, aztán egyre láthatóbb helyeken – omladozni kezdett, és Vettelnek fokozatosan szembesülnie kellett azzal, hogy nem annál a Ferrarinál van, amelyhez érkezett, a célok, a projekt sem teljesen az, amire ő szerződött, és az ő szerepe sem teljesen olyan, mint szerette volna.

 

Egyre távolabb a bizalmi kapcsolattól

Vettel az út során valahogy folyton azokat a kapcsolatokat veszítette el, amik a csapaton belüli helyzetét erősíthették volna, amik a kibontakozását segíthették volna. Előbb a rendrakó James Allisont állították föl a technikai igazgatói székből. Vettel tavaly utalgatott rá, ő nagyon hitt a Mercedes jelenlegi kulcsemberének képességeiben, és csalódásként érte, hogy csapata politikai belharcok miatt megvált tőle. A távozásának okát Marchionne jelentette, akivel Allison nem értett egyet a csapat szervezését és távlati terveit érintő kérdésekben.

Ezt követte a barát, Kimi Räikkönen 2018-as elküldése, ami nemcsak Vettel csapaton belüli vezető státuszát ingatta meg, az érvényesülését is tovább nehezítette. Räikkönen elküldésekor a Ferrari egyébként egyértelművé tette, Vettelnek mennyi beleszólása van a versenyzőkérdésekbe. „Semennyi. Sebastian a versenyzőnk, nem a csapatfőnökünk. Az én feladatom az összképet nézni, megvitatni a főnökökkel a hosszú távú terveket. Amikor ezekről van szó, a menedzsment dönt, nem a versenyző” – magyarázta Maurizio Arrivabene.

James Allison és Maurizio Arrivabene (Fotó: XPB)

Bár ebből úgy tűnhet, az olasz nem feltétlenül állt Vettel oldalán, a valóság az, hogy ezek inkább lehettek Sergio Marchionne szavai, mint az általa gyakran csak bábként használt Arrivabenéé. Erre utal legalábbis, hogy tavaly decemberben Vettelt megkérdezték, kik voltak a Ferrarinál töltött éveinek legmeghatározóbb személyiségei, és ő Arrivabenét nevezte meg egyiknek, kiemelve, ő egy félreértett ember volt csapatfőnökként. Utódját, Mattia Binottót még csak nem is említette, Sergio Marchionnéről pedig csak azért beszélt, mert rákérdeztek. „Nem volt könnyű vele dolgozni. Nagyon sajátos volt, nagy nyomást gyakorolt az emberekre, és Maurizióval sem volt mindig kedves. Pedig Arrivabenének igazán nagy szíve volt” – célzott vélhetően Arriavabene kényszerhelyzetére.

Innen nézve a 2019-es főnökváltás a következő csapás lehetett Vettel helyzete szempontjából. Aligha véletlen, hogy ő és az Arrivabenével korábban ellentétben álló Mattia Binotto végül nem jöttek ki egymással.

 

Az elnök támogatása nélkül nem megy

Vettel a távozásának tudatában 2020-ban egyre nyíltabban beszélt a ferraris korszak korábban elhallgatott részleteiről. Az elejtett megjegyzésekből egyértelmű kép rajzolódott ki: a legnagyobb problémát az jelentette, hogy közte és Marchionne között sosem alakult ki az a bizalmi viszony, ami Montezemolóval vélhetően kialakult volna.

Egy tavaly augusztusi interjúban Vettel tulajdonképpen kimondta: nem azt kapta a Ferraritól, amit a csapat előzetesen ígért neki. „Sok év sikeresség után érkeztem a Ferrarihoz, és a kihívás az volt, hogy újjáépítjük a csapatot. Akkoriban mindenképpen jobb helyzetben voltunk, mint most. Szenvedéllyel érkeztem, elszántan, azzal a céllal, hogy felvirágoztatjuk a csapatot. Kaptam egy ígéretet Marchionne úrtól. Elmagyarázta, hogy olyasvalakit keresnek, akivel újjáépíthetik a csapatot. Akkor én voltam a jelölt, ma már nem vagyok” – állapította meg.

E folyamathoz persze ő maga is alaposan hozzájárult, hiszen a pályán elkövetett hibáival nem tudta leküzdeni Marchionne vele szembeni fenntartásait. Nem nyújtott olyan megkérdőjelezhetetlen teljesítményt, mint korábban Michael Schumacher vagy Fernando Alonso, és így nem tudta meggyőzni az elnököt arról, hogy valóban ő az embere. A pragmatikus Marchionnénak bőven adott okot a kétkedésre: 2018-ban Hockenheimben, 2017-ben Bakuban, de a 2016-os mexikói őrjöngésével sem segítette saját helyzetét.

Sergio Marchionne és Maurizio Arrivabene (Fotó: xpbimages.com)

A folytatás ismert. Miközben a legfőbb rivális, Lewis Hamilton ez idő alatt a Mercedes abszolút első számúja lett, akinek minden kérését lesik és kérdés nélkül teljesítik, Vettelt addig Marchionne az ellentétes irányba vitte: nyomást próbált gyakorolni rá, hogy jobb teljesítményre sarkallja. Kijelölt egy utat: Räikkönen helyére a fenyegetést jelentő fiatal Charles Leclerc-nek kell ülnie, aki vagy a jobbat hozza ki Vettelből, vagy a bajnok legyőzésével rövid úton válik élversenyzővé, akire a Ferrari lecserélheti Vettelt.

E terv megvalósítása Marchionne halála miatt már az utódokra maradt, ám ma már tudjuk, pontosan az történt, amit az elnök elképzelt: a Räikkönen, Leclerc cserére, majd Arrivabene már korábban tervezett leváltására is az utódok kerítettek sort.

Vettel szempontjából így ütött vissza, hogy miközben az őt Ferrarihoz csábító Montezemolo kimondottan akarta őt, a tényleges főnökévé váló Marchionne inkább csak örökölte őt.

 

„Néha emlékeztetni kell rá, hogy a saját munkájára fókuszáljon”

És hogy mi köze mindennek Vettel „mindenes” személyiségéhez? Részben ebből táplálkozott a csapattal való diszharmónia, melynek gyakorlati hatásaira számos példát láthattunk az évek során. Szemléletes eset volt a 2018-as szocsi, ahol a harmadik szabadedzésen a Ferrari rajtgyakorlatra akarta kiküldeni két versenyzőjét, de kifutott az időből: a lámpa pirosra váltott. Vettel – szerelői és pályabírói énjét elővéve – maga tolta vissza autóját a boxutca végéről, miközben Räikkönen a garázsajtóban állt meg. „Le fogjuk késni a…” – próbált figyelmeztetni a „Jégember”, amikor mérnöke belé fojtotta a szót. A finn már csak káromkodni tudott. Épp úgy, ahogy Vettel tette pár héttel korábban Spában, amikor autóját úgy kezdték húzni a garázs előtt, hogy a hátulját fel sem emelték, és diffúzora az aszfaltot karcolta.

Ezek az ártalmatlannak tűnő jelenetek mind megmutatták, mennyire aszinkronban volt a versenyzők segítő, csapat hiányosságait, fejetlenségét ellensúlyozó szándéka a csapat tényleges igényeivel. Még ha szüksége is volt rá, a Ferrari nem befogadta, hanem ellenállt a versenyzői segítségeknek.

És ez felülről érkező nyomás volt. Elég csak idéznünk Maurizio Arrivabene emlékezetes 2016-os megjegyzését, amikor a nyilvánosság előtt tette helyre Vettelt. „Sebastiannak csak az autóval kell foglalkoznia. Ő olyasfajta ember, aki többet akar adni, és ez időnként azt jelenti, hogy minden érdekli. Van, hogy emlékeztetni kell rá, a saját munkájára fókuszáljon.”

Miközben most az Aston Martin nem győzi dicsérni Vettelt ezért a hozzáállásáért, a Ferrari láthatóan már a második közös évükben határozottan próbálta elfojtani ezt benne. Csoda-e, hogy Maranello az utolsó közös éveikben olyan autókat gyártott, amik sem feküdtek Vettel vezetési stílusának, holott a tervezésük idején még ő számított az istálló vezérversenyzőjének?

 

Az Aston Martinnál hazatalált

Ezek tükrében hitelessé válik, amikor Vettel új csapata magabiztosan állítja, ők ki fogják tudni hozni a legjobbat a németből, és képesek biztosítani számára a megfelelő közeget. Tudják, hogy így lesz, mert eleve ez jelenti a kapcsolatuk létrejöttének okát.

Az Aston Martin szerdai bemutatója után a Top Gearnek adott interjújából kiderül, mennyire fontos ez a szempont Vettel számára. Fontosabb, mint az, hogy a csapat közelebb viheti-e őt az ötödik bajnoki címhez. „Nyílt és őszinte beszélgetést folytattunk. Vázolták a terveiket és nézőpontjukat a csapatról, és ez érdekelni kezdett. Nagyon gyorsan eljutottunk arra a pontra, hogy azt mondjuk, csináljuk meg. A szerződéses tárgyalások nagyon simán mentek. Általában a fizetés szokott a kényes pont lenni, de mi ezt tudtuk le elsőként. És ezt azért emelem ki, mert a fő hajtóerőt számomra a vízió és a projekt mögött álló motiváció jelentette: az Aston Martin újraindítása, a csapat fejlesztése” – mondta a megállapodásukról.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

„Nagyon várom a versenyzést idén. És versenyzés alatt nem csak azt értem, hogy versenyzem az autóval, hanem azt is, hogy együtt dolgozom az emberekkel, akikkel hasonlóan gondolkodunk, és arra törekszünk, hogy találjunk még egy századot, tökéletesítsünk mindent, körbejárjuk a problémákat. Számomra ez a versenyzés, nem csak annyi, hogy vezetek. Együtt kell lélegeznünk és élnünk a hasonló gondolkodású emberekkel.”

Míg a Ferrarinál nem voltak, vagy kikoptak mellőle ezek a személyek, az Aston Martinnál most barátjával, Otmar Szafnauerrel, valamint a csapatnak ambiciózus víziót adó, Lawrence Stroll-lal már most olyan szövetséget alkot, amit Maranellóban nem sikerült létrehoznia. Ebben benne van egy hasonló szimbiózis lehetősége, mint amit Vettel a Red Bullnál már egyszer kialakított.

Az autójukkal még egy métert sem ment, Vettel az Aston Martintól máris megkapta azt, amit a Ferraritól teljes egészében soha: érdeklődve fordultak segítségért a mérnökhöz, a szerelőhöz, nem csak versenyzőnek tekintik őt, akinek a volán mögött a helye. Nekik egy olyan versenyző kellett, aki vezér, bajnoki tapasztalatokkal, győztes mentalitással, mérnökeiknek új irányokat mutató alapossággal, gondolkodásmóddal, akit nem elhallgattatni, hanem beszéltetni akarnak, mert tanulni tudnak tőle.

Kapcsolatuk tehát azzal indul, ami Ferrarinál már az induláskor hiányzott.

Hogy milyen lesz a folytatás, azt most még nem láthatjuk. Ám bármilyen eredmények is születnek ebből a házasságból, az már most látszik, hogy az Aston Martin olyan otthona lehet a négyszeres bajnoknak, ahol kiteljesedhet a „mindenes” énje. Ahol engedik neki, hogy versenyző, szerelő, stratéga, szemétszedő, pályamunkás, teljesítménymérnök vagy akár pék legyen. Sőt, el is várják tőle ezt.

Ha volt tanulsága és értelme a ferraris éveknek Vettel számára, az ez volt: rájött, mire van szüksége. És most talán végre hazatalált.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak