Musorujsag
Élő Eredmények

Kezdődik az F1-es téli teszt: beosztás, program, tudnivalók!

Kezdődik az F1-es téli teszt: beosztás, program, tudnivalók!

Boxutca
Pénteken újra mozgásba lendül a Forma–1 világutazó cirkusza: megújult autókkal és mezőnnyel rajtol a bahreini teszthét! Információk a beosztásról, a programról, és azt is elmondjuk, mire lesz érdemes figyelni.

Miért pont Bahrein?

Hét évre és egy világjárványra volt szükség ahhoz, hogy a Forma–1 újra Bahreinbe tegye át a székhelyét a téli előszezonban. A csapatok a korábbi években rendre vitáztak azon, nem lenne-e érdemesebb a még mediterrán éghajlatával is hűvös Barcelonából a kiszámítható és kedvező feltételeket biztosító Bahreinbe költözni, ám logisztikai okokból mindannyiszor leszavazták a javaslatot. Idén is azt tervezték, hogy március elején a katalán versenypályán róják majd a köröket, ám azok után, hogy az Ausztrál Nagydíjat novemberre kellett halasztani a járványhelyzet miatt, és a Bahreini Nagydíj lett az idénynyitó helyszíne, hirtelen a szahíri teszthét vált a kifizetődőbb megoldássá.

Bahreinben legutóbb 2014-ben tartottak előszezoni tesztet, az ország bajnokságot pedig utoljára 2010-ben nyitott.

A mostani gyakorlást a nagydíjon használt hagyományos vonalvezetésen bonyolítják le, vagyis az 5412 méteres, 15 kanyarból álló verzión.

Fotó: Mercedes

 

Miért csak három nap?

Miután a múlt tavasszal hónapokra megbénult a Forma–1 a világjárványtól, az FIA a költségcsökkentés jegyében minden téren szigorításokat vezetett be. A csapatokkal megállapodtak, hogy nem készítenek teljesen új autókat 2021-re, és mivel a mostani gépeket a 2020-ról nagy számban áthozott elemek miatt már jól ismerik, nem érezték szükségét háromnál több tesztnapnak. Ez egyébként éppen a fele a tavalyi tesztlehetőségeknek. 2020-ban még két háromnapos teszthetet tartottak Barcelonában, és a versenyzők közül már akkor többen panaszkodtak, hogy ennyi idő túl kevés egy teljes szezonra való felkészüléshez.

 

Hogyan alakul a tesztnapok programja?

A mezőny mindhárom napon 8 óra pályaidőt kap. Helyi idő szerint minden nap 10 órától 19 óráig tart és két részből áll, egy 14 és 15 óra közötti ebédszünettel félbeszakítva (amely alatt hivatalos sajtótájékoztatókat tartanak). Magyar idő szerint ez 8 és 17 óra közötti körözést jelent, 12 és 13 óra közötti szünettel.

Mivel Bahreinben már 17 óra után lemegy a nap, a gyakorlások utolsó óráira felkapcsolják az éjszakai versenyen is használt reflektorokat. Ez újszerű lehetőséget kínál az előszezoni teszten: a csapatok nemcsak a napos melegben (esőre nem sok esélyt jósolnak), hanem a hűvösebb esti órákban is próbára tehetik autójukat, hűtőrendszereiket és a gumikat.

Fotó: McLaren

 

Kik és mikor tesztelnek?

A háromnapos teszten mind a 10 F1-es csapat részt vesz. Összesen 21 versenyző ül volán mögé, az egyetlen kakukktojás Roy Nissany, a Williams fejlesztőversenyzője lesz, aki a pénteki nyitónapon ülhet az FW43B modellbe. A grove-iak az egyetlen csapat, akik a kevés idő ellenére is pályára küldenek olyan versenyzőt, akik nem a bajnoki mezőny tagjai. Erre többek között az Alfa Romeónak is lett volna lehetősége, ám ők úgy oldották meg a névadó szponzor által támogatott Robert Kubica hétvégi mellőzését, hogy cserébe a lengyel járathatta be az új autójukat két hete Barcelonában egy filmes napon.

A többi istálló mind az aktuális versenyzőpárosával dolgozik a három napban. A csapatváltók közül már pénteken láthatjuk Daniel Ricciardót (McLaren), Sebastian Vettelt (Aston Martin), Carlos Sainzot (Ferrari), mindhárom újonc (Mick Schumacher, Nyikita Mazepin és Cunoda Juki) is pályára hajt. A két év kihagyás után visszatérő, állkapocssérüléséből felépülő Fernando Alonso, valamint a Red Bullhoz szerződő Sergio Pérez szombaton mutatkozik be új csapatánál.

Az istállók többsége már a teljes tesztbeosztását ismertette:

Csapat márc. 12. (péntek) márc. 13. (szombat) márc. 14 (vasárnap)
délelőtt délután délelőtt délután délelőtt délután
Mercedes Bottas Hamilton Hamilton Bottas Bottas Hamilton
Red Bull Verstappen Pérez Pérez Verstappen
McLaren Ricciardo Norris Norris Ricciardo Ricciardo Norris
Aston Martin Vettel Stroll Vettel Stroll Stroll Vettel
Alpine Ocon Alonso Ocon Alonso
Ferrari Leclerc Sainz Sainz Leclerc Leclerc Sainz
Alpha Tauri Gasly Cunoda Cunoda Gasly Gasly Cunoda
Alfa Romeo Räikkönen Giovinazzi Giovinazzi Räikkönen
Haas Schumacher Mazepin Mazepin Schumacher Schumacher Mazepin
Williams Nissany Latifi Russell

 

Milyen gumikat használnak?

A Pirelli az előzetes tervekkel ellentétben 2020 végén mégis kifejlesztett egy új, 2021-re szánt gumicsaládot, mely tartósabb, nehezebb és valamelyest lassabb is a tavalyi verzióknál. Bahreinben a csapatok mind a hat száraz pályára és a két esős pályára alkalmas gumit használhatják, igaz, az utóbbi kettőre aligha kerül sor.

A típusokat eltérő jelöléssel próbálják megkülönböztetni. A legkeményebb gumi idén is az 1-es (vagy C1-es) keverék, a legpuhább az 5-ös. A legkeményebb abroncs fehér feliratú, de csíkozás nélküli, a 2-es verzió fehér csíkos, a 3-as sárga, a 4-es piros csíkozású, az 5-ös pedig piros feliratú, csík nélküli lesz. Emellett a Pirelli próbára tesz majd egy 3-as keverékű prototípust is, az jelöletlen lesz.

Grafika: Pirelli

Mit lesz érdemes figyelni?

Az előszezoni tesztek gyakran megtévesztőek, ám egyfajta előképet azért festenek arról, mire számíthatunk az év elején. A csapatok a bemutatók hetét nagy titkolózásokkal abszolválták, ám miután a teszten már nem lehet takargatni az autóikat, érdekes lesz látni, ki milyen megoldásokkal reagált a padlólemez levágását és a leszorítóerő csökkenését előidéző szabályokra. „Dupladiffúzoros” nagy durranásokra aligha számíthatunk, ám meglepetések mindig jöhetnek, ezt már a Mercedes múlt évben bevetett DAS-rendszere is megmutatta.

A technikai újítások egy része persze nem is látható szabad szemmel. Érdemes lesz követni a végsebességek alakulását, ami valamelyest árulkodhat a motorgyártók által télen tett előrelépés mértékéről. A Mercedes, a Honda és a Ferrari komolyabban is belenyúlt a tavalyi erőforrásába, a Renault a hírek szerint gyakorlatilag semmit sem fejlesztett. Hogy ki milyen alapokról indul, talán már ebből a három napból kiderülhet.

Cseppet sem lesz mindegy, melyik autó és versenyző mennyire bizonyul megbízhatónak. Ezúttal akár csak pár óra garázsban veszteglés is komoly hátrányt jelenthet, a pálya szélén füstölgő vagy összetört autók pedig akár egy beragadós szezonkezdést is előrevetíthetnek.

Az Aston Martin AMR21-es (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Tekintve, hogy a tízből hét csapatnál változást történt versenyzőfronton, izgalmas lesz megfigyelni azt is, mely csapatváltó képes a legjobban boldogulni új autójával és csapatával, és kiknek okoz majd komolyabb nehézséget a váltás.

Időmérős és versenyszimulációkra alighanem a teszt második felében számíthatunk. Az elért legjobb idők és a használt gumik egyfajta erősorrendet rajzolhatnak ki, de talán ezeknél is beszédesebb lehet a három nap során a hosszú etapok összevetése. Ezek nemcsak az autók, a versenyzők teljesítményéről is árulkodhatnak, valamint arról is, mely csapat és mely versenyző hogyan bánik a Pirelli 2021-re fejlesztett új gumijaival.

 

Mire elég a három nap?

Annyi mindenre biztosan nem, mint a hat. A versenyzők és a csapatok véleménye is megoszlik, milyen hatása lesz a kevés rendelkezésre álló időnek. Sebastian Vettel vagy Daniel Ricciardo azt mondta, reményei szerint gyorsan lendületbe jön új csapatával, Sergio Pérez és Carlos Sainz meg arról beszélt, futamoknak kell eltelnie, mire megközelíthetik a teljesítményük csúcsát.

Az istállók dolgát valamelyest megkönnyíti, hogy nagyrészt már jól ismert technikával dolgozhatnak, nem a nulláról indulnak, ugyanakkor jelentős módosítások még a megkötések emellett is történtek, a motorok, de az autók terén is. A legnagyobb fába a McLaren vágja a fejszéjét, hiszen nekik Ricciardo mellett a Mercedes motorjával is össze kell szokniuk. „Sosem volt ennél fontosabb egy téli teszt. Három nap alatt kell elérnünk, hogy a két versenyzőnk jól érezze magát az autónkban, és emellett biztosítanunk kell, hogy jól megy a közös munka az új motorpartnerünkkel, a Mercedesszel. Fel akarjuk mérni az autónk megbízhatóságát és sebességét is, emellett természetesen körbe is fogunk nézni, hogy lássuk, mit csinálnak az ellenfeleink” – vázolta Andrea Stella versenyigazgató, mi vár rájuk a hétvégén.

Daniel Ricciardo (Fotó: McLaren) Daniel Ricciardo (Fotó: McLaren)

Ami a programjukat illeti, elmondta: „Előbb a rendszereket ellenőrizzük, hogy úgy működnek-e, ahogyan várjuk. Az egész autót át fogjuk nézni. Aztán az aerodinamikai értékeit mérjük fel, hogy megfelelnek-e a szimulációink során kapott értékeknek. Emellett a versenyzőknek is hozzá kell szokniuk a folyamatokhoz. Legkésőbb a második tesztnap során szeretnénk lezárni a sok ellenőrzést, és onnantól a munkánk középpontjába az autó teljesítményének javítását állítanánk. Ez rövidebb és hosszabb etapok teljesítését jelenti az eltérő gumitípusokon.”

„Amikor ilyen kevés időd van felkészülni a szezonra, muszáj hatékonynak lenned, és olyan sokat tanulnod, amennyit csak lehet. Amit most megtanulunk, annak közvetlen hatása lesz az első versenyre, hiszen azt is Bahreinben rendezik.”

Borítókép: Charles Leclerc a Ferrari csütörtöki bejáratásán (Fotó: Ferrari)

További tartalmak