Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo Alonsót megelőzve ismét az élen zárt délelőtt

Ricciardo Alonsót megelőzve ismét az élen zárt délelőtt

Boxutca
Sebastian Vettel a garázsban rostokolt, Lewis Hamilton előcsalta a piros zászlót, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso pedig uralta az első négy órát a bahreini teszt második napján.

A pénteki homokvihar után valamivel kedvezőbb körülmények fogadták a Forma–1 mezőnyét szombaton Bahreinben. A szél pár kilométer/órával alábbhagyott, de mindenekelőtt nem hordta úgy a homokot. Fejtörést azért így is okozott többeknek. A magyar idő szerinti 8 órás rajt idején a levegő még csak 22, az aszfalt 35 fokos volt, később a pálya hőmérséklete ismét 40 fok fölé kúszott.

Az első órában az autók többsége különböző mérőeszközökkel hajtott ki a garázsból. Mérőrácsokat többek között a Mercedesen és az Alfa Romeón is láthattunk, a Ferrarinak pedig a hátulja világított. A vörösök a hátsó kerekek belső oldalánál elhelyezett lámpákkal azt vizsgálták, hogyan változik menet közben a hátsó kerekek és a diffúzor közötti rés mérete. Ez arról árulkodik, hogy kanyarodásnál milyen módon és mértékben deformálódnak a hátsó gumik, ami hatással van az autó aerodinamikai viselkedésére.

A Ferrari hátsó lámpái (Fotó: Formula1/Twitter)

A Red Bullnál ma kezdő Sergio Pérezt csapata hagyta ismerkedni, nem aggatott „kerítéseket” az autójára. A péntek leggyorsabb autójára ugyanakkor fölkerült pár aerodinamikai újdonság, a padlólemezüket és az oldalsó légterelők erdejét is kiegészítették pár aprósággal.

A tesztnap első felének nagy része két versenyzőről, Daniel Ricciardóról és Fernando Alonsóról szólt, akik egymást váltogatták a vezető pozícióban. A spanyol 9 óra után állt először az élre egy 1:32,7-es körrel. Fél órával később Ricciardo közel két tizedet vert rá, ám a spanyol tíz perccel később visszavágott egy 1:32,3-as idővel. 10 után aztán újra az ausztrál következett, és az 1:32,215 másodperces idejével megragadt az első helyen.

Kettejük között csak 0,1 másodperc volt, ám lényeges különbség, hogy miközben Alonso Alpine-jén végig a 2-es keverék volt fenn, addig a McLarenen az eggyel puhább 3-as. Azon később ugyan még Alonso is próbálkozott, ám a legjobb idején már nem javított.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A spanyolok bajnoka a téli balesete miatt kénytelen volt kihagyni csapata filmes bejáratását, így most vezette először az A521-est, ám ez nemigen látszott a teljesítményén. A négy órában több hosszabb etapot is teljesített, és rendkívül kiegyensúlyozottnak bizonyult. Sokatmondó volt, a Sky Sports 11-es kanyarjánál figyelő szakértőjének, Narain Karthikeyannak a megállapítása: „Alonso olyan, mint az óramű. Ha egy érmét helyeznénk el a kanyarban, minden egyes körben pontosan eltalálná.”

Az Alpine egyelőre jó benyomást tett a másfél nap során. Esteban Ocon pénteken azt mondta, gyakorlatilag tökéletesen alakult a napjuk, semmiféle műszaki gond nem hátráltatta őket, és még a kerékcserék gyakorlására is bőven jutott idejük, miközben gépük egyben stabilnak és kiszámíthatónak is tűnik. Ezt most Alonso menetei is megerősíteni látszanak.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Max Verstappen pénteki elsősége után viszonylag csendes félnapot zárt a Red Bull. A csapattal és az autóval is még csak ismerkedő Sergio Pérez nem gyűjtötte olyan ütemben a kilométereket, mint kollégája, egyelőre egy versenytávot sem teljesített, és az utolsó óráig meg is bújt a mezőnyben. Aztán 11 után nem sokkal 1:32,478 másodpercre javított a 2-es keveréken, és ezzel feljött a 3. pozícióba. Ő Alonsóhoz hasonlóan délután is folytathatja a munkát a csapatával.

Az első tesztrész második felében egyre több autón jelentek meg a lágyabb gumik, ám a nagy tűzijáték elmaradt, a legjobbak sorrendje nem változott. A piros 4-es keveréket elsőként Nyikita Mazepin tette föl, Nicholas Latifi ezt az 5-ösra váltva fejelte meg, és a a 4. helyre kormányozta a Williamst, 0,3-del elmaradva Ricciardo kettővel keményebb gumin futott idejétől. Aztán Cunoda Juki is a 4-es abroncson ment gyorskört, amivel fölzárkózott Latifi mögé.

Voltak, akik ekkor inkább a hosszú etapokhoz választották a lágyabb gumikat, Antonio Giovinazzi és Carlos Sainz is a 3-as keveréken teljesített versenytempót idéző meneteket. A Ferrari spanyolja egészen kiegyensúlyozottan rótta az 1:39-es köröket, ugyanakkor kevesebb üzemanyaggal még megvoltak a maga problémái. A nap folyamán két látványos megpördülése is volt, az SF21-es több kanyarban nehezen fordította az orrát, és érzékenynek tűnt a szélre. Sofőrje 1:33,072 másodperces legjobb körrel tért pihenőre, 6.-ként, alig 3 századdal megelőzve a Haas újoncát, a 76 körével eddig legmesszebbre jutó Nyikita Mazepint. Az orosz egyelőre szépen gyűjtögeti a tapasztalatokat, igaz, a hajrában volt egy meleg pillanata, amikor az ütközést elkerülendő hirtelen kellett kivágnia Giovinazzi mögül.

Carlos Sainz kicsúszása (Fotó: Formula1/Twitter) Carlos Sainz egyik kicsúszása (Fotó: Formula1/Twitter)

Miközben az élmezőnyben biztatóan alakultak a dolgok, ma is voltak problémás csapatok. Ebben a sorban az Aston Martin volt az első. Sebastian Vettel első köridejére eleve háromnegyed órát kellett várni, aztán hat kör teljesítése után a német teljesen eltűnt. Csapata váltóhibát jelentett, és a bezárkózásukból nem volt nehéz kitalálni, hogy cserélniük kellett az egységet. Ez egyébként már a második Mercedes-váltó, ami meghibásodott, pénteken Valtteri Bottast is ez akadályozta a munkában. A csillagosok ugyanakkor azt feltételezik, hogy a két hibának nincs köze egymáshoz.

Vettel a kényszerpihenőt az ebédjének előrehozására használta ki, sietnie azonban nem kellett. Autóját öt perccel a leintés előtt küldték ki újra, és mivel ekkor már a virtuális biztonsági autós procedúrát gyakorolta a mezőny, ezzel legfeljebb azt ellenőrizhette, hogy minden működik-e a csere után. A német eddig két nap alatt tudott összehozni nagyjából egy versenytávot, így vasárnap nagyon rá kell kapcsolnia ahhoz, hogy behozza a lemaradását.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Nem alakult zökkenőmentesen a Mercedes második bahreini délelőttje sem. Hamilton ugyan szorgosan rótta a köröket a reggeli rajt után, ám fél 11 körül a már korábban is sokat csúszkáló autóját a 13-as kanyarnál teljesen megforgatta. Farral csúszott a kavicságyba, ahová sikeresen beásta magát, előidézve az első piros zászlós megszakítást.

A munka nagyjából negyed órát állt, a Mercedesnek pedig 11 óra előtt sikerült újra pályára küldeni az átvizsgált és kitakarított fekete autót. Hamilton végül 58 kört teljesített, a 8. legjobb időt jegyezte, csak Giovinazzit és Vettelt előzte meg.

Lewis Hamilton (Fotó: Formula1/Twitter) Lewis Hamilton (Fotó: Formula1/Twitter)

A fekete autó egyelőre nem tett olyan jó benyomást, mint az elmúlt években, és vezetőjének hibája is azt mutatja, vannak még gondok a csillagosoknál. Délután Valtteri Bottas ül a W12-be – azzal a reménnyel, hogy a tegnapi 6 köre után lényegesen többet teljesíthet.

A gyakorlás magyar idő szerint 13 órától folytatódik és 17 óráig tart. Az Alpine-on, a Red Bullon, az Alfa Romeón és a Williamsen kívül valamennyi csapatnál a másik versenyző áll munkába.

A bahreini 2. tesztnap állása a szünetben:

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör Gumi
1. Daniel Ricciardo McLaren 1:32,215 52 C3
2. Fernando Alonso Alpine 1:32,339 +0,124 60 C2
3. Sergio Pérez Red Bull 1:32,478 +0,263 39 C2
4. Nicholas Latifi Williams 1:32,541 +0,326 47 C5
5. Cunoda Juki Alpha Tauri 1:32,684 +0,469 57 C4
6. Carlos Sainz Ferrari 1:33,072 +0,857 56 C3
7. Nyikita Mazepin Haas 1:33,101 +0,886 76 C4
8. Lewis Hamilton Mercedes 1:33,399 +1,184 58 C2
9. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36,018 +3,803 73 C2
10. Sebastian Vettel Aston Martin 1:38,849 +6,634 10 C3P*

 
*a C3P a 3-as keverék prototípus verzióját jelöli. Ez a jelöletlenül használt gumi, a Pirelli csak azért különbözteti meg a normál C3-astól, mert a másik gyárában készült, keverékét és felépítését tekintve megegyezik a C3-as verzióval.

Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak