Musorujsag
Élő Eredmények

Visszatér Alonso, bemutatkozik Pérez – a szombati tesztbeosztás

Visszatér Alonso, bemutatkozik Pérez – a szombati tesztbeosztás

Boxutca
Három versenyző is szombaton debütál a bahreini teszten – közülük a visszatérő Fernando Alonso most először ülhet bele az idei versenygépébe.

A pénteki nyitónaphoz képest eggyel kevesebb, 16 versenyző ül volán mögé a bahreini második tesztnapon. Miközben a csapatok többsége az első nap taktikáját követi, az Alfa Romeónál változás történt: ezúttal kizárólag Antonio Giovinazzi körözhet, nem kell osztoznia a napján Kimi Räikkönennel.

A másik három csapatnál, amely a munkamegosztás ellen döntött, három olyan versenyző mutatkozik be, akik pénteken csak nézőként figyeltek. A Red Bullnál most teljesíti első hivatalos tesztnapját a 2021-es autóval Sergio Pérez. Max Vestappen magasra tette előtte a lécet, hiszen pénteken nemcsak a leggyorsabbnak bizonyult, de 139 körével a legszorgalmasabbnak is. Biztató előjel Pérez számára, hogy kollégája nagyon elégedetten nyilatkozott az RB16B-ről.

A Williams tegnap tesztversenyzőjét, Roy Nissanyt dolgoztatta, miközben két állandó versenyzője csak kíváncsi gyerekként figyelhette, miként mozog a pályán az FW43B. George Russell továbbra is néző marad, a szombat kizárólag Nicholas Latifié lesz a grove-iaknál.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Ellentétben Pérezzel és Latifivel, a negyedik most bemutatkozó versenyzőnek, Fernando Alonsonak még filmes napon sem volt alkalma kipróbálni az új autóját, vagyis esetében tényleg ez lesz a debütálás az Alpine-nal. A spanyol versenyző két év kihagyást követően először vesz részt kollektív F1-es teszten, és a februári kerékpárbalesete óta most először ül volán mögé. Pénteken jelezte, habár titánlapokat tette a törött állkapcsára, sem ez, sem a sérülés miatt kihagyott nagyjából 10 nap nem lesz hatással a munkájára.

A többi gárdánál mindkét állandó versenyző szerepet kap a mai napon is, a McLaren és az Aston Martin kivételével mindenki fordít az előző napi sorrenden.

A tesztnap ezúttal is magyar idő szerint 8 órakor rajtol, az első fele 12 óráig tart, majd az ebédszünetet követően 13 és 17 óra között jön a második felvonás.

A szombati bahreini tesztnap beosztása:

Csapat délelőtt délután
Mercedes Hamilton Bottas
Red Bull Pérez
McLaren Ricciardo Norris
Aston Martin Vettel Stroll
Alpine Alonso
Ferrari Sainz Leclerc
Alpha Tauri Cunoda Gasly
Alfa Romeo Giovinazzi
Haas Mazepin Schumacher
Williams Latifi

Borítókép: Esteban Ocont szombaton Fernando Alonso váltja (Fotó: XPB)

További tartalmak