Musorujsag
Élő Eredmények

Az utolsó lehetőség: zárónapjához érkezett a bahreini teszt

Az utolsó lehetőség: zárónapjához érkezett a bahreini teszt

Boxutca
Éppen csak elkezdődött, már a zárónapjához érkezett az F1-esek bahreini előszezoni tesztje. Vasárnap láthatjuk az eddigi legtöbb versenyzőt bevetésen.

Idén bizony csak ennyi jut. A világjárvány miatti rendkívüli helyzet az F1 2021-es felkészülési idényét is rendkívülivé tette: a tavalyi hat helyett ezúttal mindössze három tesztnap állt a csapatok rendelkezésére a felkészüléshez. A vasárnapi lesz ebből az utolsó.

A mezőny most lesz a legnépesebb, 18 versenyzőt láthatunk ma körözni, miután csak két istálló döntött úgy, hogy nem osztja fel a gyakorlást. A két magánzó Kimi Räikkönen és George Russell lesz. A Williams britje számára egyúttal a mostani lesz a debütálás is, hiszen csapata bőkezűen a tesztversenyzőjének, Roy Nissanynak adta az első napot, megvonva két állandó versenyzőjétől egy félnapnyi körözési lehetőséget.

Russell szombaton elismerte, nem volt könnyű nézővé válnia, miközben az új autót próbálgatták, de nyíltan nem kritizálta a csapatot emiatt. „Mind úgy érezzük, elég öt-tíz kör, és belelendülünk. Persze ha az utolsó tizedek megtalálásáról van szó, minél többet mész, annál jobb. Ez nehéz lesz, de egy új kihívásként fogom föl” – mondta, majd megjegyezte, azért reméli, hogy a nagy változásokat és teljesen új autókat hozó 2022-ben az F1 több gyakorlási lehetőséget biztosít számukra három napnál.

A többi csapatnál mind munkamegosztás lesz, ez az első két napon másképpen dolgozó Alpine-t és Red Bullt is érinti. Ez azt is jelenti, hogy pályára hajt a mezőny mind a négy világbajnoka, mindhárom újonca, és a csapatot váltó versenyzőket is mind láthatjuk körözni.

A teszt ezúttal is reggel 8 órakor rajtol, az első fele 12 óráig tart, majd 13 és 17 óra között jön a második felvonás.

A vasárnapi bahreini teszt részvevői:

Csapat délelőtt délután
Mercedes Bottas Hamilton
Red Bull Pérez Verstappen
McLaren Norris Ricciardo
Aston Martin Stroll Vettel
Alpine Ocon Alonso
Ferrari Leclerc Sainz
Alpha Tauri Gasly Cunoda
Alfa Romeo Räikkönen
Haas Schumacher Mazepin
Williams Russell

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak