Musorujsag
Élő Eredmények

Még fogalma sincs a Mercedesnek, mitől kezelhetetlen az autója

Még fogalma sincs a Mercedesnek, mitől kezelhetetlen az autója

Auto Motor und Sport
Talán jócskán elmaradt a kívánt körszámtól a bahreini teszten, ám a Mercedesnek van egy ennél komolyabb problémája is, aminek egyelőre az okát sem tudja. Lesz-e ebből fordítás?

Mindössze 304 kör három nap alatt, utolsó hely a csapatok között a megtett táv tekintetében. A Mercedes bahreini tesztjének alakulásáról nem festett jó képet e statisztika, ám nem ez az elsődleges oka, hogy most arról folyik a találgatás, bajban lehet-e a bajnokcsapat. A csillagosok számára a kevés körnél aggasztóbb problémát jelent az autójuk pályán tapasztalt viselkedése és tempója. Lewis Hamilton a legpuhább 5-ös gumin 1,1 másodperccel volt lassabb Max Verstappennél vasárnap este, és bár önmagában még ez sem feltétlenül jelent semmit, hiszen a lemaradást a sok üzemanyagtól a gyengébb motormódon át sok minden magyarázhatja, aggasztó jel a Mercedes számára, hogy a W12-es autó egyelőre nehezen vezethetőnek tűnik.

A Mercedes valós nyers tempójáról nemigen kaptunk képet a teszt során. Az egykörös teljesítményt túl sok ismeretlen tényező torzíthatja, a mérvadóbb hosszú etapok pedig nem állnak rendelkezésre viszonyítási pontként, mivel a csapat igazi versenyszimulációt nem teljesített. Ez egyébként ugyancsak a kezelhetőséggel kapcsolatos problémáknak lehet köszönhető: a csapat úgy érezte, jobban megértheti az autóját, ha inkább több rövidebb etapot teljesít vele.

Hogy mi a baj az idei konstrukcióval, az egyelőre a csapat mérnökei számára sem egyértelmű. A tüneteket a két versenyzőjük hamar vázolta: instabil és nehezen kezelhető az autó hátulja. Hogy mennyire, azt leginkább Lewis Hamiltonnál láthattuk, aki tőle szokatlan módon számos hibát elkövetett, több megpördüléssel és kicsúszással. Ez sem a hétszeres bajnokra, sem az autójára nem volt jellemző a múltban, sőt, 2020-ban a W11-es egyik erényét éppen a stabilitás, az első és a hátsó rész összhangja jelentette.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

Miközben a Valtteri Bottas pénteki 6 körét eredményező váltóproblémát alighanem könnyen orvosolni tudja a csapat, az autó kezelhetőségi gondja már keményebb diónak tűnik. Mindenekelőtt azért, mert még a csapat sem tudta megmondani, hogy pontosan milyen területen kéne kezdeni az okkeresést. „Az autónk hátulja nem olyan stabil, mint az elmúlt években volt, és egyelőre nem tudjuk, hogy miért. Nincs konkrét minta. Most minden energiánkkal azon leszünk, hogy a szezonrajtig hátralévő napokban választ találjunk erre a kérdésre” – mondta Andrew Shovlin vezető pályamérnök.

A jelenségért több tényező is felelhet, és az sem kizárt, hogy az egyik felnagyítja a másikat. Autójuk a jelek szerint érzékeny a szélre, és Bahrein egész hétvégén szeles volt. Minél inkább, annál jobban szenvedtek. A körülmények a napszakoktól függően is folyamatosan változtak, nem voltak kellően stabilak, és ez a gumik viselkedésére, működésére is hatással volt. Azt pedig tudjuk, ha egy autó nem tudja megfelelően használni az abroncsokat, gyakran rosszabbul teljesít, mint amire valójában képes lenne.

A Mercedesnek nem ez az első problémás előszezonja a hibridérában. 2019-ben a második teszt utolsó előtti napjának második feléig szenvedtek, és csak az utolsó pillanatban találták meg a problémáik okát. Ez alapján van rá esély, hogy a Bahreini Nagydíjig még magukra találnak. A mérnökük ugyanakkor figyelmeztetett, ezúttal rosszabb helyzetből indulnak. „Két éve előrébb jártunk ennél. Akkor leesett a tantusz. Most még csak azt sem tudjuk megmondani, honnan jön az instabilitás. Az aerodinamikától? A gumiktól? A kettő összjátékától?”

Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

Egyelőre annyit tudnak biztosan, hogy a probléma olyan területről ered, amelyen változtattak 2020-hoz képest – ezért emlegetik az aerodinamikát és a gumikat. „Az elég valószínűtlen, hogy a felfüggesztésnek bármi köze lenne hozzá” – mondta a mérnök, utalva arra, hogy e téren a tavalyi verziót használják.

Fölvetődött, a Mercedesen talán az idei szabályváltozások fogtak ki: a padlólemez élének kötelező levágása, a hátsó fékhűtők és a diffúzor módosítása. Ezek mind a leszorítóerő csökkentését célzó intézkedések voltak, és kivétel nélkül az autó hátulját érintették. Ebből, és mert a Red Bull kiváló formát mutatott, adódik a kézenfekvő elmélet: a 2021-es szabályváltozások talán a Red Bull meredeken előredöntött autókoncepciójának kedveznek, és visszavetették a kevésbé előredöntött autóval versenyzőket.

A Mercedes mérnökei azonban nem hiszik, hogy ennyire egyszerű lenne a helyzet. „Ehhez összehasonlító teszteket kéne futtatnunk a szélcsatornában. Egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a kevésbé előredöntött autókat érzékenyebben érintették a változások. Mi örülnénk, ha lenne bizonyíték erre, mert akkor jöhetne a következő lépés.”

A csapat azt sem hiszi, hogy az aerodinamikai részlegük egyszerűen elszámolta magát, és alapvető hiba lenne a konstrukciójukban. Adataik azt mutatják, hogy amit a szélcsatornában mértek, az a valóságban is adott. „Ha létezne alapvető aerodinamikai hiba, azt látnánk az adatokban” – érveltek.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A jelek egyelőre tehát arra utalnak, a legfőbb probléma, hogy a Mercedes nem érti az autóját, amely hol az egyik, hol a másik kanyartípusban volt problémás, hol kimondottan jól teljesített, hol kimondottan rosszul. Ez egyfelől lehet aggasztó jel, ami azt mutatja, a mérnökök vaktában lövöldöznek, másfelől adhat okot bizakodásra is, hiszen van rá remény, hogy az autójuk ezúttal is ütőképessé tehető, csak előbb össze kell rakniuk a képet. Az érzékeny dívaként emlegetett 2018-as modelljükkel is hasonló volt a helyzet.

A nagy kérdés, hogy ez mikorra sikerülhet nekik, és ha sikerül is, az mire lesz elég az egyértelműen feljavult Red Bull ellen.

A válaszkeresés gőzerővel zajlik. A Mercedes ezen a héten Bahreinben még a filmes napjait is kihasználja. Kedden már neki is vágtak az elsőnek.

 

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak