Musorujsag
Élő Eredmények

Erősebb a Honda motorja a tavalyi Mercedesnél

Erősebb a Honda motorja a tavalyi Mercedesnél

The Race, Motorsport-Magazin
A japán gyártó szakembere szerint sikerült megugraniuk a címvédő által tavaly fölállított szintet. Kérdés, mindez mire lesz elég a 2021-es Mercedes-erőforrással szemben.

Arcul csapásként érte a Red Bullt és a Hondát is 2020 elején, amikor kiderült, a Mercedes milyen nagyot lépett előre az új motorjával. Amíg nem került sor a nyílt összecsapásukra, a csapat és partnere magabiztosnak tűnt az új erőforrásuk kapcsán, de hamar be kellett látniuk, hogy az nem veheti föl a versenyt a Mercedes V6-osával, amivel Brixworth azok után állt elő, hogy a motorjával 2019-ben trükköző Ferrari alaposan felbosszantotta őket.

Hogy idén hogyan alakul a motorgyártók versengése, azt egyelőre nehéz megjósolni, az viszont biztos, hogy a Mercedes e látványos javulásának hasonló hatása volt, mint egy évvel korábban a Ferrari letaglózó teljesítményének, csak most a Honda volt a felbosszantott másik fél.

A japánok már a télen elárulták, nemcsak az év végi F1-es kivonulásuk, hanem a Mercedes túl nagynak érzett fölénye miatt is döntöttek úgy, hogy felgyorsítják az eredetileg 2022-re szánt motorjuk fejlesztését, és már idén egy teljesen új megoldásokat tartalmazó hajtóegységgel látják el a Red Bullt és az Alpha Taurit. Az eredménnyel egyelőre mind a csapataik, mind ők maguk elégedettek, mi több, Tanaba Tojoharu, a Honda technikai igazgatója a Race című lapnak elárulta, az idei motorjuk teljesítménye jobb a 2020-as Mercedesénél.

 

„Úgy vélem, túlszárnyaltuk a tavalyi Mercedest. Arról ugyanakkor fogalmunk sincs, hogy a mostani holt szezonban mennyit fejlődött a Mercedes. Ez majd az időmérőn derül ki, valamint a verseny után.”

A szakember hozzátette: „Tavaly nagy ugrást láthattunk a fejlődésükben. Nagyon nehéz megtippelni, hogy ezúttal mit láthatunk tőlük, és hogy mi lesz a fejlesztésük eredménye. Erre egyelőre nincs válaszunk.”

A tesztek alapján még maga a Red Bull sem tudja a biztos választ, ám tanácsadójuk így is bizakodó. Helmut Marko a német Motorsport Magazinnak adott interjúban előrebocsátotta, nem számítanak az ellenféltől újra a tavalyihoz hasonlóan hatalmas előrelépésre. „Abból indulunk ki, hogy a Mercedes nem használta a legélesebb motorbeállításait Bahreinben, ezért az összehasonlítás nem igazán mérvadó. Érezzük, hogy ismét találtak valamennyit, de az előrelépésük nem akkora, mint a tavalyi évben, amikor óriási erőfeszítéseket tettek, hogy föl tudjanak zárkózni a Ferrari-motorra. Akkor minket is meglepett, mekkora előrelépés lett belőle. De arra számítunk, hogy most nem lesz ekkora az ugrás” – ecsetelte.

Fotó: Red Bull Fotó: Red Bull

A Mercedes a télen maga is átdolgozta a motorját, motorrészlegük vezetője, Hywel Thomas már a bemutatón kifejtette, hogy megvalósítottak pár teljesen új ötletet, James Allison technikai igazgató „minden részletében” megújult erőforrást emlegetett, valamint felhívta rá a figyelmet, hogy a megszokottnál többet kellett kisajtolniuk a technikából, mivel év közben a szabályok miatt nem lesz módjuk fokozatosan fejleszteni a motort.

Míg a csillagosoknak volt pár megbízhatósági problémája a tesztnapok során (mind a gyári, mind a partnercsapataiknál), a Honda új erőforrásai hiba nélkül üzemeltek Bahreinben. Tanabe szerint csak kisebb problémák adódtak, amiket az évnyitóig meg kell oldaniuk, és az előjelek a megbízhatóságuk szempontjából jók.

 

„Valójában kevesebb problémánk volt, mint vártuk.”

Emellett Marko szerint a motor is hozzájárult ahhoz, hogy az új autójuk jobban kezelhető a tavalyinál: a Honda a vezérlés és a szoftver területén is javult.

Tanabe ezek alapján bizakodóan, mégis óvatosan várja a márka utolsó F1-es évét. „Remélem, hogy harcban leszünk a bajnoki címért a Mercedesszel. De tisztában vagyunk vele, hogy a Mercedes jó a szaktudás, a karosszéria, az erőforrás, a versenyzők és a csapatmunka terén is. Szóval kicsit még túl korai lenne bármit mondani három tesztnap után.”

Borítókép: Fotó: Red Bull

További tartalmak