Musorujsag
Élő Eredmények

Majdnem belehalt a koronavírusba Alonso első F1-es csapattársa

Majdnem belehalt a koronavírusba Alonso első F1-es csapattársa

F1i.com
Még végrendeletet is készített a koronavírussal kórházba került korábbi Forma–1-es versenyző, mert azt hitte, bele fog halni a gyötrelmes betegségébe. Fernando Alonso első csapattársa a „terror” napjairól mesélt.

A Forma–1-et régóta aktívan követők talán még emlékeznek Tarso Marques nevére – ha másért nem, hát azért, mert ő volt a később kétszeres világbajnokká váló Fernando Alonso legelső F1-es csapattársa a Minardinál. Az exversenyző 1995-ben minden idők legfiatalabb Forma–3000-es futamgyőztese lett, majd a következő évben már a Forma–1-ben versenyzett a Minardival, előbb beugróként, majd a 1997-ben fél szezonon át. 2001-ben újra a Minardival vágott neki a bajnokságnak, az első 14 versenyből hetet föladott, a Brit Nagydíjon pedig kvalifikálni sem tudta magát, miközben Alonso teljesen elhomályosította. Spa után Alex Yoong váltotta a csapatnál.

Marques később a CART/ChampCar-bajnokságban versenyzett, ahol szintén elkerülték a nagy sikerek. Ottani búcsúja után még Dél-Afrikában, valamint Brazíliában versenyzett, hazájában a Stock Car túraautós bajnokságban.

A ma 45 éves brazil a portugál Caras című magazinnak arról mesélt, hogy ő is elkapta a koronavírust, ami olyan súlyos lefolyású volt, hogy voltak pillanatok, amikor azt hitte, bele fog halni.

 

„Azt gondoltam, minden rendben. Mindig egészséges voltam, megfelelően táplálkoztam, fizikailag aktív voltam. Azt gondoltam, velem nem történhet semmi. Inkább csak a szüleimet féltettem” – kezdte kálváriájának történetét a korábbi F1-es versenyző.

Tarso Marques (Fotó: XPB)

Marques aztán pozitív tesztet produkált koronavírusra, és állapota gyorsan romlásnak indult. „Két órával a diagnózis után már légszomjam volt. Újabb egy órával később már nem tudtam lélegezni többé. Még most is csak a tüdőkapacitásom harminc százalékánál vagyok” – árulta el.

„Az első három-négy nap a kórházban maga volt a terror. Ott gyakorlatilag halott vagy. Tönkretesz. Annyira sok gyógyszert kaptam – minden három órában kortikoszteroidos injekciót. Kilenc napig nem aludtam, a határon voltam az oxigénhasználattal. Egyik dolog jött a másik után: gyomorfájdalom, aztán allergia a semmiből a lábaimon. Még most is tele vagyok pöttyökkel. Két teljes napon át zokogtam, mert pokoli fejfájásom volt. A vírus mindent megtámadott.”

 

„Nem akart elmúlni. Azt gondoltam, meg fogok halni. Még végrendeletet is írtam. Így ment ez két további napig, amikor kezdtem jobban lenni. De éjszaka attól féltem, hogy a javulásom csak téves riasztás.”

Noha a betegsége súlyos lefolyású volt, orvosai szerint Marques teljesen fel fog tudni épülni a betegségéből.

Borítókép: Tarso Marques és Fernando Alonso 2001-ben a Minardi versenyzőiként (Fotó: XPB)

További tartalmak