Musorujsag
Élő Eredmények

Kitálalt a Red Bull-os menesztéséről Gasly

Kitálalt a Red Bull-os menesztéséről Gasly

The Players Tribune
Először nyilatkozott nyíltan a Red Bullnál töltött félévének kisiklásáról Pierre Gasly. Úgy érzi, sosem kapta meg a szükséges támogatást, és kapcsolatuk az első pillanattól kezdve nem működhetett.

A poklot és a mennyet is megjárta Pierre Gasly az elmúlt másfél évben. 2019 kezdetén még nagy reményekkel várta az új szezont, mivel a Red Bull versenyzője lett. Az első dobogókról, győzelmekről, a pályafutása nagy áttöréséről álmodozott. Aztán a fél évig tartó szenvedés után lefokozták, és újra a Toro Rosso versenyzője lett. A megbukott versenyző, aki „nem bírta a nyomást”, és könnyűnek találtatott a királykategória elitjében. Pár hónappal később aztán Interlagosban a Toro Rossóval vált dobogóssá, a következő évben a csapat igazi vezére lett, Monzában pedig futamgyőzelmet ünnepelt.

Gasly sem a lefokozása utáni időszakban, sem a 2020-as szezon során nem szívesen beszélt arról, mi történt vele pontosan a Red Bullnál, csak finomabb utalásokkal jelezte, hogy kicsit sem volt elégedett a kapott bánásmóddal, és nem érezte igazságosnak azt, ahogyan a Red Bull kezelte őt. Most a The Players Tribune című oldalon – melyen korábban Daniel Ricciardo is hasonló mélységekbe menve írt a Renault-hoz szerződéséről – egy hosszú írásban taglalta pályafutása és élete legmeghatározóbb évét.

Írásának fő témáját barátja, Anthoine Hubert 2019-es spái halála jelenti. Részletesen mesélt a gyerekkorukról, az iskolás évekről, amikor senki sem hitte el nekik, hogy egy nap F1-es versenyzők lesznek, és arról is, hogy Hubert volt az egyetlen személy, aki pontosan ismerte, milyen utat járt be versenyzőként, mivel együtt jártak ezen az úton.

Hubert élete utolsó versenyét (az F2-ben) azon a hétvégén teljesítette, amelyen Gasly az utolsó Red Bull-os versenyét: a Magyar Nagydíjon, mely után elmentek mentek vacsorázni Budapesten. „Természetesen nem tudtam, hogy soha többé nem fogunk együtt vacsorázni. De azt sem tudtam, hogy pár nappal később újra szükségem lesz rá…” – vezette föl a Red Bull-os kirúgásának történetét.

Pierre Gasly (Fotó: MTI/EPA) Pierre Gasly (Fotó: MTI/EPA)

 

Bárcsak elmondhatnám, hogy olyan volt, amilyennek képzeltem!

Gasly 2019 kezdetén még boldogan várta a Red Bull-os szezonját, mit sem sejtve arról, mekkora szenvedés lesz belőle.  „A Red Bull volt az első esélyem arra, hogy egy élcsapatnál versenyezzek, és hogy mindenkinek megmutassam, mire vagyok képes a világ egyik legjobb autójával. Úgy éreztem, ezt meg is tudom tenni, és ezzel üzenni fogok azoknak, akik kétkedtek bennem és Anthoine-ban annak idején” – írta, majd felidézte a 2018-as pillanatot is, amikor Helmut Marko felhívta, és közölte, előléptetik.

 

„Annyi bajnokságot nyertek a múltban, Sebastian Vettel pedig gyerekként mindig is inspirációt jelentett számomra. Tudtam, hogy úgy akarok versenyezni egy nap, mint ő. Szóval megvalósulóban volt az álmom, és izgatott voltam. Bárcsak elmondhatnám, hogy pontosan olyan volt, amilyennek képzeltem! De nem volt.”

A francia már a téli előszezoni teszteken „ballábbal” indított, hiszen már az elején összetörte a Red Bullt Barcelonában. Utólag úgy érzi, ez megalapozta a kudarcát. „Attól a pillanattól, hogy elkövettem az első hibámat az autóban, azt kezdtem érezni, hogy az emberek kezdenek ellenem fordulni. Volt egy balesetem a teszten, és onnantól kezdve a szezonom sosem indult be igazán. Aztán nehéz volt az első két versenyem, és a média egyszerűen fölfalt. Bármit mondtam a sajtónak, kiforgatták, mintha kifogás lenne a részemről.”

„Az autó nem volt tökéletes. Én minden tőlem telhetőt megtettem a javulásért, hogy minden héten tanuljak valamit, de…

 

„Nehéz idők voltak ezek számomra a Red Bullnál, mivel nem éreztem azt, hogy támogatnának és ugyanúgy kezelnének, mint más versenyzőket, akik náluk voltak. És én ezt nem tudom elfogadni.”

„A belemet is kidolgoztam minden egyes nap, próbáltam jó eredményeket elérni a csapatért, de nem adtak meg nekem minden eszközt, ami kellett volna a sikeremhez. Próbáltam megoldásokat javasolni, de vagy nem hallgattak meg, vagy hetekig tartott, mire változást tapasztaltam. Valamilyen okból sosem volt esélyem rá, hogy beleilljek abba az ülésbe. Egyszerűen sosem működött volna” – ismeri el utólag.

 

„Bizonyítsd be, hogy tévednek!”

Gasly hangsúlyozta, nem szokása a sajtón keresztül kitárgyalni dolgokat, és volt annyira hálás a Red Bullnak az esélyért és a nyújtott támogatásáért, hogy ne kezdjen sárdobálásba. „Viszont elmondhatom az igazat, és ez volt az igazság” – mondta a mostani őszintesége kapcsán.

A Red Bull a Magyar Nagydíjat követően még azt nyilatkozta, év végéig garantáltan Gaslyval fogják folytatni, majd nem sokkal később bejelentették, hogy Spától Alexander Albon váltja őt. „Budapest után elköszöntem Anthoine-tól, és mentem nyaralni. De mielőtt elmentem volna, felhívtam Charistian Hornert, csak hogy megkérdezzem, mit tehetnék még a versenyhétvégéken a javulás érdekében, és hogy körülnézne-e az én garázsomban, hogy mit lehetne még tenni. Christian azt mondta, minden tőle telhetőt el fog követni. Ennyi volt. Fejlődni akartam, dolgozni.”

 

„Aztán miközben Spanyolországban nyaraltam, Helmut Marko hívott, és azt mondta: »Vissza fogunk küldeni téged a Toro Rossóhoz, és cserélsz Alex Albonnal. Ez nem jelenti azt, hogy vége a történetnek velünk, de a médiavisszhangot látva ezt érezzük a legjobb megoldásnak.« Így ment. Ilyen az F1.”

A ma már az Alpha Taurit vezető franciát letaglózta a hír, hiszen míg korábban arról álmodozott, hogy világbajnok lesz, és úgy érezte, ehhez a Red Bull megfelelő hely lehet számára, hirtelen azt sem tudta, megkapja-e még valaha az esélyt rá hogy hasonlóan erős autót vezessen az F1-ben.

Ezen a ponton jött egy üzenet a baráttól, Hubert-től. „Bizonyítsd be, hogy tévednek! Légy erős, testvér! Meg fogod mutatni nekik, hogy megérdemelsz egy ülést egy élcsapatnál, bizonyítsd, hogy tévednek!”

Gaslynak erőt adott a biztatás, és az év hátralévő részében új szemléletmóddal versenyzett. „A szomorúságom hajtóerővé vált, szenvedéllyé. Tudtam, hogy van még kilenc verseny az évből, vagyis kilencszer megmutathatom, hogy hibáztak. Kilencszer bizonyíthatom a tévedésüket.”

A bizonyítás nem sikerült rosszul. A 2019-es brazíliai dobogóját egy évvel később Monzában egy még nagyobb meglepetést okozó győzelem követte, és a renoméját ezzel sikerült helyretennie. Gasly hangsúlyozta, ezen útján az időközben elveszített Hubert segítette, még halála után is. Ahogy a versenyző írta: „Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem Anthoine Hubert-t. Vinni fogom tovább az álmait, a céljait, bármerre is megyek tovább.”

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak