Musorujsag
Élő Eredmények

Cunoda ígéri, kevesebbet fog káromkodni

Cunoda ígéri, kevesebbet fog káromkodni

F1i
Miután a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén volt egy kisebb „kitörése”, az Alpha Tauri újonca, Cunoda Juki megígérte, a folytatásban igyekszik jobban kordában tartani indulatait, és kevesebbet fog káromkodni.

A fiatal japán a forgalomra panaszkodott csapatának élete első szabadedzésén („gyerünk már, kib***ottul forgalomba kerülök”), megjegyzését hallva pedig többen rögtön megjegyezték, most már valóban megérkezett a legnagyobbak közé, hiszen neki is volt káromkodós üzenete, ami egyáltalán nem ritka a királykategóriában.

Cunoda viszont (akinek egyébként a kisebb kategóriákban is voltak hevesebb megjegyzései) az edzésnap végén jelezte, igyekszik minél kevesebb alkalommal káromkodni rádióján, és próbál fegyelmezettebb lenni a folytatásban.

Cunoda Juki (Kép: XPB)

„Minden edzésen igyekszem egyre nyugodtabb lenni… szóval ez az én gyenge pontom” – kezdte a fiatal versenyző. „Szintén a mentális oldalt illetően, tavaly elég sokat káromkodtam, és veszítettem a fókuszáltságból, szóval igyekszem fejleszteni magam, hogy ne káromkodjak sokat. Az első edzésen érzelmes voltam. A másodikon már nem káromkodtam, szóval ez előrelépés. Ez jó.”

Ami az eredményeket illeti, Cunoda ezen a téren is javult a második edzésen. A tabellán hetedik volt, mindössze négy tizeddel elmaradva a leggyorsabb kört futó Max Verstappentől és két tizedet verve a rutinos csapattársra, Pierre Gasly-ra.

„Csapatként nagyszerű volt a tempónk” – jelentette ki az Alpha Taurit is dicsérve. „Izgatottan várom, hogyan teljesítek majd holnap az első F1-es időmérőmön. Még mindig sokat tanulok, és ez csak az első hétvégém, szóval nem helyezek túl nagy nyomást magamra. De nagyon várom már az első futamot, és kíváncsi vagyok, mit érhetünk el” – tette hozzá.

Borítókép: Cunoda Juki (Kép: XPB)

További tartalmak