Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: A Mercedest akarták lelassítani az új padlólemezzel

Hamilton: A Mercedest akarták lelassítani az új padlólemezzel

Autosport
Lewis Hamilton szerint nem a puszta véletlen műve, hogy 2021-ben úgy változtak az aerodinamikai szabályok, hogy azok a Mercedes koncepcióját érintették a legérzékenyebben…

Új helyzetben találta magát a Mercedes az előző évek fölénye után: hátrányból vág neki az év első versenyének. Lewis Hamilton nem kevéssel, 0,4 másodperccel maradt le a pole pozícióról a Bahreini Nagydíjon Max Verstappennel szemben, és az eredmény igazolta a téli tesztek utáni sejtéseket, miszerint a címvédő veszített a relatív versenyképességéből osztrák ellenfeléhez képest.

A fekete autókkal volt gondja eddig a brackley-i csapatnak. A teszteken instabil volt a hátulja, nem volt jó az egyensúlya, és emiatt a gumikezelés sem volt az igazi. A mostani nagydíjhétvégére aztán sikerült helyrepofozniuk, érezhetően az alulkormányzás irányába vitték a W12-t, amely így egészen versenyképesnek is bizonyult. De nem annyira, mint a Red Bull.

Toto Wolff csapatfőnök pénteken azzal magyarázta visszaesésüket, hogy a kevésbé előredöntött autókat, vagyis az ő évek óta alkalmazott koncepciójukat vetették vissza leginkább a 2021-es aerodinamikai szabályváltozások, így a padlólemez éleinek levágása. Az osztrák elemzéseikre hivatkozva állította: ez a változás a Red Bull filozófiáját követő, vagyis meredekebben megdöntött autókat kevésbé érintette.

Fotó: XPB

Lewis Hamilton a szombati bahreini vereség után megállapította, a szabályváltozással alighanem a Mercedes uralmát próbálta megingatni az FIA és az F1.

 

„Nem titok, hogy milyen változások történtek, és természetesen azért csinálták, hogy visszavessenek minket” – jelentette ki.

Nem ez az első alkalom, hogy hasonlóval vádolja meg a sorozat vezetőit. Tavaly a „partimód”, vagyis az időmérős motormód használatának betiltásakor is ezt sejtette a háttérben – és most is fölemlegette a monzai változtatást. „Tavaly ott volt a módosítás, hogy nem változtathatunk a motorbeállításokon. De ez rendben van. Én szeretem a kihívásokat, és nem foglalkozom ilyesmivel. Csak dolgozunk keményen, és minden tőlünk telhetőt megteszünk” – tette hozzá.

A padlólemezre vonatkozó előírások tavalyi bejelentése után az F1-es csapatok között még nem volt egyetértés abban, hogy az új szabályok melyik autókoncepcióra milyen hatást fognak gyakorolni. Akkoriban még az is fölmerült, hogy talán a Red Bull húzza majd a rövidebbet. Úgy fest, a kérdés mostanra vált eldöntötté – legalábbis a Mercedes szerint.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

A helyzetről egyébként a harmadik rajtkockát megszerző Valtteri Bottast is megkérdezték, ám ő nem ment bele a csapattárs vádaskodásába. „Az erőforrásuk, a karosszériájuk, az aerodinamikájuk is jó. Jó munkát végeztek a télen, és nekünk jobban kell dolgoznunk” – mondta a finn a Red Bullról.

A riválisnál eközben nincsenek meggyőződve arról, hogy a helyzet megfordulása a szabályváltozásoknak köszönhető. Christian Horner csapatfőnök pénteken azt mondta, szerinte nem egyértelmű, hogy a módosítások melyik koncepciónak kedveznek vagy ártanak, Max Verstappen pedig az időmérő edzést követő sajtótájékoztatón kiemelte, a Red Bull több területen is javult 2021-re. „Már régóta ezt a filozófiát követjük. Nem gondolnám, hogy ki lehetne emelni egyvalamit, ez több tényezőn múlik. Ismertük a tavalyi gyengeségeinket, és nem csak az előredöntöttségen múlik. A motorunkon is, a Honda nagyon keményen dolgozott a motor javításán, és nagyszerű munkát végzett” – emelte ki a bahreini edzéselső.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak