Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen sportszerű volt, Hamilton megnyerte a rendkívül izgalmas szezonnyitót

Verstappen sportszerű volt, Hamilton megnyerte a rendkívül izgalmas szezonnyitót

Boxutca
A teszteket, a szabadedzéseket és az időmérőt is Max Verstappen uralta, szezonnyitót azonban Lewis Hamilton nyerte, miután a holland utolsó körökben vívott csatájukban szabálytalanul előzte le őt, visszaadta az elsőséget, másodszor pedig nem talált fogást a címvédőn.

Magyar idő szerint vasárnap délután 5-kor érkezett el a pillanat, amire a Forma–1 szurkolói a 2020-as év utolsó versenye óta várták: az új szezon startja!

Vagyis, érkezett volna, a rajtot viszont visszalőtték, miután Sergio Pérez autója megállt a felvezető körön, a mexikói pedig csak azt követően tudta újraindítani a gépet, miután a mezőny felsorakozott a rajtrácsra. A mexikói is elstartolhatott tehát a versenyen, de csak a boxutcából.

Az extra felvezető kör után már nem volt akadály a futam és a szezon startja előtt, végre kialudtak a piros lámpák és kezdetét vehette a viadal. Az indulás pillanatát az élről induló Max Verstappen és a mellőle startoló Lewis Hamilton is jól kapta el, helycsere tehát nem történt az élen, nem úgy a harmadik helyen, Charles Leclerc ugyanis megelőzte Valtteri Bottast a rajtot követően.

A futam rajtja (Fotó: XPB)

További pozíciócserékre már nem volt lehetőség, pályára küldték ugyanis a biztonsági autót, miután Nyikita Mazepin a hármas kanyarban kicsúszott és a gumifalnak ütközött. Az orosz szerencsére sértetlenül megúszta a balesetet, versenye viszont véget ért.

Verstappen az újraindítás után is meg tudta őrizni az elsőségét, helycsere pedig ismét a harmadik helyen történt: ezúttal Bottas előzte Leclerc-t, visszatérve ezzel a top3-ba. A tülekedés nagy vesztese Pierre Gasly lett, aki a hetes kanyarnál elveszítette első szárnyát, majd miután bekocogott a boxba és újat kapott csak az utolsó helyre jöhetett vissza.

A legtöbb akciót a futam első szakaszában az üldözőboly szállította, Verstappen ugyanis tartani tudta a két másodperc körüli előnyt Hamiltonnal szemben, aki további néggyel előzte meg csapattársát. Bottas mögött viszont zajlott az élet: Lando Norris sikeresen áthámozta magát Leclerc-en, Lance Stroll pedig Fernando Alonsót előzte le, aki viszont a kiállások után egy erős kivezető körrel visszaszerezte pozícióját a kanadai versenyzőtől, sőt Daniel Ricciardót is átugrotta.

Charles Leclerc és Lando Norris csatája (Fotó: XPB)

Az élmezőnyből Hamilton állt ki először kereket cserélni, négy körrel korábban, mint Verstappen, a friss kemény keverékeken pedig sikerült annyit faragnia előnyéből, hogy a holland kerékcseréje után az élre állt. Verstappen viszont közepes keverékeken folyamatosan csökkentette lemaradását.

Az üldözők között eközben továbbra is élvezetes küzdelem zajlott: Ricciardo, majd Stroll ismét leelőzte Alonsót, aki az első etapját elnyújtó Sebastian Vettellel és honfitársával, Carlos Sainzcal is látványos csatát vívott, miután a mezőny végéről érkező Pérez is megérkezett és levadászta a kétszeres bajnokot, ezzel pedig bekerült a pontzónába.

Az élen eközben Verstappen folyamatosan csökkentette lemaradását Hamiltonnal szemben, aki nem várta meg, hogy riválisa a nyakára érjen: a huszonkilencedik körben másodszor is kiállt kereket cserélni, újra Verstappen állt tehát az élre. Egy körrel később Bottas is cserélt, a jobb első viszont nem jött le időben – mire a Mercedes szerelői lecserélték, a finn hét-nyolc másodpercet is veszített.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A harmincnegyedik körben újra Alonso került a figyelem középpontjába, ezúttal viszont nem egy csata, hanem egy műszaki hiba miatt, ami véget vetett a visszatérő bajnok ígéretesen induló futamának.

Verstappen a futam 40. körében ejtette meg második kiállását, ami után nyolc másodperccel Hamilton mögé jött vissza a pályára, ám autóján jóval frissebbek voltak az abroncsok. Komoly üldözőverseny alakult tehát ki a futam utolsó köreire a mezőny két talán legjobb formában lévő, sokak által legerősebbnek tartott pilótája között. A Red Bull-os az 51. körben, öt körrel a leintés előtt került DRS-távolságba riválisával szemben, ekkor indult tehát a végső összecsapás a két favorit között. Előzéssel először az 53. körben próbálkozott, támadása pedig sikerrel is járt, átvette a vezetést, a pálya középső szakaszán viszont visszaengedte Hamiltont, előzése során ugyanis négy kerékkel hagyta el a pályát a négyes kanyarnál…

Lewis Hamilton a célban (Fotó: XPB)

A holland ezt követően is keményen próbálkozott, az utolsó körben is ott loholt a címvédő nyomában, de előzni nem tudott, így a bizarr végjáték után Hamilton szerezte meg a győzelmet a bahreini szezonnyitón.

Harmadikként Bottas ért célba, mögötte pedig az üldözők különversenyét nyerő Norris futott be. Pérez végül egészen az ötödik helyig jött föl (az utolsó körökben több ellenfelet is faképnél hagyott), Leclercnek pedig be kellett érnie a hatodik pozícióval. A futamon pontot még Ricciardo, Sainz, az élete első futamán induló Cunoda Juki és Stroll szerzett még.

A Bahreini Nagydíj végeredménye: 

Versenyző Csapat Idő
1. Lewis Hamilton Mercedes 1 ó 32 p 03,897 mp
2. Max Verstappen Red Bull-Honda +00,745
3. Valtteri Bottas Mercedes +37,383
4. Lando Norris McLaren-Mercedes +46,466
5. Sergio Pérez Red Bull-Honda +52,047
6. Charles Leclerc Ferrari +59,090
7. Daniel Ricciardo McLaren-Mercedes +1 p 06,004
8. Carlos Sainz Ferrari +1 p 07,100
9. Cunoda Juki Alpha Tauri-Honda +1 p 25,692
10. Lance Stroll Aston Martin-Mercedes +1 p 26,713
11. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari +1 p 28,864
12. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
13. Esteban Ocon Alpine-Renault +1 kör
14. George Russell Williams-Mercedes +1 kör
15. Sebastian Vettel Aston Martin-Mercedes +1 kör
16. Mick Schumacher Haas-Ferrari +1 kör
17. Pierre Gasly Alpha Tauri-Honda kiesett
18. Nicholas Latifi Williams-Mercedes kiesett
19. Fernando Alonso Alpine-Renault kiesett
20. Nyikita Mazepin Haas-Ferrari kiesett

 

További tartalmak