Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes szupergépei sem bírták követni Hamilton és Verstappen csatáját

A Mercedes szupergépei sem bírták követni Hamilton és Verstappen csatáját

Mercedes
Lehet, hogy a számítógépeik teljesen megzavarodtak, ők pedig a boxfalon és a garázsban szívroham közeli állapotba kerültek, a Mercedesnél jobban élvezik a bahreinihez hasonló győzelmeket, mint a dominanciát. James Allison elmesélte, hogy élték meg.

Az asztalok rémének számító Toto Wolff futamok alatti csapkodásai visszatérő mémjei az F1-es közösségi oldalaknak. A múlt vasárnap Bahreinben a Mercedes csapatfőnöke újabbakhoz teremtett alapot. Miközben Lewis Hamilton Max Verstappennel küzdött a 2021-es első győzelmi trófeáért a pályán, az osztrák a garázsban hol morcos, hol aggódó arccal volt látható, a leintéskor pedig ezúttal az asztalok helyett a levegőt bokszolta – széles mosollyal.

Az év első F1-es versenye komoly taktikai harcot hozott két egyenrangú ellenfél között, akiknek csatája minden volt, csak kiszámítható nem. Hogy mennyire nem, és hogy milyen érzelmi hullámvasút volt ez az érintettek számára, arról a Mercedes technikai igazgatója, James Allison most részletesebben is mesélt az istálló futamértékelő videójában.

 

„Ez volt az egyik legizgalmasabb, legkörömrágósabb és leginkább mellkasfeszítő élmény, amit valaha versenypályán átéltem”

– mondta mosolyogva a tapasztalt mérnök.

Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Twitter)

Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Twitter) Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Twitter)

A teljes kiszámíthatatlanságot szerinte az is bizonyította, hogy még a stratégiákat számolgató gépeik is megzavarodtak. „Mindenféle eszközünk van a pályán, amik előrejelzéseket készítenek számunkra, és megmutatják, hogyan kopnak a gumik, mekkora az esély megtartani vagy nem megtartani egy pozíciót.

 

Ezek az eszközök most nem segítettek, mivel az előrejelzéseik nagyjából minden második-harmadik másodpercben változtak. Előbb azt mondták, Lewis fog nyerni, aztán meggondolták magukat, és azt, jósolták, Max lesz a győztes”

– mesélte Allison.

„Persze ahhoz nem kellettek szoftverek, hogy tudd, milyen ez a küzdelem. Mindannyian visszafojtottuk a lélegzetünket, keresztbe tettük az ujjainkat és a lábunkat, és minden erőnkkel reménykedtünk, hogy Lewis ki fog tartani a végéig.”

A brit külön kiemelte Hamilton érdemeit is, és azt is megállapította, sokkal édesebb így a győzelem, mint a múltban aratott sima sikereikkor volt, amikor nem volt igazi ellenfelük. „Lewis stílusosan nyert, centiméterre pontosan helyezte az autóját a négyes kanyarban, amikor Maxnak egyetlen támadási lehetősége nyílt ellene, és amilyen klasszis módon csinálta, az csak tovább növelte az egész izgalmát. Amikor pedig végre átszelte a célvonalat, tömeghisztéria tört ki a garázsunkban, teljes boldogság.

 

Tavaly sok versenyt nyertünk erős teljesítménnyel, de csak  nagyon kevés olyan verseny sikerült annyira emlékezetesre, mint ez, amit annyira élveztünk Bahreinben”

– mondta Allison.

Fotó: Mercedes Fotó: Mercedes

A szakember emellett a csapatuk győztes taktikájáról is beszélt. Kifejtette például, hogy miért választották a második etapra a lassabbnak tűnő kemény gumikat, miközben a versenyt egy szettel kevesebb kemény garnitúrával kezdő Red Bull a közepest adta Verstappennek az első kiállásakor; és arról is képet festett, hogyan lettek agresszívebbek a hosszú etapoktól félő Red Bullnál. „Ez egy nagyon átgondolt döntés volt. Nem létezik olyan út, amire gondolkodás nélkül azt mondod, ezt kell választanod, mert a másik idióta választás. Ez nem ízlés kérdése. Mindkét útnak megvan a maga kis előnye bizonyos  helyzetekben.”

„A közepes gumi kicsivel gyorsabb bizonyos számú körön, de hamarabb meghal. Gyorsabban jön a hirtelen teljesítményvesztés, mint a keménynél. A kemény gumi talán kicsivel lassabb, de golyóállóbb sok körön keresztül. Szóval a két eltérő karakterisztika kétféle választási lehetőséget adott. Emlékezzünk rá, hogy csak pár hónapja versenyeztünk legutóbb ezen a pályán. Mérlegeltük a kemény és a közepes gumi különbségeit, és úgy döntöttünk, többet ér a kicsivel hosszabb élettartam a közepes kicsi tempóelőnyével szemben. Ahhoz akartuk használni ezt a plusz élettartamot, hogy amikor eljön a kiállások pillanata, bátrak lehessünk.”

Fotó: Mercedes Fotó: Mercedes

A bátorságot az etaphosszokkal való játék, valamint a Bahreinben erős fegyvert jelentő elévágás esélye jelentette. „Bahreinben elég két másodperces közelségben lenned az előtted lévőhöz, hogy egy körrel korábban kiállva elé ugorj egy elévágással. Amikor a garázsban friss kemény gumik állnak, és tudod, hogy azokkal sokáig mehetsz a versenyen, magabiztossá válsz az elévágási kísérleted kapcsán, és mersz elég korán kiállni a futam végén, hogy élj az elévágás lehetőségével” – magyarázta a technikai igazgató, akinek csapata így juttatta a vezető pozícióba Hamilton az utolsó etapra.

A Mercedes ezzel a pályapozíciót és a védekező szerepet választotta a hajrára a taktikai harcban, ám ennek elnyeréséhez előtte agresszívnek kellett lennie. Allison szerint a Red Bull eközben végig bizonytalan volt az etapjainak hosszát illetően, és ezzel még később, Valtteri Bottas – végül elszúrt – kerékcseréjével is nyomás alatt tudták tartani őket.

Borítókép: Toto Wolff (Fotó: Mercedes/Twitter)

További tartalmak