Musorujsag
Élő Eredmények

Norris szerint rendben volt Verstappen előzése

Norris szerint rendben volt Verstappen előzése

GMM
A McLaren versenyzője, Lando Norris úgy érzi, rendben volt Max Verstappen múlt vasárnapi előzése Lewis Hamilton ellen, hiszen a manővert már azelőtt befejezte, hogy négy kerékkel elhagyta a pályát.

A Mercedes és a Red Bull klasszisának izgalmas csatájával vette kezdetét a 2021-es szezon, az első menet végjátéka viszont meglehetősen bizarrá vált: miután a négyes kanyarnál leelőzte Hamiltont, Verstappen visszaadta az elsőséget riválisának, miután a négyes kanyarnál négy kerékkel hagyta el a pályát, manőverét tehát az FIA nem találta szabályosnak.

Amennyiben az említett előzést követően nem adja vissza a pozíciót, Verstappen a Nemzetközi Automobil Szövetség versenybíráinak utólagos elmondása szerint is öt másodperces időbüntetést kapott volna.

A McLaren versenyzője, Lando Norris másképp látta a helyzetet: miközben végigkommentálta a futamot Twitch csatornáján, kijelentette, szerinte rendben volt a manőver, hiszen Verstappen időben lezárta azt. „Nem hiszem, hogy büntetni kellett volna, mert megcsinálta az előzést a pálya elhagyása előtt” – jelentette ki.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Mercedes)

A különböző kameraállások megtekintése után hozzátette: „Nézzétek, mérföldekkel előtte van. De aztán volt neki egy nagyobb pályaelhagyása. Ha nem ad teljes gázt, akkor a pályán is maradhatott volna.”

A fiatal brit megjegyezte, a történtek után biztos, hogy a téma szóba kerül majd a következő versenyzői eligazításon.

Az egyik néző fölvetette, Verstappen azért vette szélesen a kanyart, mert Hamilton kikényszerítette őt, Norris szerint azonban ez a pálya adott szakaszán nem volt kivitelezhető. „Nem, nem. Miről beszélsz? Lewis nem volt olyan helyzetben a pályán, hogy kiszorítsa Maxot. Ha mögötte vagy, nem tudod lekényszeríteni a pályáról. Ha Lewis abban a helyzetben hozzáér, akkor Max vagy megpördül, vagy kicsúszik. Ezt nem lehet megcsinálni. Lewis nem tolta le, mert ott nem tudta” – mondta.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak