Musorujsag
Élő Eredmények

Egy kerülni vágyott dilemmába hajszolhatja a Mercedest a Red Bull

Egy kerülni vágyott dilemmába hajszolhatja a Mercedest a Red Bull

Racefans
Akármi is lesz a végkimenetele, egy Red Bull-lal vívott szoros bajnoki küzdelem olyan dilemma elé fogja állítani a Mercedest, amit mindenképpen szeretett volna elkerülni…

Egyelőre nem tudható, hogy valóban olyan kiegyenlített bajnoki csatát fog-e hozni 2021, mint amilyent a bahreini idénynyitó ígér. A Mercedesnél és a Red Bullnál meg vannak győződve arról, hogy ez a harc egész éven át fog tartani. Miközben a csillagosok bevallásuk szerint ők maguk is élvezik a Red Bull jelentette kihívást, a versenypályán kívül egy olyan bonyodalommal nézhetnek szembe miatta, amit előzetesen szerettek volna elkerülni.

A 2022-es megújulásról és a párhuzamos fejlesztés dilemmájáról van szó, ami kapcsán James Allison technikai igazgató már a télen elmondta: fontos lenne erős, jól működő és megbízható csomaggal kezdeniük az évet, mivel minél több problémájuk lesz, annál több forrásukat kell az idei autóra fordítaniuk a jövő évi helyett, és ez a jelenlegi korlátozások mellett nem lenne szerencsés hosszú távon.

Az FIA idén nemcsak a költségplafonnal szabott határt a határokat eddig nem ismerő élcsapatok előtt, de a szélcsatornás és CFD-s fejlesztéseik óráit is tovább korlátozta. E területeken ráadásként ott van még a hendikeprendszer is, ami megszabja, minél előrébb végzett egy csapat a múlt évi bajnokságban, annál kevesebb órát tölthet a fejlesztési eszközök használatával.

E szabályok persze a Red Bullt is ugyanúgy érintik. „Már a szezon kezdetén elmondtam, hogy a mostani számunkra a Red Bull fennállása óta legnehezebb év lesz” – mondta erről Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Totalnak. „Egyfelől a költségvetési plafon miatt, másfelől látunk esélyt a bajnokság megnyerésére, és úgy kell mindent megtennünk a címért, hogy közben ne hagyjuk figyelmen kívül 2022-t. A párhuzamos fejlesztés igazi egyensúlyi gyakorlat lesz, mindkét projektet sikerre vinni.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A két istálló helyzete között jelenleg az a különbség míg a Red Bull egy könnyebben kezelhető autóval rukkolt elő, addig a Mercedes bevallotta, az autókoncepciója nincs teljesen összhangban az idei padlólemezszabályokkal, és mivel az alapfilozófián nem változtathatnak, más módokon kell visszanyerniük a veszteségeket, ami izzadtságos munkát jelent. Toto Wolff csapatfőnök rámutatott, eleve nagyobb volt náluk a visszaesés, mint az agresszívebben megdöntött autók esetében.

Miközben tavaly a választás könnyű volt, hiszen a dominanciájuk miatt nem volt kockázata a korai leállásnak, 2021-re is ez lenne nekik az ideális forgatókönyv, ám könnyen lehet, hogy erre nem lesz esélyük. A dilemmát most számukra az fogja jelenteni, mennyi energiát fektessenek az idei autó rendbetételére, és mennyiben hagyják károsítani ezzel a 2022-es projektjüket.

„Az egész koncepció, hogy hagyjunk fel korán a fejlesztéssel annak érdekében, hogy jobban kezdhessük a következő évet, egy nehéz döntés.

 

Minden szezont optimalizálni kell, és a jövő évi szabályváltozásokkal nehéz lesz egyensúlyozni, mivel nem akarsz veszíteni idén, de nem akarsz veszíteni jövőre sem. És azzal, ha későn kezdjük a jövő évi autót, fennáll a lehetőség, hogy nem csak egy évig, hanem tovább leszek a lemaradva a legjobbaktól. Szóval ez még nem világos”

– magyarázta Wolff.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: Mercedes)

Hogy hogyan lehet akár egy teljes szabályciklust elszúrni már annak kezdete előtt, arra a legjobb példa a 2014 óta tartó hibridkorszak, melyben a legjobban és legtovább felkészülő Mercedes senki másnak nem osztott lapot hét éven keresztül. A Mercedest most éppen ez vezette oda, hogy a nyolcadik duplázás kapujában nem szívesen adná föl a veretlenségét. Már csak azért sem, mert a jövő évi erőviszonyok alakulásának bizonytalanságával nem tudhatják, hogy egy ideig nem a mostani lesz-e a legjobb esélyük arra, hogy újra nyerjenek.

 

„Nem áldozhatod föl 2021-et annak reményében, hogy jövőre versenyképes autód és motorod lesz, mert ez nem így működik. Úgy vélem, mindenki egyensúlyozni fog a forrásaival a 2021-es és a 2022-es autója között, beleértve az erőforrásokat is. Mi is ezt tesszük. Pillanatnyilag viszont nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk erre a projektre, mert jelenleg hátrányban vagyunk”

– ismerte el Wolff.

A Mercedes még egyáltalán nincs elkésve. A múltban többször is láthattuk, milyen gyorsan képesek rendezni a problémáikat, és helyretenni az autójukat. Még ha a Red Bull lépéselőnyből is indított, semmi akadálya annak, hogy a csillagosok ezúttal is fordítsanak. Imoláig eleve sok idejük van az elemzésre és a megoldáskeresésre. „Ez mindenképpen segítség lesz. Három hét adatelemzés és tökéletesítés jön, és ha kell, akár új irányokat is vehetünk a fejlesztéssel” – mondta Wolff.

Ha sikerrel járnak, a 2022-es felkészülés miatti kényszerű kötéltáncban még fordíthatnak a helyzetükön. Ha ugyanis ledolgozzák a Red Bull-lal szembeni hátrányukat, netán lépéselőnnyé is alakítják azt, a párhuzamos fejlesztés dilemmájában máris az ellenfelük találhatja magát a kényelmetlenebb pozícióban.

Ez a csata 2021-ben kicsit a jövőről is szól tehát. A belőle kimaradó, projektjüket bátran korán leállító riválisok legnagyobb örömére…

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak