Honda-csoda 6 hónap alatt – de lesz-e belőle meseszerű lezárás?

Különleges motivációt adott a Hondának az év végi kivonulás ténye. Bajnokesélyes erőforrásukat lehetetlen idő alatt készítették el. Döntésük viszont az idei bajnoki eredménytől függetlenül megmásíthatatlan.

Honda, Red Bull Fotó: Red Bull
Extra motivációt jelent 2021-ben a Honda számára a Mercedes elleni küzdelemben, hogy ez lesz a márka utolsó szezonja a Forma–1-ben. Ennek köszönhető az is, hogy szinte lehetetlennek tűnő hat hónapon belül elkészültek a Red Bullnak és az Alpha Taurinak szánt idei motorjukkal, amit eredetileg csak 2022-ben terveztek bevetni.

A Honda múlt októberben jelentette be a 2021 végi kivonulását, és ekkor döntött arról is, hogy megpróbálja már a következő évben pályára küldeni azt az új, felépítésében is módosított, minden eddiginél kompaktabb erőforrást, aminek bevetését a koronavírus-járvány kitörésekor 2022-re halasztott. A gyártó embereinek fél évbe kellett belesűríteni azt a munkát, amire eredetileg egy évet szántak volna, így nem túlzás, hogy egyfajta csodaként emlegetik, hogy időben elkészültek.

„A legnagyobb aggály a Red Bull részéről jött, akik nem tudták, elkészülünk-e időben” – mesélte Aszaki Jaszuaki, a Honda F1-es kutatás-fejlesztési részlegének vezetője a The Race című lapnak.

 
„Elmagyaráztuk nekik, hogy az előző erőforrással nem lenne esélyünk legyőzni a Mercedest, és hogy szükségünk lesz ehhez az új erőforrásra.

Pár mérnökünk azt mondta, nem fogjuk tudni végigcsinálni a fejlesztést ennyi idő alatt. Ám amikor tájékoztattuk őket Hacsigo elnök döntéséről, miszerint kivonulunk az F1-ből, megértették, miért kértük tőlük, hogy készüljön el az új motor ennyi idő alatt.”

Sergio Pérez - a képletből kivált, így a Mercedes stratégiai előnybe került. (Fotó: XPB)


 

„Mindenkivel közöltem, hogy ez lesz az utolsó évünk, és szép lenne tőlünk, ha meg tudnánk mutatni, mit értek el a Honda mérnökei. Mindenki egyből változtatott a véleményén, és készen állt arra, hogy elvégezze a munkát, amire szükség van”

– festett képet a szakember arról, milyen motiváló ereje van a kivonulásuknak.

A Honda túlórázást kért az alkalmazottaitól, emellett pedig az utcai autókkal foglalkozó gyártórészlegétől is segítséget kért, hogy felgyorsítsa a gyártási folyamatot. „A Honda Motornak köszönhetően kaptunk pár tanácsot a gyártási folyamatokhoz, és bizonyos elemeket így háromszor olyan gyorsan sikerült legyártanunk, mint általában. Így készülhetett el a motorunk az első versenyig” – mondta Aszaki.

 

Ez lett a Honda mestermunkája?

Az eredmény azóta ott dübörög a Red Bull két csapatának gépeiben. Egyes találgatások szerint az átdolgozott Honda-motor még a Mercedesénél is erősebbre sikerült, az Alpha Tauri csapatfőnöke, Franz Tost ennél óvatosabban fogalmazva csak annyit mert állítani, hogy nagyon közel kerültek a csillagosok V6-osához. Az új Honda-motor azonban nem pusztán teljesítményben és a vezethetőség terén jelent nagy előrelépést, az autók hatékonyabb tervezését is lehetővé tette.

A hajtóegység jelentős szerkezeti átalakításon esett át. Módosították a V6-os motor égéskamráját, rövidebbé tették a belső égésű motort, a vezérműtengelyt kompaktabbá alakították, módosítottak a szelepek szögén, és összességében lejjebb vitték a motor tömegközéppontját. Az erőforrás így kompaktabb lett, a Honda eddigi legkisebb hibridmotorjává vált.

A Honda korábbi V6-os motorja (Fotó: Honda)



Adrian Newey legnagyobb örömére, akinek ezzel megnőtt a mozgástere a Red Bull hátsó aerodinamikájának javítására. „A Red Bull-lal együttműködtünk, hogy a legtöbbet tudják kihozni az új, kompakt motorunkból. Ez volt az első alkalom, amikor olyan messzire mentünk, hogy még az erőforrás struktúráján is változtattunk” – magyarázta Aszaki.

 

Bármi is lesz, a döntés végleges

Az első jelek arra utalnak, hogy a Honda célt érhet, és az utolsó évében megszorongathatja a Mercedest, hosszabb távon pedig erős alapot teremthet a Red Bull további sikereihez is, hiszen a motorokat befagyasztják, így bár a Honda már nem lesz jelen az F1-ben, a Red Bull saját néven továbbra is az ő V6-osukkal fog versenyezni.

A márka F1-es programját vezető Jamamoto Maszasi ennek kapcsán elismerte, furcsa lesz számukra kívülállóként figyelni, hogy mit érnek el a motorjaik 2022-től. „Személy szerint nagyon örülök, hogy a következő évtől legalább itt lesz valami, amit mi csináltunk. A Hondával szerettük volna támogatni a Red Bullt, hogy versenyképes erőforrása lehessen és a bajnoki címekért harcoljon. Ha ezt megadhatjuk nekik, az igazán nagyszerű lenne. A Honda márkajelzés nem lesz rajta az autón és a motoron sem, szóval kissé felemás érzés lesz nézni az autót, amit Honda-motor hajt. De ettől még az autó szíve Honda lesz, még ha valójában nem is lesz Honda...” – elmélkedett a japán.

Tanabe Tojoharu és Jamamoto Maszasi (Fotó: Honda)

Tanabe Tojoharu és Jamamoto Maszasi (Fotó: Honda)



Kiemelte, a Red Bull-lal már dolgoznak annak részletein, pontosan milyen módon segítik a saját motorrészlegük munkáját és az átállást. A kivonulással kapcsolatos terveiken viszont nem fognak már változtatni, még akkor sem, ha 2021-ben bajnokok lesznek a Red Bull-lal.

„A Honda F1-es kivonulásról hozott döntése nem függ össze az eredményeinkkel” – tette egyértelművé a gyártó technikai igazgatója, Tanabe Tojoharu.

 
„Függetlenül attól, milyen eredményt érünk el idén, ki fogunk vonulni. Erre nem lesz hatása ennek.”

Az idei esély a sikerre tehát az utolsó, és vissza nem térő lehetőség. Az elmúlt hat hónapban elért „csodához” ez kellő motivációt jelentett. Vajon kitart a lendület a következő 9 hónapban is, és meseszerű befejezést ad a Honda újkori F1-es történetének?