A Williams fejleszt, de 2022 fontosabb

A Williams igyekszik a lehető legtöbbet kihozni jelenlegi autójából, és fejleszteni is fogja azt, annyit azonban nem foglalkozik vele, hogy az a 2022-es versenygép tervezésének és megalkotásának rovására menjen – jelentette ki a csapat vezérigazgatója, Jost Capito.

Motor Racing - Formula One Testing - Day One - Sakhir, Bahrain Roy Nissany (Fotó: XPB)
A hibridéra elején még biztató eredményeket szállított a klasszikus brit alakulat, 2018 óta viszont rendre a bajnoki tabella utolsó helyén zár. Nem meglep tehát, hogy fő céljuk a feltámadás, az eredmények javítása, főleg miután 2020 nyarán fölvásárolta őket egy amerikai befektetőcsoport, a Dorilton Capital.

A nagy lehetőséget most természetesen a 2022-es szabályváltoztatásokban látják, melyek az üldözők reményei szerint fölkavarják majd az állóvizet. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögtön leírják az idei évet, a fő hangsúly viszont nem a jelenlegi autó fejlesztésén lesz.

„Jelentős előrelépést kell tennünk 2022-ben az új szabályokkal és az új autóval, és erre is fogunk törekedni” – jelentette ki a vezérigazgató, Jost Capito. „Persze 2021-ben is folytatjuk a harcot, a lehető legjobbat akarjuk kihozni ebből az évből is. De nem a pontokban, vagy a helyezésekben mérjük majd a sikert” – tette hozzá.

„Megpróbáljuk jobban megérteni az autót. Természetesen lesznek fejlesztések, ha tudjuk, hogy valami nincs rendben, vagy azt, hogy javíthatunk. Egyértelmű, hogy ezt megtesszük majd, de nem fogunk feláldozni semmit a 2022-es autóból” – emelte ki.

Jost Capito (Fotó: XPB)



Ami az idei évet illeti, a Williams fő riválisa a Haas lehet, igaz az amerikaiak az eddig látottak alapján egyelőre mögöttük vannak az erősorrendben. Jobb napjaikon talán az Alfa Romeóval is fölvehetik majd a versenyt, Capito szerint azonban nem fognak megszakadni azért, hogy minden áron előrébb végezzenek az idei bajnokságban, 2022 ugyanis fontosabb.

„A 2021-es év átmeneti, és igazából a 2022-esre koncentrálunk. Nem fogunk kompromisszumokat kötni az idei autó miatt. Sokkal többet ezzel az autóval már nem tehetünk. Persze küzdeni fogunk ebben az évadban is, és keményen dolgozunk majd. Tudjuk, hol tartunk ezzel az autóval, és természetesen tovább fogunk majd fejlődni, de csak annyit, amennyit anélkül fejlődhetünk, hogy azzal ártsunk a 2022-es autónak” – fogalmazott a rutinos szakember.