Ennyi pénzt keresnek az F1-es versenyzők 2021-ben

Bár az előző évekhez képest csökkent a fizetése, a RaceFans információi szerint továbbra is Lewis Hamilton a mezőny legjobban kereső versenyzője. Ezen a listán a Red Bull-os Max Verstappen a második, a visszatérő Fernando Alonso pedig a harmadik.

A tavalyi szezon második felének, és az uborkaszezon szinte egészének egyik legfelkapottabb témája volt a Mercedes és Lewis Hamilton elhúzódó tárgyalássorozata, majd a februárban bejelentett, mindössze egyéves szerződés. Egyes információk szerint a címvédő és a csapat egyeztetése az anyagiak miatt tartott hosszú hónapokig.

Hamilton állítólag többet kért, mint amennyit a több részlegen is leépítésre kényszerülő Mercedes fizetni kívánt. Végül „kompromisszumot” találtak. A RaceFans úgy tudja, ez az összeg végül 30 millió dollár lett, ami valóban csökkenés az előző évek 40-50 milliós fizetéséhez képest.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)



A címvédő nagy riválisa, Max Verstappen 2021-ben úgy tűnik nemcsak a pályán, hanem a kereseti listán is megközelítette őt: a holland állítólag 25 millió eurót tehet majd zsebre az idei szezonban (fontos megemlíteni, hogy a többiekhez hasonlóan ő is kaphat különböző bónuszokat a csapattól érkező alapfizetésen túl).

A tabellán egyelőre messze van a két ellenféltől, fizetések tekintetében viszont harmadik a most visszatérő Fernando Alonso, aki nem kevesebb, mint 20 millió dollárt kap majd az Alpine-tól.  Őt Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo követi, akik 15-15 milliót keresnek.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



Vettel és a csapattárs, Lance Stroll a Race Fans információ szerint nem csapatától, hanem magától az Aston Marintól, mint autógyártótól kapja fizetését. Ami a fiatal kanadait illeti, neki sem kell szégyenkeznie, a portál ugyanis úgy értesült, 10 millió dollárt keres majd 2021-ben, annyit, mint Carlos Sainz, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen és csak kettő millióval kevesebbet, mint Charles Leclerc.

Ami a csillagászati fizetéseket illeti, könnyen lehet, hogy azok ideje hamarosan lejár a királykategóriában, tavaly ugyanis fölmerült, hogy a versenyzők fizetést is limitálják majd, erről pedig 2021-ben is folytatnak majd tárgyalásokat az alakulatok és a sportág vezetői.

A versenyzők 2021-es bére a RaceFans cikke alapján:

 

VersenyzőÖsszeg (dollár)
1.Lewis Hamilton30 millió
2.Max Verstappen25 millió
3.Fernando Alonso20 millió
4.Daniel Ricciardo15 millió
4.Sebastian Vettel15 millió
6.Charles Leclerc12 millió
7.Lance Stroll10 millió
7.Carlos Sainz10 millió
7.Valtteri Bottas10 millió
7.Kimi Räikkönen10 millió
11.Sergio Pérez8 millió
12.Lando Norris5 millió
13.Esteban Ocon5 millió
14.Pierre Gasly5 millió
15.Antonio Giovinazzi1 millió
16.Mick Schumacher1 millió
17.Nyikita Mazepin1 millió
18.George Russell1 millió
19.Nicholas Latifi1 millió
20.Cunoda Juki500 ezer