Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Hülkenberg az Aston Martinnál!

Hivatalos: Hülkenberg az Aston Martinnál!

Aston Martin
Sebastian Vettel újabb német versenyzőt szerződtetett az Aston Martin: Nico Hülkenberg lett a hivatalos tartalék- és fejlesztőversenyzőjük.

Nico Hülkenberg már a Bahreini Nagydíj hétvégéjén megerősítette, hogy 2021-ben tartalékversenyzőként tér vissza az F1-es térképre, mégpedig kettős szerepkörben, hiszen egyszerre lesz az Aston Martin állandó, valamint a Mercedes alkalmi beugrója. Mindezek után némi késéssel, de megtörtént az alkalmazásának hivatalos bejelentése is: az Aston Martin csütörtökön közleményben adta hírül, hogy a silverstone-i csapatuk korábbi versenyzője új szerepkörben tért vissza hozzájuk.

A Racing Pointnál tavaly három nagydíjhétvégét is helyettesként teljesítő németre a jogutód istálló nem pusztán bármikor bevethető tartalékosként számít, az autójuk fejlesztéséből is kiveszi majd a részét, igaz, tényleges tesztek helyett várhatóan csak a szimulátorban.

„Örömmel üdvözöljük újra Nicót a csapatunknál hivatalos minőségében, tartalékversenyzőként és fejlesztőversenyzőként” – nyilatkozta Otmar Szafnauer csapatfőnök. „Ezek nehéz idők, nagy szükség van most egy rátermett és tapasztalt tartalékversenyzője. Nico tavaly bizonyította, hogy egy pillanat alatt be tud ugrani és kiváló teljesítményt tud nyújtani az autóban. Most további felkészüléssel, a csapat tagjaként tudjuk, hogy számíthatunk Nico kiváló munkájára.”

Hülkenberg hozzátette: „Mindenekelőtt nagyszerű, hogy aláírhattam ezt az új megállapodást. Tavaly nem volt túl sok időm felkészülni azelőtt, hogy autóba ültem… Örülök, hogy most újra  a csapattal dolgozhatok, amelynél annyiszor versenyeztem már a pályafutásom során. Nyilvánvalóan remélem, hogy Sebastian és Lance zavartalan szezont teljesíthet idén, de a csapat tudja, hogy rám számíthat, beugrok és jó munkát végzek. Felkészültem erre a kihívásra.”

Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point) Nico Hülkenberg (Fotó: Racing Point)

A német versenyző tavalyi beugrásaikor a fejlesztésben is segítség volt a Racing Point számára, silverstone-i második hétvégéjén olyan tanácsokkal látta el a mérnököket, amiből aztán az év második felére konkrét fejlesztések lettek. Idén ismét belefolyhat a fejlesztői munkába, elmondása szerint az Aston Martin szimulátorában már tesztelt is. „Érdekes lesz számomra segíteni a csapatot a fejlesztésben a szezon alatt, és már nagyon várom, hogy nagyszerű köridőket húzhassak elő” – tette hozzá Hülkenberg.

A pályafutása során eddig 176 nagydíjat teljesítő német a Mercedesnél eközben csak amolyan kiegészítő tartalékos lesz: azokon a versenyhétvégéken számít rá a csillagos csapat, amelyeken két állandó csereembere, Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries a Forma–E-ben versenyez, és emiatt nem tud velük lenni a nagydíj helyszínén.

Hülkenberg korábban megerősítette, az Aston Martin mellett a Mercedes szimulátorában is fog dolgozni, tesztlehetőségről viszont nem esett szó egyik csapatnál sem, így a Pirelli gumitesztjein sem tervez részt venni. Miután idén a Servus TV állandó F1-es szakértője is, Hülkenberg eleve a helyszínen lesz számos versenyen, amelyeken pedig nem, gondoskodni fog arról, hogy elérhető legyen, és bármikor a helyszínre utazhasson.

A német célja, hogy szem előtt maradjon az F1-ben, mivel továbbra is reméli, hogy 2022-ben akad majd számára egy állandó ülés valamelyik csapatnál.

Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak