Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton előre szólt a Mercedesnek: Én nem vagyok furcsa!

Hamilton előre szólt a Mercedesnek: Én nem vagyok furcsa!

F1i
Lewis Hamilton úgy érzi, az jelentette a Mercedesszel kialakított különleges kapcsolatának alapját, hogy sikerült megértetnie a csapattal, ő nem furcsa, csak kicsit más.

Mindent megnyert már Lewis Hamilton a Mercedesszel, amit csak lehetett, és a 8. bajnoki címet leszámítva gyakorlatilag minden lényeges rekord is az övé lett a csillagosokkal töltött évei alatt. Amikor 2012 őszén aláírt a csapattal, a sikerességben talán bízott, ám arról aligha mert álmodni, hogy egy egész szabályciklus az ő uralmukról fog szólni.

Az út során Hamilton és a Mercedes között egy különleges kötelék is kialakult: a brit ma már elmondhatja, ez az ő csapata, amit kicsit neki is sikerült a saját képére formálnia.

Mint azt a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, ahhoz, hogy idáig jussanak, mindenekelőtt szerte kellett foszlatnia a vele kapcsolatos előítéleteket. Első mercedeses csapatfőnöke, Ross Brawn elismerte, amikor szerződtették az akkor még csak egyszeres bajnokot, voltak fenntartásai annak kapcsán, megfelelő-e a már akkoriban is igazi „celebként” élő versenyző hozzáállása. Mára őt is meggyőzte Hamilton, hogy ez is járható út, miközben mercedeses utódai, Toto Wolff és Niki Lauda kezdettől érezték, hogy lazábban kell tartaniuk a gyeplőt ahhoz, hogy Hamilton ki tudjon bontakozni.

„Ez egy olyan kapcsolat, amihez egyik korábbi sem hasonlítható” – jelentette ki Hamilton, aki a Mercedes előtt az őt szigorúbban korlátozó McLaren versenyzője volt.

 

„Amikor csatlakoztam a csapathoz, azonnal közöltem velük: »Vagyok, amilyen vagyok, nem vagyok furcsa, csak olyan vagyok, amilyen. Én elégedett vagyok azzal, hogy ilyen vagyok, és amellett, hogy bajnokságot akarok nektek nyerni, szeretnék fejlődni is«”

– idézte önmagát a címvédő.

A „nem furcsa” Hamilton végül így is sokat változott az évek során, ám nem a Mercedes nyomására. „Megadták nekem a teret a fejlődéshez, és emellett a Forma–1 legjobb csapatában találtam magam, ahol lehetőségem is volt erre” – állapította meg.

Akkor még nem látta, de Lewis Hamilton szárnyakat kapott a Mercedestől… (Fotó: XPB)

Míg korábban a brit média állandóan azzal foglalkozott, Hamilton figyelmét mennyire terelik el az F1-en és a sporton kívüli dolgai (utazgatás, divat, zene, stb.), mára eljutottunk oda, hogy a szigetországi sajtót lassan kis túlzással jobban foglalkoztatják Hamilton sporton kívüli tevékenységei (rasszizmus elleni kampányolás, környezettudatosság, stb,). A témák számukra elfogadhatóbbá váltak, ám Hamilton állítja, ő maga nem változott igazán.

„Az életstílusom nem változott semmit. Sokat nyertünk, mi vagyunk a legerősebb csapat, tele szponzorokkal, minket követnek a legtöbben a közösségi oldalakon, és mindennek a gyökerét egy alapvető együttműködés képezi. Felülről nézve ez a legjobb megoldás: sosem egyedül, de mindig másnak lenni. A siker mindig látótávolságban van, de messziről érkezik.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak