Musorujsag
Élő Eredmények

Egyre inkább otthon érzi magát Vettel az Aston Martinban

Egyre inkább otthon érzi magát Vettel az Aston Martinban

F1, Motorsport-Total, Motorsport-Magazin
A gyorskörök összerakása még gondot okoz Sebastian Vettelnek Imolában, de érzése szerint összességében ő és a csapat is előrelépést tett.

Továbbra is nehézséget jelent Sebastian Vettelnek a legjobb tízbe kormányoznia az Aston Martinját. A német versenyző Imolában egy 14. és egy 15. időeredménnyel abszolválta a pénteki két szabadedzést, mindkétszer 4-5 tizeddel elmaradva a top 10-be kerülő csapattársától, Lance Strolltól.

Noha az eredményei nem ezt mutatják, Vettel úgy érzi, van javulás. „Lépésről lépésre haladok. Még mindig sokat agyalunk, de az este segíteni fog, javíthatunk az autón. Aztán kiderül, ez mire elég” – mondta.

Eredménye szerinte kicsit csalóka, mivel gyorsköreit egyszerűen nem tudta összerakni. „Az egyórás edzések eléggé mozgalmasak, ezért elég nehéz összerakni a kört, de holnap már kicsivel okosabbak leszünk. Valami mindig közbejött a gyorsköröknél. És a hűvös idő miatt nem is egyszerű egyből az első alkalommal összehozni a kört.”

A Bahreint követő hosszabb szünet a négyszeres bajnoknak és csapatának is jól jött. Előbbi a szimulátorban folytatta az ismerkedést az AMR21-essel, mérnökei pedig előkészítették az Imolára szánt újításokat. „Egy kicsit jobb volt az autónk. Hoztunk pár újítást ide, és összességében javult kicsit. Sikerült levonnunk a tanulságokat a múltkori versenyből, és egy kicsit jobbak vagyunk itt.”

 

„Kezdem egyre otthonosabban érezni magam. Jelen pillanatban minden kör segítség. Jó volt kielemezni az előző versenyt. Folyamatosan tanulunk, és most egy kicsit másképp állítottuk be az autót, mint Bahreinben.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke szintén úgy látja, Vettel fokozatosan egyre jobb lesz, és annak is örül, hogy a versenyzőjének Bahrein sem szegte kedvét. „Jó hallani, hogy Sebastian vidám hangulatban van. A csapatunkkal is az volt. Még ismerkedik velünk, és egyre otthonosabban érzi magát. Több időt kell az autóban töltenie. Nem volt annyi időnk, mint a téli teszten vártuk, csak három tesztnap volt, másfél Sebnek, amin sok műszaki gondja volt. Minél többet vezet, annál jobban érzi magát az autóban, és annál gyorsabbá válik.”

Hangsúlyozta, Lance Stroll-lal szemben továbbra is lemaradásban van. „Más az erőforrásunk, és emiatt a vezethetőség is egy kicsit. De ezen már úrrá lettünk. Itt összességében az autó érzéséről és az egyensúlyáról van szó. Lance már több szezon óta vezet nálunk, pontosan tudja, mire számítson, hogyan viselkedik az autó. Seb teljesen máshoz szokott, de kezd belerázódni.”

Az amerikai megjegyezte, egyelőre úgy készülnek, hogy a vártnál gyengébb évkezdés ellenére is folytatják idei autójuk fejlesztését, és nem állnak át korábban a 2022-es projektre. „Azt tervezzük, hogy továbbra is fejlesztjük az autónkat. Idővel el fogunk gondolkodni, de egyelőre nem változtattunk semmit sem a fejlesztési terveinken.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak